Ennek oka, hogy ezer szállal kötődik a gazdaság szinte valamennyi ágazatához. A jövő szempontjából kedvezően értékelhető, hogy a kereslet kiszámíthatóan megmarad a termékei iránt, s hogy több cég tetemes fejlesztésekkel menekült előre; ugyanakkor számos probléma hátráltatja a piaci szereplők körülményeinek a javulását.
„Számottevő forgóeszközhiány, magas alapanyagárak, gyakori késedelmes fizetés, széles körben elterjedt szállítói hitelezés, szezonalitás” – sorolja Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója azokat a problémákat, amelyekkel az élelmiszeripari cégeknek naponta kell megküzdeniük. Egyre több nem is képes kezelni őket: az élelmiszeripari tevékenységet végzők körében mintegy harminc százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az idei év első negyedében 2011 azonos időszakához képest. Ez pedig – ahogy a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből kiderül – rosszabb, mint az 5 százalékponttal alacsonyabb országos átlag.
Az élelmiszeripar egyik sajátossága Magyarországon, hogy nagyon sok a vállalkozás az ágazat méretéhez képest, és a struktúra nem hatékony. Ugyanakkor azonban jelentősége is nagyobb az ágazatnak, mint ami a GDP-n belüli súlyából fakadna – ezért is nagyon fontos a gazdaság egésze szempontjából, hogyan alakulnak trendjei. Ugyanis hiába csak mintegy 1 százalékát teszik ki az élelmiszeripari vállalkozások az összes – durván 550 ezer – magyarországi társas vállalkozásnak, a szektor GDP-hez való hozzájárulása 2,5 százalékos, s még jelentősebb a külkereskedelemben játszott szerepe. Nem véletlen, hiszen szinte nincs olyan területe a gazdaságnak, amellyel – akár felhasználóként, akár (be)szállítóként – ne kapcsolódnék valamilyen módon.
A Coface adatait górcső alá véve látható az is, hogy a múlt évek hazai gazdaságot sújtó csapásait nehezen viseli az élelmiszeripar. Az eljárások száma alacsony (az összes regisztrált eljárás pár százaléka) ugyan, s az eljárások alá vontak jellemzően 300 millió forint forgalom alatti, azaz kisebb vállalkozások, de nagy kérdés, hogy a megszűnő vállalkozások bevételei a társasággal együtt eltűnnek, vagy a feketepiacra kerülve adózatlan és ellenőrizetlen formában jelennek-e meg. Az esetek 64 százaléka egyébként végelszámolás, ezen belül is a kényszer-végelszámolások voltak a legjellemzőbbek a szektorban az idei év első három hónapjában. Az ügyek másik nagy hányadát a felszámolások teszik ki; a vizsgált időszakban pedig összesen csak egy csődeljárást kezdeményeztek.
A szektor nagy gondja, amit a piaci szereplőknek kezelniük kell(ene), hogy évről-évre nagyon nagy kilengésekkel jellemezhető környezetben kell eredményt elérni. A gyakran módosuló törvényi/szabályozói környezet, változások az adófeltételekben (például az általános forgalmi adó kulcsa, továbbá az elérhető uniós források/pályázatok, nem beszélve az alapanyagárak hullámzásáról, és az árfolyamkilengésekről – ezek mind-mind alapvetően befolyásolják egy-egy év eredményességének mértékét. Ráadásul még nem szóltunk az időjárási tényezőről, ami pedig az élelmiszeripar számára – az alapanyagot szállító mezőgazdaság révén – ugyancsak óriási hatásokat gyakorol az ágazat szereplőinek teljesítményére- sorolja Kárpáti.
Az élelmiszeriparon keresztül plasztikusan bemutatható, hogyan működnek a tovagyűrűző hatások a magyar gazdaságban. Az élelmiszeripar ugyanis az a szektor, amely egyrészt a mezőgazdaságon alapul, másrészt, amelytől az élelmiszerkereskedelem is függ. Mivel a láncon belül, annak minden (lánc)szemére jellemző a forrás- és forgóeszközhiány, valamint a szállítói hitelek terjedése, akár egy dominó eldőlése végighullámozhat az egész láncolaton. Az élelmiszeripari cégek a kereskedelmi láncok gyakori késedelmes teljesítése miatt, azok finanszírozására kényszerülnek, míg magukat az élelmiszert előállítókat a saját beszállítóik, azaz az alapanyagot szolgáltató állattenyésztők, illetve növénytermesztők finanszírozzák, amelyeknek pedig a takarmánygyártók, illetve a vetőmagot és kemikáliákat szállítók kénytelenek szállítói hiteleket biztosítani.
Az ebben a formában igen hosszú ideig kint lévő pénzek állománya pedig nagyon nagy – amit Kárpáti egy döbbenetes adattal illusztrál: az állattenyésztéssel foglalkozó cégek által a takarmánybeszállítóknál kint lévő teljes hitelállomány, egy időben mintegy 40 milliárd forintra rúg. A szállítói hitelek állománya egyébként meghaladja a banki hitelekét ebben a körben. Az egyik oldalon szállítói hiteleket kapó élelmiszeripar ugyanakkor maga is haszonélvező, mivel a nagykereskedelmi láncok – a struktúra és az éles verseny miatt – hosszútávon finanszíroztatják magukat a (be)szállítóikkal. Az árak ráadásul nyomottak a verseny miatt, amivel persze a fogyasztók is jól járnak. Összességében ugyanis például egy alapanyagár-emelkedés valahol a láncon belül megakad, s a végfelhasználó már nyomottabb (alacsonyabb) áron kapja meg a terméket, mint ami indokolt lenne. Ez persze végig negatívan érinti a láncon belüli szereplőket, köztük a középen található élelmiszeripari cégeket.
Az élelmiszeripar sajátságos kilengésekkel rendelkezik – mutat rá Kárpáti Gábor. Ez tükröződik a cég módszertana szerinti kockázati besorolás mutatóiban, s azok összehasonlításában is az országos átlaggal. A Coface által vizsgált élelmiszeripari vállalatok viszonylag jól követik az összes hazai vizsgált cégek kockázati megoszlását mutató országos átlagot, persze sajátosságokkal. Ilyen például az, hogy a 3-as, és 4-es besorolással rendelkező, fokozott kockázatra utaló minősítésű csoportokba arányaiban valamivel kevesebb élelmiszeripari cég tartozik, mint az országos átlag. A legtöbb vizsgált cég (ebben az ágazatban is) az 5-ös kategóriába esik, abba, amelyik még elfogadható kockázatot jelent, de a hosszabb távú életképessége erősen kérdéses. Az ide tartozó cégek bármerre billenhetnek. Ugyanakkor az élelmiszeripari cégek szintén néhány százalékkal nagyobb arányban tartoznak a jobb kockázati csoporthoz, aminek vélhető oka, hogy ebben az ágazatban elég jelentős a külföldi tulajdonosi kör, ami nagyobb tőkeerőt, illetve stabilabb hátteret is jelent, s ez megjelenik a minősítésekben is. Ebben egyébként szerepet játszik az is, – ahogy a Coface évek óta jelezte – valamelyest csökkenőben van az élelmiszeripari társaságok nemzetközi versenyhátránya. Ez részben annak köszönhető, hogy több ágazatbeli vállalkozás az elmúlt években előremenekült, azaz beruházott, fejlesztett. Egy további ok a kiszámítható keresletben keresendő: élelmiszeripari termékekre mindig is szükség van és lesz, idehaza és a külpiacokon egyaránt.
Mindez persze messze nem jelenti azt, hogy a piaci szereplők nyugodtak lehetnek – akár az ágazatban tevékenykednek, akár az élelmiszeriparhoz bármilyen minőségben kapcsolódnak. Nagyfokú óvatosságra továbbra is nagy szükség van – hangsúlyozza Kárpáti, hozzátéve: lehetőség szerint az üzleti kapcsolat kialakításának az első lépésétől. A szakember éppen ezért a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, emlékeztetve, hogy a partnerek miatt adódó fizetési problémák kizárására, de legalábbis mérséklésére az üzlet minden fázisában van lehetőség, kezdve az előzetes információgyűjtéstől, a minősítéseken át, egészen a folyamatos monitorozásig. Sajnálatos módon azonban még a legkörültekintőbb cégeket is utolérheti a „baj” – amit azonban szintén lehet a helyzetnek megfelelően a leginkább optimálisan kezelni – hívja fel a figyelmet Kárpáti. Az azonnali reakció a leghatékonyabb az ilyen esetekben – mondja, példaként említve, hogy akkor van a legnagyobb esély a baj orvoslására, ha már egy harminc napos fizetési késedelem esetén is igénybe veszi az érintett vállalkozás a követeléskezelési szolgáltatásokat.
A Coface egy tízes skálán osztályozza a cégeket, ahol az 1-es a legrosszabb, a 10-es a legjobb besorolás. Ezen belül az 1-3 nagyon rossz és instabil gazdálkodást, a 4-5 nagyobb, de még viselhető kockázatot, s hosszabb távon nem stabil kilátást jelez; a 6-os és az afeletti besorolás pedig azt mutatja, hogy a cégnek közép- vagy hosszabb távon jók a kilátásai.
Élelmiszeripar 2011
Az élelmiszeripar zsugorodik: az MTI által kiadott jelentés szerint a termelés 2000–10 között ötödével csökkent, az ágazatban foglalkoztatottak száma ugyanebben az időszakban 150-ről 100 ezer alá esett. Igaz ugyan, hogy tavaly újra nőtt a teljesítménye, de a 2 százalékos bővülésen belül több mint 6 százalékkal az exportnak köszönhető, a belföldi értékesítés ugyanis 3 százalékkal csökkent. Tavaly az ágazat költségei és értékesítési árai egyaránt kedvezőtlenül alakultak: a mezőgazdasági termékek, alapanyagok termelői ára átlagosan 20 százalékkal emelkedett, miközben az élelmiszerek és az alkoholmentes italok fogyasztói ára csak mintegy 7 százalékkal nőtt. Az ágazatban tevékenykedő cégek 96 százaléka kis-, illetve mikro-vállalkozás. A közepes és nagyvállalatok adják ugyanakkor a termelési érték 90 százalékát.