A rendezvényen már biztos Mihály Tamás, az idén 50 éves Omega együttes basszusgitárosának részvétele saját együttesével, s ott lesz Caramel, valamint Oláh Ibolya is. A koncert főszervezője, Frank Iván elmondta, hogy a csatlakozásra hívott zenészekkel folyik az egyeztetés, amint véglegessé válik az újabb résztvevők neve, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége honlapján közzéteszik. November 15-én este 7 órától 10 óráig tart a koncert, s rangos művészek részvételére számítanak. Mihály Tamás a sajtótájékoztatón felszólította az újságírókat: „Segítsetek, hogy mi is segíthessünk!” Ő a zenésztársaival a Last Minute című szólólemezének dalairól is játszik.
Keleti Éva fotoművész, a MÚOSZ szociális bizottságának elnöke megemlékezett arról, hogy a szövetség szolidaritási alapját a legendás emlékű Ritter Aladár (1903–93) laptervező-tipográfus kezdeményezésére hozták létre. Felkérték a kiadókat, hogy támogassák a koncertet – a Sanoma, a Ringier és az Axel Springer máris csatlakozott. Reklámfelülettel és készpénzzel támogatják a koncert megszervezését, lebonyolítását. Keleti Éva elmondta: gyakorta ismert, rangos újságírók fordulnak a MÚOSZ szociális bizottságához segítségért, olyanok, akiknek a nevével, írásaival, képeivel egykor tele volt a magyar sajtó, akiknek a keze, irányítása alatt újságíró-nemzedékek nőttek föl, ma pedig, szégyenszemre, méltatlanul megélhetési gondokkal küszködnek. Hangsúlyozta: reméli, hogy a különálló újságíró szervezetek a jövőben szakmai kérdésekben is többet tudnak egyeztetni. A szolidaritási koncert megrendezését támogatásáról biztosította a Magyar Lapkiadók Egyesülete is.
A sajtóeseményen elhangzott: augusztus végén kezdődik a koncertet népszerűsítő kampány. A rendezvényen a magyar újságírás közmegbecsülésnek örvendő munkatársait is köszöntik. A jegyeket várhatóan augusztus végétől kezdik árusítani. A koncert mellett a szakma találkozóját is szeretnék megrendezni. Aukciót is szerveznek, amelynek bevételét szintén a szolidaritási alap számlájára utalják.
Vincze Mátyás, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke bejelentette, hogy az OTP-nél vezetett szolidaritási számlára (11706016-20794934) lehet felajánlásokat tenni.
A mai sajtóeseményen a MÚOSZ mellett a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ), a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) is képviseltette magát. A szervezetek vezetői az összefogás fontosságát hangsúlyozták.