A Q1 átadásával a lágymányosi Infopark egyetemi része is alapvetően átformálódik, hiszen 3000–4000 hallgató és vagy félezer oktató és kutató települ oda, ezzel kiteljesedik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a BME közös egyetemi negyede.
A háttér: a most átadott épülettömb első ervei a két évtizeddel ezelőtt elmaradt Budapesti Expo-ra készültek, majd szinte minden kormány alatt új elképzelések születtek, illetve haltak el. Az épület végül PPP-konstrukcióban épült meg, és egyértelműen sikeres beruházás lett.
A szomszédos (Q2) épületre éppen egy nappal korábban tett érvényes ajánlatot a Magyar Tudományos Akadémia, így várhatóan 2012-ben új kutatóközpontok költöznek oda, miáltal az ELTE–BME–MTA-hármas már európai nagyságrendű oktatási-kutatási tömeggé válhat. Az épületavatón bemutatták az új oktatási épület kivitelezésének egyes mozzanatait, nehézségeit, szépségeit, különleges építészeti megoldásait, illetve a szomszédos Q2-épület fejlesztési jövőjét.
A Q-épületek krónikája itt olvasható.