Harminckét nap után kiengedték a berlini Charité Egyetemi Kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akit augusztus 22-én mérgezési tünetekkel, kómában szállítottak Németországba. (Nyitó kép: Alekszej Navalnij „biztonságban”.)
Közben kiderült, hogy Putyin elnök a múlt héten telefonon beszélt francia kollégájával, Emmanuel Macronnal, s azt mondta neki, hogy Navalnij saját magát mérgezte meg. Mi, magyarok, akik a kelet-európai modellben szocializálódtunk, nagyon meg tudjuk érteni ezt a verziót, hiszen nálunk, Magyarországon, a hetvenes években nem véletlenül volt divatos ellenzéki körökben a következő szlogen: „Segíts a rendőrnek, verd meg magad!”
Navalnij egyébként – ironikusan – jó verziónak tartja Putyin teóriáját. „Jó verzió” írta az Instagramon Navalnij, „Megérdemli, hogy megvizsgáljuk. A konyhában kotyvasztottam a Novicsokot (az orosz titkosszolgálatok által a hűtlenek megbüntetésére használatos méreg – a szerk. ), majd belekortyoltam az üvegbe a repülőgépen. Aztán kómába estem, de előtte még megbeszéltem a feleségemmel, a barátaimmal és a kollégáimmal, hogy még ha az egészségügyi minisztérium ragaszkodna is hozzá, akkor se hagyják, hogy Németországba vigyenek gyógyulni, inkább meghalnék egy omszki kórházban és egy omszki hullaházban kötnék ki, ahol a halál okaként azt állapítanák meg, hogy már eleget éltem. Ez volt a ravasz tervem célja, de Putyin átlátott rajta. Nem lehet csak úgy átverni. Emiatt aztán, mint egy hülye, kómában feküdtem 18 napon át, de nem értem célt. Nem sikerült a provokáció.”
Igen, ez az egyedül lehetséges verzió, minden más kizárható. Navalnij megmérgezte magát, egyfelől azért, hogy sajnálatot keltsen önmaga iránt, másfelől, hogy Putyinról az a kép alakuljon ki az emberekben, hogy egy gátlástalan gazember, aki a hatalomért mindenre képes, még arra is, hogy politikai ellenfeleit eltegye láb alól. Pedig, mint tudjuk, Putyinra épp az ellenkezője igaz.