
Magyar–amerikai–orosz közös produkcióban forgatja a sikergyáros Sas Tamás a Magyarországon kasszasikerként elhíresült „S.O.S szerelem” című film (több, mint 300 ezer nézővel 2007 legnézettebb magyar filmje volt a mozikban, 100 ezer eladott dvd, 3 és fél millió televízió néző, 5 millió You Toube-letöltés) alapjából írt új romantikus vígjátékát.
Hollywoodban nem most figyeltek fel az egyik legnézettebb hazai rendező munkáira, hiszen néhány éve a „Szerelemtől sújtva” már igen nagy elismerést vívott ki azzal, hogy a Los Angeles Times a „hónap legjobb idegen nyelvű filmjének” választotta Sas párkapcsolati thrillerét. A direktor, aki most producerként is jegyzi az új filmet, ismét nagy dobásra készül. Romantikus vígjátékában olyan sztárok szerepelnek, mint a világban jól ismert Daryl Hannah, a Titanicból emlékezetes „rosszfiú”, Billy Zane, és mintha Tom Cruise is feltűnnék az új produkcióban…
A további főszerepekben két feltörekvő, fiatal amerikai színész, C. J Thomason és Christine Kelly látható majd. Már mindketten ott vannak az álomgyár előszobájában kisebb, emlékezetes debütjeik után talán éppen ez a forgatás alapozza meg számukra az utat a hírnév felé. Maxim szerepét egy fiatal orosz színész, Jevgenyij Sticskin alakítja.
Az akcióelemeket sem nélkülöző produkcióban további főszerepeket kaptak a hazai közönség kedvencei, a sármos Hujber Ferenc, a mostanában színészként is egyre sikeresebb producer-rendező, Árpa Attila és a bájos Kovács Patrícia, valamint Hevér Gábor és Szinetár Dóra.
Végezetül egy meglepetés, ami nemcsak itthon, de mindenütt egyedülállóvá teszi Sas Tamás filmjét: az S.O.S. Love! a filmtörténet első 3D-ben nézhető romantikus vígjátéka lesz.

