Mile Szilvia.Arnold Schwarzenegger mellett a szervezők felkérték a magyar üzleti, kulturális és sportélet több képviselőjét, hogy osszák meg tapasztalataikat a sikerről és az érvényesülésről.

Lippai-Nagy Irisz, az AmCham vezérigazgatója azt emelte ki, hogy akik részt vesznek ezen az eseményen, azok mind a saját erejükből érték el eredményeiket, és ezzel másokat is szeretnének lelkesíteni, ösztönözni.

Papp Szabolcs.A Nem adom fel alapítvány vezetője, Papp Szabolcs kerekesszékben ülve mesélte el történetét. Nem szomorúan, derűsen. Egy székely faluban született, s egy orvosi műhiba miatt lett sérült.

Szenthelyi Miklós.– Senkitől sem tudtam elfogadni a vigasztalást. Megtanultam bottal járni, de romlott az állapotom. Kerekesszék kellett volna, de nem volt. Hát négykézláb másztam több mint két évig. De küzdöttem, mert boldog akartam lenni. Éltem, ahogy otthon lehetett, segítettem az állatokat gondozni. Aztán, mint a mesében, én is elindultam hazulról. Már volt kerekesszékem. Eljöttem Budapestre. Ma boldog ember vagyok. Van munkám, azt mutatom meg másoknak, hogy nincsenek olyan akadályok, amelyekkel ne lehetne megküzdeni. Van szép feleségem és három gyerekem – mondta, és minden szavát el lehetett hinni.

Szenthelyi Miklós hegedűművész, akit mostanában a Virtuózok tehetségkutató zsűrijéből is jól ismerhetnek a tévénézők, azt hangsúlyozta, hogy ezzel a műsorral olyan fiatalokat fedeztek fel, akik sokkal rögösebb úton juthattak volna csak el a sikerhez.

Somfai Mátyás, aki a Dakar ralin versenyez quaddal, elmondta, hogy aki egy ilyen nehéz versenyen eljut a célig, már nagy sikert ér el, de a nagy túljelentkezés miatt már maga a részvétel lehetősége is sikernek számít.

Mile Szilvia fitnesz-világbajnok arról beszélt, hogy mindent elért, amire kisgyerekkora óta vágyott. De mindent, amire vágyott, gondosan megtervezett, ezért sikerült elérnie, meg azért is, mert fontos, hogy az ember észrevegye az őt segítő lehetőségeket, és beillessze a terveibe.

A február 22-i programon üzletemberek mesélik majd el sikereik útját, tehetségek tartanak előadást, mások között „az év embere” orvoscsoport képviselői, akik hónapokig küzdöttek egy kómába esett kismama gyermekének életéért. Zenészek és sportolók is nagy számban lesznek részesei a Siker-napnak, amelyen lesznek egészségmegőrző előadások és véradásra is.