A szervezet vizsgálatot kezdett az Ankarában és Isztambulban fogva tartottak beszámolói alapján, amelyekben a többi között bántalmazásról és az ügyvédi közreműködés megtagadásáról számolnak be.
John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója szerint „a letartóztatások és felfüggesztések száma péntek óta riasztóan megnövekedett, ezért szemmel kell tartanunk a helyzetet. A puccskísérlet döbbenetes erőszakhullámot gerjesztett. A jogellenes kivégzéseket és egyéb jogsértéseket elkövetőket bíróság elé kell állítani, de az ellenzék elnyomásával és a halálbüntetéssel való riogatással nem lehet megoldani a helyzetet”.
„Azt várjuk a török hatóságoktól, hogy a vizsgálatok során végig a jogállamiságot szem előtt tartva járjanak el, biztosítsák a tisztességes eljárást minden fogva tartott számára, és bocsássanak szabadon mindenkit, akiről nem bizonyítható, hogy részt vett a bűncselekményekben. Törökország sokat veszíthet az emberi jogok háttérbe szorításával.”
Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a török hatóságok szerint péntek éjjel 208 ember vesztette életét Isztambulban és Ankarában, további 1400 pedig megsebesült. A hatalom-átvételi kísérlet közben a katonai erők tv-székházakat foglaltak el, valamint tüzet nyitottak a parlament épületére és az elnöki palotára. A meggyilkoltak között 24 olyan személy van, akit a hatóságok a puccs kitervelőiként tartanak nyilván, közülük sokakat akkor lincseltek meg, mikor fegyvertelenül próbálták megadni magukat. Erdogan elnök szembeszállásra buzdító felhívását követően civilek is életüket vesztették.
A puccskísérlet utáni napokban a török kormány tisztogatásba kezdett, amelyben főként a hadsereg, az igazságszolgáltatás és a belügyminisztérium polgári szervei érintettek. Az őrizetbe vett 7543 „puccsista” közül 318-at helyeztek előzetes letartóztatásba. Hétezer rendőrt függesztettek fel és 2700 bírót és ügyészt távolítottak el pozíciójából, ami az igazságszolgáltatásban dolgozók egyötöde; 450 bírót őrizetbe is vettek.
Az elnök és a kormányzati tisztviselők kijelentései, amelyek szerint halálbüntetéssel sújthatnák a puccskísérlet résztvevőit, aggodalomra adnak okot, mert ez szembe menne a török alkotmányban foglalt garanciákkal, és sértené azokat az emberi jogi egyezményeket, amelyeket Törökország is aláírt.
„Annak fényében, hogy a kormány a békés ellenzéki megmozdulásokat sem tolerálja, súlyos aggodalomra adnak okot a tömeges letartóztatások és felfüggesztések, valamint félő, hogy a tisztogatást az újságírók és az aktivisták köreire is kiterjesztik. A múlt hónapokban aktivisták, újságírók, valamint köztisztviselők és a kormányzati politika kritikusai kerültek célkeresztbe, több médiumot a kormányzat ellenőriz” – tette hozzá John Dalhuisen.
„Most mindennél fontosabb, hogy a török kormány annak ellenére tiszteletben tartsa az emberi jogokat és a jogállamiságot, hogy a puccs elkövetői azt nem tették.”