A népszerű művész megfogadta önmaga tanácsát, és úgy véli, az ország városait immár második éve járó egész napos családi rendezvények neki személyesen is segítettek az egészséges életvitel kialakításában.
Az Egészségváros első, kaposvári állomásának megnyitóján a Rudolf Péter kopasz, köpcös és pocakos ötvenesnek nevezte magát. A rendezvénysorozat fővédnöke emlékeztetett rá, hogy milyen „pocsék egy szembesülés” volt, mikor rájött, elhagyta magát. „Nemrég a színészválogatott összecsapott az orosz kollégákkal, akikről kiderült, nagyjából egyidősek velünk, csak sokkal jobb állapotban vannak”. A magyar színészválogatott sokszor sérült, egyre lassabban forduló, enyhén túlsúlyos tagjaként akkor úgy döntött nem várja meg szervezete kétségbeesett üzenetét és végiggondolja békében van-e önmagával.
„Elhagytam magam, de most addig nem nyugszom, míg jó formában nem leszek!” – mondta akkor. Vállalta a nehezebb – ám eredményesebb és egészségesebb – utat a stressz levezetésére, a feleségével együtt, aki atléta volt, futni kezdett. Ezzel szinte egy időben a jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőkampánnyal arra kezdte biztatni a környezetét, hogy a lehető legtöbben tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása céljából. Városról városra megelőzésről, helyes táplálkozásról, a stresszes lét következményeiről és a szűrés fontosságáról beszélt az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal összekötött családi napokon: „Bízom abban, ahogy sokaknak, akként mostantól nekem is segítségemre lesznek a szűrővizsgálatok és az Egészségváros rendezvényei.”
Így is lett. Szemléletváltását mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy a színművész most már nemcsak lelkesítő beszédével buzdítja a lakosokat az egészségtudatos gondolkodásra és a szűrővizsgálatokon való részvételre, hanem ő is rendszeresen beáll a sorba ellenőriztetni magát. A jó eredmények pedig már senkit sem lepnek meg: Rudolf a Richter Egészségváros első állomása óta 7 kilót fogyott.
A Richter Egészségváros rendezvénysorozat résztvevői nemcsak saját egészségükért tehetnek, hanem kórházukért is. A tavaszi sikeres program folytatásaként indítja újra jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját a Richter Gedeon. A hazai gyógyszercég egészségnevelő kezdeményezése arra bíztatja az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzéséért, fenntartásáért.
Baja, Győr, Karcag és Zalaegerszeg után szeptemberben továbbbi három városba látogat el a Richter Egészségváros-program „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” felhívással. A családi programot az egészség és egy jó ügy szolgálatában szeptember 11-én Keszthelyen, 18-án Vácott, 25-én pedig Gyulán rendezik. Az ingyenes szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadással, előadásokkal, tornával, fitnesz- és gyermekprogramokkal várja a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt.
A 10 és 18 óra között zajló programokon többek között prosztata-, csontritkulás- és bőrgyógyászati szűrést, koleszterinszint- és vérnyomásmérést végeztethetnek el szakemberekkel a rendezvényre látogatók. A szűrések mellett Alzheimer-kór, refluxbetegség, onkológiai, nőgyógyászati témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ, és dietetikus, gyógytornász, gyógyszerész is rendelkezésre áll egész nap. A tanácsadás mellett gyógytorna gyakorlatokat tanulhatnak és végezhetnek az érdeklődők, valamint véradáson és elsősegélynyújtás bemutatón és oktatáson is részt vehetnek a legaktívabb lakosok.
A Richter Egészségváros célja, hogy mindenki egyszerre tehessen valamit saját maga egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért. A Richter minden városban kétmillió forint adományt ajánl fel a helyi kórház számára, melyet minden látogató személyesen növelhet a programok bármely elemében való részvételével, például a helyszínen elvégeztetett szűrővizsgálatokért vagy a meghallgatott előadásokért kapott adománypontok alapján.