Amikor újra fordítanak egy művet, ráadásul Arany László és Mészöly Dezső után, s maga a színi direktor teszi, könnyű kissé gyanakvóvá válni. Az önkifejezés gyanúja vetődik fel, ami az esetek egy részében inkább levon a mű értékéből, semmint hozzáad. De ennél az előadásnál nyugodtan el lehet felejteni a gyanakvást. Egyszerűen kellemes, derűs, könnyed, a nyelve is gördülékeny. Klasszikus mű, amelyben a szerelmesek civódása a mai világban nagyon üdítő, már csak a happy end miatt is.
A szereplők élvezettel játszanak. És teljesen át lehet kapcsolni az ő jelenlétükre, amely háttérbe tudja szorítani a gyakran látható, 1993-ban készült filmet, Kenneth Branagh, Emma Thompson, Denzel Washington és Michael Keaton főszereplésével.
Ezen a Centrál Színház-i előadáson Benedek Schmied Zoltán igazán hihetően bizonytalankodó férfihős, Beatrice Pokorny Lia, eszes és szenvedélyes, és igen derűt fakasztó a többi szereplő is. Kivált az őrök klasszikus butasága, amely a mostani fordítás szójátékaival sűrűn nevettet. Parádés szerep Lasponya, az őrség végtelenül együgyű, de okoskodó figurája, akit Magyar Attila remekül ad elő többi, alig pár szavas szerepében is kiváló kollégájával.
Ha valami kilóg a sorból, az a gonoszok barna- és fekete inges katonaöltözéke, amelyre itt és most nemigen van szükség. Gonoszok ők e nélkül is, és az asszociációk feleslegesen visznek más irányba, mert ahhoz viszont kevés az, ami arról ebben a darabban történik.
