Ha bizonyos térségekben és piacokon folytatódik az első negyedévi lassulás, akkor az árbevétel növekedése csak az előrejelzési tartomány alsó részét fogja elérni. A 2016 első negyedévében jellemző kedvezőtlen piaci környezetben a Bosch árbevétele az előző évhez képest 3 százalékos növekedést ért el, amely árfolyamhatások nélkül mintegy 4 százalék. Ezt a növekedést a 2015 első negyedévében elért nagyon erős nominális növekedés ellenére sikerült elérni. „Nemcsak az innovatív termékek, hanem az innovatív szolgáltatások területén is növekedést tervezünk” – mondta dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke a vállalat éves sajtótájékoztatóján, a Bosch renningeni kutatóbázisán.

„Egyre nagyobb mértékben használunk hálózatba kapcsolt szolgáltatásokat a hardver ágazatban meglévő alapjainkra támaszkodva” – tette hozzá a Bosch-elnök. A folyamat közben a vállalat nem csupán technológiai sokféleségéből tud profitálni, hanem széles körű ipari és felhasználói szakértelméből is. Denner úgy fogalmazott, hogy „a vásárlók a jövőben nem csak az autóban és konyhában találkozhatnak a Boschsal. A hálózatba kapcsolt szolgáltatások révén állandó társuk lesz a mindennapi élet számos területén.”

2015: magas árbevétel és eredmény

Tavaly a Bosch-csoport árbevétele elérte a rekordnak számító 70,6 milliárd eurót. A két, mindaddig ötven-ötven százalékos vegyes vállalat (BSH Hausgeräte GmbH és Robert Bosch Automotive Steering GmbH) teljes felvásárlásával az árbevétel csaknem 22 milliárd euróval, azaz 44 százalékkal emelkedett. A Bosch ezen a területen is növekedést lát; az előző időszakhoz mérten az árbevétel 10 százalékkal emelkedett. Árfolyamhatások nélkül ez a növekedés 3,8 százalékos volt. Az ipari technika üzleti szektor kivételével minden üzleti terület kétszámjegyű növekedést ért el és javítani tudott az eredményén 2015-ben. Ehhez hasonlóan a Bosch-csoport egészének az eredménye is további javulást mutatott 2015-ben.

A technológiák és szolgáltatások szállítója 4,6 milliárd eurós kamatfizetés és adózás előtti eredményt (EBIT) könyvelhetett el, ami 6,5 százalékos nyereségnek felel meg. Az üzemi eredmény az előző évhez képest 0,9 milliárd euróval, azaz 24 százalékkal növekedett.

A rendkívüli hatások kedveztek a nyereség alakulásának 2015-ben, csakhogy: ellensúlyozták az ugyanilyen mértékű, negatív rendkívüli hatások: az Automotive Steering és a BSH Hausgeräte első, teljes konszolidálása, az értékvesztések, valamint a jogi kockázatok miatti céltartalékok nyomán jelentkeztek. „Olyan innovációk kifejlesztésére törekszünk, amelyek aktívan segítenek piacaink alakításában” – mondta dr. Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch pénzügyi igazgatója és igazgatótanácsának elnökhelyettese. „A múlt évi üzleti teljesítményünk a bizonyíték arra, hogy stratégiánk kifizetődik, ezért azt 2016-ban is folytatjuk.” A Bosch a vállalat jövőjét biztosító szerkezetátalakítások és beruházások miatti terhek ellenére is stabilan tartani kívánja a nyereségszintet 2016-ban.

A széles hardverbázis szolgáltatásokkal egészül ki

A hálózatba kapcsolt élethez szükséges hardvertermékeken túl a Bosch stratégiai céljai között szerepelnek az ilyen termékek internetes hálózatba kapcsolását segítő teljes körű szolgáltatási megoldások is. Az hálózatba kapcsolhatóságot tekintve a vállalat fókuszában a „3S” áll: szenzorok, szoftverek és szolgáltatások. „A szolgáltatások egyre jobban beépülnek termékgyártási tevékenységünkbe. Minden hardvertermék eladását a kiegészítő szolgáltatások eladásának kell követnie” – szögezte le Denner. Ha a hálózatba kapcsolt világhoz tartozó szolgáltatások kifejlesztéséről és bevezetéséről van szó, akkor a Bosch széles üzleti portfoliója különleges előnyt jelent csakúgy, mint a szoftverek és szenzorok területén meglévő szakértelme. Denner hozzátette, hogy „a Bosch a vállalatok közül egyedüliként a használók széles körének számára képes számos különböző területhez tartozó dolog hálózatba kapcsolására – autókat házakkal, akár teljes városokat is”. A Bosch elektronikai termékeinek már csaknem fele interneten keresztül is használható. A tervek szerint a vállalat a meglévő szolgáltatási tevékenységét fokozatosan kiterjeszti mind a négy üzleti területére.

 

Hálózatba kapcsolt ipar: egymilliárd euróval kisebb költség, ugyanennyivel nagyobb árbevétel

A hálózatba kapcsolt ipar, vagyis az Ipar 4.0 világában a Bosch elsősorban abból a gyakorlati tapasztalatból profitál, amelyet a mintegy 250 saját gyárában történő bevezetés során szerez. A vállalat ezt a belső tapasztalatot a harmadik félnek kínált szolgáltatásoknál kamatoztatja. Ezek egyike a „Production Performance Manager”, ami valós időben jeleníti meg a termelési adatokat és önállóan kezdeményez karbantartási folyamatokat.

A tervek szerint a hálózatba kapcsolt iparnak köszönhetően 2020-ra a Bosch egymilliárd euróval csökkenti költségeit és egymilliárd euróval növeli árbevételét. „Átfogó alapjainak és nemzetközi jelenlétének köszönhetően a Boschnak stabil pozíciója van a hálózatba kapcsolt ipar terén. Mind a nagyüzemi autóipari-, mind a kisüzemi gépgyártás hálózatba kapcsolására képesek vagyunk – Ázsiában, Európában és Amerikában egyaránt” – jelentette ki Denner.

 

Szolgáltatási megoldások: évi 15 százalékos árbevétel-növekedés

A Bosch újonnan létrehozott globális szolgáltatási megoldások üzletága máris erős növekedést mutat. A divízió mintegy 6000 munkatársa az ügyfelek üzleti folyamatait támogatja különböző szektorokban, illetve az eCall hívások feldolgozását végzi az autógyártók részére. Tavaly az üzletág 30 ország több mint 1000 vállalata részére több mint 120 millió ügyfélhívást kezelt – ez 30 millióval haladja meg a 2013-i hívások számát. A Bosch számításai szerint az üzletág árbevétele évente mintegy 15 százalékkal növekszik majd.

 

Okosotthon-termékek 2016 őszétől

Az egyre nagyobb mértékű hálózatba kapcsoltság az okosotthonokban is könnyebbé és kényelmesebbé teszi az életet. A Bosch által az év elején piacra dobott Smart Home System az okosotthonokhoz kínál egyszerű és biztonságos megoldást. A rendszerhez tartozó további termékek megjelenése 2016-ban várható. Közéjük tartozik például a füstriasztó, ami a szokásos funkción kívül nagyobb biztonságot is nyújt, például amikor a lakók távol vannak. A Bosch előrejelzése szerint az intelligens otthonokban rejlő világpiaci lehetőségek értéke már jövőre eléri a 10 milliárd eurót. 2020-ra a világon mintegy 230 millió háztartás (az összes háztartás 15 százaléka) lesz felszerelve okosotthon megoldásokkal.

 

Mobilitási megoldások: egyetlen alkalmazás autóhoz, kerékpárhoz, buszhoz és vonathoz

A mobilitási megoldások üzleti szektorban a Bosch termékkínálata már nem csak az autókat foglalja magában. A cég már több partnerrel együttműködve dolgozik a többféle közlekedési módot kombináló (intermodális) megoldások számára készülő, szoftver alapú mobilitás-asszisztens kifejlesztésén. Ennek segítségével a Stuttgart vonzáskörzetében élők egyetlen alkalmazáson keresztül tudnak különböző közlekedési módokhoz (autó, kerékpár, vonat és busz) jegyet rendelni, foglalni és fizetni. Ehhez hasonlóan a hálózatba kapcsolt parkolás is komoly szolgáltatási elemet igényel majd.

A német nagyvárosokban manapság átlagosan tíz percet vesz igénybe és a belvárosi forgalom 30 százalékát teszi ki a parkolóhelyek keresése, a Bosch megoldásaival azonban mindez hamarosan a múlté lesz. A „közösségi parkolás” rendszerében az autók maguk töltik be a szenzor szerepét. Menet közben a járművek érzékelik a szabad parkolóhelyeket, majd ezt az interneten keresztül jelentik a Boschnak. A kapott információk alapján a vállalat valósidejű térképet készít a rendelkezésre álló parkolóhelyekről. Az adatbányászat segítségével valósidejű parkolási térképek generálhatók, amihez a gyorsan hömpölygő forgalomban részt vevő összes járműnek csupán 6 százalékától kell megkapni a szenzoradatokat.

 

Bosch IoT-felhő: a szolgáltatási tevékenység szerves része

A Bosch szolgáltatási tevékenységének egyik központi eleme a vállalat saját IoT-felhője. A Bosch IoT (Internet of Things, azaz a tárgyak internete) -felhője adja a hálózatba kapcsolt megoldásokhoz szükséges technológiai infrastruktúrát. 2016-ban a Bosch mintegy 50 alkalmazása fut majd a vállalat felhőjében. Az IoT felhő használata – egy 2017-ben induló szolgáltatásként – harmadik fél számára is elérhető lesz.

A Bosch IoT suite képezi az IoT felhő szoftvermagját. Ez a hálózatba kapcsolt világ agya, ami az eszközök, felhasználók és vállalatok hálózatba kapcsolásához szükséges összes funkciót ellátja. Az adatkezelési képesség hatalmas adatmennyiség elemzését teszi lehetővé a suite számára. A Bosch IoT suite segítségével tárolhatók az automatikus döntésekre vonatkozó szabályok is, például hogy mikor kell jelenteni a kopás-fogyás eseményeit és mikor kell a gép szervizeléséhez megelőző intézkedést tenni.

A Bosch és ügyfelei már ma is sok megoldást és projektet kezelnek erre a platformra alapozva. A Bosch IoT suite komponensein keresztül jelenleg több mint ötmillió eszköz és gép van összekötve egymással.
 
A 2015. üzleti év régiónként és üzleti szektoronként

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben – Afrikával együtt – a Bosch-csoport árbevétele 17 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 2,8 százalékkal) nőtt összesen 19,2 milliárd euróra. Ez elmaradt a várakozásoktól, aminek fő oka a Kínában és más feltörekvő piacokon tapasztalható visszafogott gazdasági növekedés. A Bosch szerint Afrika hosszú távon nagy lehetőség. Tavaly a vállalat folytatta ottani tevékenységeinek bővítését, és jelenleg tíz afrikai országban van kirendeltsége.

Észak-Amerika esetében a Bosch profitálni tudott a térség kiváló gazdasági fejlődéséből. Az ottani árbevétel 25 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 6,7 százalékkal) nőtt 12,6 milliárd euróra. Dél-Amerikában viszont a brazil recesszió nagymértékben befolyásolta a Bosch üzleti eredményeit. A régiós árbevétel összességében 13 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 3,7 százalékkal) esett vissza.

A Bosch csoport európai üzleti tevékenysége a kezdeti előrejelzéseknél kedvezőbben alakult: az árbevétel 37,3 milliárd euróra, azaz 3,8 százalékkal nőtt 2015-ben. A vállalat árbevétele a németországi piacon is kedvezően alakult: 1,3 százalékkal emelkedett.

mobilitási megoldások üzleti terület komoly növekedést és eredményeket ért el 2015-ben. Összehasonlítható alapon számítva az árbevétel mintegy 12 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 4,6 százalékkal) 41,7 milliárd euróra nőtt. Ez azt jelenti, hogy ez az üzleti szektor jelentősen felülmúlta a globális autógyártás növekedését, ahol a termelés csak 2 százalékkal nőtt 92 millió darabra. Az üzemi eredmény 8,4 százalékra nőtt.

Az ipari technika üzleti szektor alakulása jól tükrözi a gépipari piac nehéz helyzetét. Az üzleti terület árbevétele összességében 1,6 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 6,5 százalékkal) esett vissza 6,6 milliárd euróra. Az árbevétel visszaesése az eredményben is tükröződött: az ipari technika üzleti terület mintegy 100 millió eurós üzemi veszteséggel zárta a 2015-ös évet. Ezzel ellentétben viszont a szektoron belül a csomagolástechnika üzletág jól teljesített.

fogyasztási cikkek üzleti szektor számára jól sikerült a múlt év, hiszen 17,1 milliárd euró árbevételt ért el. A BSH Hausgeräte összesen mintegy 12,6 milliárd eurós árbevétele első alkalommal szerepelt az összesítésben. Operatív szinten is jó eredményeket hozott mind a háztartási gépek, mind az elektromos kéziszerszámok üzletág. Összehasonlítható alapon számítva, az előző évhez képest az árbevétel mintegy 10 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 5,7 százalékkal) nőtt. Az üzemi eredmény 7,2 százalékra emelkedett.

Tavaly az energia- és épülettechnika üzleti szektor 2014-hez képest sokkal nagyobb árbevétel-növekedést ért el. Az árbevétel 11 százalékkal (árfolyamhatások nélkül 7,2 százalékkal) 5,1 milliárd euróra nőtt. A terület stabil javulását mutatja a 4,4 százalékos üzemi eredmény is.

 

IT- és szoftveres szakemberekre van szükség

2015. december 31-én a Bosch-csoport világszerte mintegy 375 ezer főt alkalmazott. Tavaly 17 600-zal nőtt a dolgozói létszám (azonos alapú összehasonlítás). A legnagyobb növekedések Közép- és Kelet-Európában, Németországban, az ázsiai-csendes-óceáni térségben és az Egyesült Államokban történtek. A tervek szerint a Bosch az idén világszerte mintegy 14 ezer diplomás felvételét tervezi; főleg szoftveres szaktudásra van szükség. A Boschnál jelenleg betöltetlen állások csaknem fele szoftverekkel kapcsolatos munkakör.