„A Richter stratégiai célja egy olyan komplex és versenyképes biotechnológiai termékvonal létrehozása, amelynek segítségével magas hozzáadott értéket képviselő készítményekkel bővítheti termék választékát. A debreceni üzemmel versenyképessé vált a biotechnológiai gyártás, ami a magyar biotechnológiai stratégia megvalósítását is segíti és hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez is” – mutatott rá a beruházás jelentőségére Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója.
A biotechnológiai üzem jó infrastruktúrájú, könnyen megközelíthető ipari övezetben, kormányzati támogatással valósult meg. A Richter a beruházás megvalósításához egyedi kormánydöntés keretében 1384 millió forint állami támogatást kapott, amelynek teljes körű folyósítása december 31-ig bezárólag megtörténik. A 25 milliárd forintos beruházás növeli az észak-alföldi régió regionális versenyképességét. A minimális környezetterheléssel működő üzemben kezdetben klinikai vizsgálathoz szükséges mintákat fognak előállítani.
A piacon is megjelenő, rendkívül magas hozzáadott szellemi és technológiai értéket képviselő termékek gyártása előreláthatóan 2014-ben kezdődik. Ezek a gyógyszerek bioreaktorokban tenyésztett emlőssejtek fehérjetermékei, például rákellenes és krónikus gyulladások elleni antitestek.
Az üzem megfelel a legmodernebb nemzetközi gyógyszergyártással kapcsolatos minőségi, biztonságtechnikai és környezetvédelmi előírásoknak. A beruházással 120 új munkahelyet hozott létre a Richter magasan kvalifikált szakemberek számára; az ő felkészítésük évekkel ezelőtt megkezdődött a Debreceni Egyetemmel közösen.
A gyógyszeriparban a hagyományos innovációs lehetőségek beszűkülése, az egyre erősebb generikus verseny abba az irányba mutatnak, hogy a hosszútávon gondolkodó vállalatok számára létkérdés az olyan új területeken való jelenlét, mint a biotechnológia. A Richter több mint negyven éve alkalmaz biotechnológiai eljárásokat. Mind a fejlesztésben, mind a gyártásban rangos tradíciókkal és szakembergárdával rendelkezik, a régió első számú vállalati innovációs bázisa. A társaság a régióban a legtöbbet (árbevételének átlagosan 10 százalékát) fordít kutatásra és fejlesztésre, 2011-ben 28,7 milliárd forintot.

A biotechnológiai termékek jelentősége a világ gyógyszerpiacán továbbra is töretlen: az USA-ban 2010 novembere és 2011 októbere között forgalomba hozatali engedélyt kapott termékeknek 28 százaléka, az Európai Unióban minden harmadik új gyógyszer biotechnológiai eredetű. Egybehangzó szakértői vélemények szerint a biotechnológiai termékek piaci részesedése a jövőben is folyamatosan nőni fog: a kismolekulás gyógyszerpiac növekedési ütemét 2015-ig 3,9 százalékra becsülik, a biotechnológiai termékeké meghaladja az évi 10 százalékot.
A trendet tovább erősíti az a tény, hogy a jelenlegi klinikai fejlesztési témák mintegy harmada biotechnológiai eredetű. Mértékadó becslések szerint 2016-ra a világ első 10 gyógyszere között 7 biotechnológiai eredetű lesz. Ezek az előrejelzések és adatok egyértelműen indokolják a Richter stratégiai döntését a biotechnológiai portfólió kialakításáról, a ma avatott biotechnológiai üzem létrehozásáról.

