Sopron, VOLT-fesztivál – keresik az új helyet

Újságírók előtt elhangzott: 2018-tól új helyszínt kell keresni az egyre népszerűbb fesztiválnak. Abban nincs vita, hogy Sopron a közeli és távolabbi jövőben is gazdája kíván maradni a VOLT-nak. A nemzetközileg is jegyzett fesztiválra egyre több külföldi érkezik, a Tűztorony városának szolgáltatásai, infrastrukturája jók. 

A beharangozó sajtóesemény házigazdái. (Kép: Bokor Károly.)

A VOLT házigazdája 2002 óta „a leghűségesebb város”; igaz, tavaly már csak második nekifutásra adtak engedélyt a rendezvényre a környezetvédelmi hatóságok. A Lövér-kemping területe ugyanis az uniós természetvédelmi program, a Natura 2000 része, ezért 2012. január 1-je óta minden addiginál szigorúbb környezetvédelmi szabályok vonatkoznak rá.

A fesztiválnak a város vezetésével együtt a jövőre elérhető EU-s pályázati pénzekből kell elvégezni az új helyszín kialakításához szükséges beruházásokat. A VOLT a következő időszakban – önkéntes vállalásként – évi 12 millió forinttal támogatja a fesztiválon standot állító Fertő–Hanság Nemzeti Park tevékenységét. A következő öt év elegendőnek látszik a minden szempontból megfelelő helyszín kialakítására. A sajtóeseményen elhangzott, hogy szerény hozzájárulásként a természetvédelemhez: már az idei fesztiválon is visszaváltható,”repohárból” ihatja a soproni sört a kedves vendég.

Bár fontos dolog a szervezés, a tervezés és a környezetvéldelem, a soproni VOLT látogatóit mégis csak a program érdekli elsősorban. A tudósítók följegyezhették: azon a bizonyos nulladik napon, tehát július 2-án az éppen tízéves pécsi Punnany Massif házibuli rendez, amelyen fellép a Köztársaság Bandája, Takáts Eszter, a Mary Popkids, az Akkezdet Phiai, a Carbonfools, az Irie Maffia és a Hősök. A pécsi fiúk később is szerepelnek a programban. Július 4-én, néhány évi szünet után fellép a fesztiválon az Emil.Rulez! – Hajós Andrással és Hegyi Györggyel.

Nem lesz hiány a nemzetközi sztárelőadókban: Sopronba készül a Qeens of the Stone Age, a Thirty Seconds to Mars, a Hurts, Bonobo, a Billy Talent, a Papa Roach, a Knife Party, a Bullet For My Valentine, az Example, Jamie Woon, a Parov Stelar Band, a Thirty Second To Mars, Sven Vath.

A vezető hazai előadók közül ott lesz a VOLT-on mások között a Tankcsapda, a Quimby, a Supernem, a Beatrice, a Bëlga, a Bikini, a Deák Bill Blues Band, ef Zámbó Happy Dead Band, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Kiscsillag, a Compact Disco, az Intim Torna Illegál, a Magashegyi Underground, a Pál Utcai Fiúk, Pélterfy Bori és a Love Band, a Nemjuci, Rúzsa Magdi, a Zagar, a Vad Fruttik és ByeAlex, Ákos. A magyar fellépőket a szervezők válogatták, közülük nem egy most először lép fel Sopronban. 

A fesztivál arculatát a robotok határozzák meg. A nagyszínpadot hatalmas robottá csomagolják át, és esténként látványos, pirotechnikával fűszerezett party zárja a napot. Tíz képzőművész csoport dolgozik a VOLT idején robotszobrokon, -festményeken és -installációkon a közönség bevonásával.

Lesznek szabadegyetem, kerekasztal-beszélgetések a Diákhitel Kávézóban, egy 25 méter magas épületkomplexumot építenek mászófallal, kilátótoronnyal és lesiklópályával. Best of Sopron, best of Hungary címmel mutatják be Magyarország gasztronómiájának legjavát.

Akit érdekel a fesztivál, annak érdemes igyekeznie a jegyvásárlással, hiszen kedvezményes belépőt már csak április 14-ig lehet vásárolni