A Siemens továbbra is kiemelten támogatja a magyar mérnökképzést

A Siemens hazai vállalatai és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem már 1999 óta hosszú távú megállapodások keretében működnek együtt a magyarországi mérnökképzés színvonalának folyamatos emelése végett. Az együttműködés célja, hogy hozzájáruljon a magasan iskolázott, újító kedvű, a technológiai kihívásoknak megfelelni képes műszaki szakemberek képzéséhez, szakmai pályafutásuk előkészítéséhez. A hosszú távú szerződéshez éves megállapodások kapcsolódnak, amelyek a meghatározzák a támogatás és az együttműködés konkrét formáit az adott évre. „A Siemens és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös vonása a jövő kihívásaira választ adó megoldások keresése, az innovációs képesség erősítése, a szakmai kiválóság. A társadalomért érzett felelősségünknél fogva feladatunknak érezzük az egyetem támogatását, hogy gazdagítsuk az itt tanuló diákok ismereteit, ösztöndíjakkal segítsük alkotó munkájukat és pályakezdésüket”  – hangsúlyozta az eseményen Dale A. Martin, a magyar Siemens elnök-vezérigazgatója.

Péceli Gábor rektor kiemelte: a 2011-re szóló – immár tizenkettedik – megállapodás az együttműködés többféle formáját is rögzíti. A BME támogatja a Siemens szakmai munkáját, tájékoztatást, információt nyújt a Siemens által megjelölt témákban, és segít a Siemensnél szükséges továbbképzési feladatok megoldásában.

A Siemens szakképzési hozzájárulást nyújt a Műegyetem szervezeteinek, támogatja az egyetemen folyó kutató, fejlesztő és innovációs munkát, hozzájárul az egyetemi infrastruktúra fejlesztéséhez, Siemens-ösztöndíjakat tűz ki a magas színvonalú oktatási, tanulmányi és kutatási teljesítmények, valamint a hallgatói szakmai kezdeményezések és tevékenységek segítésére és elismerésére.

Az első hosszú távú megállapodást, amelyet azóta kétszer meghosszabbítottak, még 1999 áprilisában kötötte a Siemens Magyarország a Műegyetemmel. A BME 2008 óta a közé az 50 kiemelt egyetem közé tartozik, amellyel a Siemens ambassador szintű stratégiai partnerségre lépett. Az együttműködés keretében eddig mintegy harminc diák jutott külföldi tanulmányi lehetőséghez.

 

Siemens – több mint 120 éve Magyarországon


A Siemens magyarországi jelenléte az első budapesti villamosvonal megépítésével 1887-ben kezdődött. Az első hazai Siemens vállalat (Siemens & Halske Budapest) 1890-ben történt megalapítása óta – a II. világháborút követő kényszerszünettől eltekintve – a Siemens vezető szerepet játszik az ország modernizációjában, az infrastruktúra fejlesztésében, az elektrotechnikai és elektronikai iparban.

A Siemens AG általános magyarországi képviseletét a hazai Siemens csoport vezető vállalata, a budapesti székhelyű Siemens Zrt. látja el. Kereskedelmi és szolgáltató profilja magában foglalja a Siemens termékek, rendszerek és technológiai megoldások hazai értékesítését, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat (tanácsadás, tervezés, engineering, telepítés, üzembe állítás, műszaki üzemeltetés, szerviz) a következő fő területeken: energia- és környezetmenedzsment, egészségügy. automatizálás és irányítás, közlekedés, ipari és közületi infrastruktúrák, IT-megoldások és -szolgáltatások.

A Siemens Zrt., valamint a csoporthoz tartozó termelő, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet végző további Siemens leányvállalatok a 2009–2010-es üzleti évben együttesen 1857 munkatársat foglalkoztattak és 89,7 milliárd forintos összforgalommal járultak hozzá az ország gazdaságához.