Az édesapjától nemcsak nevét és az extrém sportteljesítmények iránti vonzalmat, hanem az egészséges életmód
szeretetét is megöröklő sportember immár 11. alkalommal vállalkozik futásra a legkisebbekért.
Tizenegy esztendeje évenkénti rendszerességgel ölti fel Schirilla György a futócipőit azért, hogy „jókedvet és
egészséget vigyen” mind a beteg, mind az épkézláb gyermekeknek. Az egészségeseket arra kéri, hogy
csatlakozzanak hozzá, és fussanak együtt vele az érintett településeken belül. A betegekhez maga látogat be a
kórházakba, gyermekintézményekbe. Minden lány és fiú, akivel találkozik, emléklapot kap, és ő is visz magával
mindenhonnan emléket: a futását végigkísérő kopjafára, amelyet útja zárásakor a budapesti Bethesda Kórháznak
adományoz. Kéretik tehát mindenütt szalagot kötni a kopjafára.
A vegetáriánus, természetgyógyász-sportolónak ötéves kislánya (azóta szerencsésen meggyógyított) szívbetegsége
kapcsán módja volt megtapasztalni, mit jelenthet egy nagybeteg gyermek számára a személyes találkozás egy
kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó, híres emberrel. Ezért is szánta rá magát Schirilla György ezekre az akcióira.
Meg azért, hogy már a legkisebbekben is felkeltse a sportolás, a rendszeres testedzés és az egészséges életmód
iránti igényt. Ezek nélkül ő sem lenne képes sem a jeges Duna átúszására, sem a napi 40-50 kilométer lefutásával
járó szupermaratonokra.
Az országúti futásról egyébként azt tartja, hogy ez a világ egyik legnehezebb sportja. Sok küzdelem van benne,
gyakran akár több tíz kilométeren át is úgy kell futni, hogy minden egyes lépés fájdalmas. Az előkészítő intenzív
edzések, testmasszázsok és a mentális koncentrációt is segítő jógázás mellett nagy támasz az óriási
teljesítményekhez a szervezet magnézium-háztartását rendben tartó, és ezzel a megfelelő izomműködést biztosító,
rendkívül hatékony magnézium-pótló készítmény. Mivel a vízben oldható granulátumból kellemes citromízű ital
készíthető, fogyasztásával nemcsak a szervezet teljes magnéziumhiányát, de részben folyadékigényét is pótolni
tudja Schirilla György. Márpedig ez ekkora távolságok lefutása esetén akár napi hét liter folyadékra is szüksége lehet
a szervezetnek.