A pénzügyi funkciók megreformálása az egyik legfontosabb feladata napjaink pénzügyi vezetőinek – áll az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants), a világ legnagyobb számviteli és pénzügyi szakembereket tömörítő szervezetének legfrissebb kutatásában. Ennek egyik kézenfekvő megoldása a folyamatok központokba szervezése vagy legalábbis kiszervezése a vállalaton kívülre. Csakhogy az üzleti szolgáltató központokban (Shared Service Center – SSC) és az egyéb kiszervezési folyamatokban megbúvó számos előny továbbra sincsen megfelelően kihasználva.
Az ebben a negyedévben készült több módszeres kutatás összesen 1635 nemzetközi pénzügyi szakember megkérdezésén alapul. A kérdőíves felmérés segítségével a pénzügyi folyamatok kiszervezésének aktuális állásáról kapunk átfogó képet, a mélyinterjúk segítségével olyan cégek pénzügyi vezetőinek személyes véleményét ismerhetjük meg, mint például az Accenture, Ernst & Young vagy a KPMG.
A tanulmány egyik különlegessége, hogy a felmérésben részt vevő szakemberek egytől-egyik az egész világon jelen lévő nagyvállalatok pénzügyekért felelős döntéshozói, jellemzően (az összes válaszadó 70 százaléka) pénzügyi igazgatók, továbbá szolgáltató központok vezetői (5 %), vezérigazgatók (5%) véleményére is kíváncsiak voltak a kutatás munkatársai.
„Ez az első eset, hogy egy ehhez hasonló kutatás közvetlenül a pénzügyi vezetőket célozza meg, így biztosak lehetünk abban, hogy a jelzések a tényleges trendet mutatják” – emeli ki Kateřina Benešová, az ACCA Csehországért, Szlovákiáért és Magyarországért felelős területi igazgatója. „A jelentés a pénzügyi szolgáltató központok és a kiszervezési stratégiák mögötti mozgatórugókat vizsgálja, valamint összeveti a kívánatos és a jelenlegi megközelítéseket.”
A tanulmány öt legfontosabb megállapításán kívül arra is rámutat, hogy az SSC-k működésében a hatékonyságnövelés továbbra is kulcsszerepű. Egy másik hasonló észrevétel rávilágít, hogy a financiális folyamatok kiszervezésének elsősorban világcégeknél és nagy pénzügyi aktivitásnál van értelme.
„Napjaink pénzügyi vezetői nagyon is tisztában vannak a szolgáltató központok által megvalósítható költségcsökkenéssel és az ázlátható, optimalizált működéssel. Az idő haladtával e tényezők azonban a minimális elvárások lettek, napjainkra a minőség, a hatékonyság és a különféle hozzáadott szolgáltatások már legalább annyira döntő tényezők” – emeli ki Benešová.
A tanulmány fontos megállapításai:
- A jövőben növekedni fog a szolgáltató központok illetve a pénzügyi folyamatok kiszervezésének szerepe
Az SSC-k elterjedtsége egyelőre nem nevezhető teljesen globális jelenségnek. A válaszadók 28 százaléka szerint cégük a pénzügyi folyamatokat továbbra is házon belül oldják meg, azonban több mint egyharmaduk már kompetencia-központokban gondolkozik. Nem ritka a hibrid modell sem, amikor a cégek a financiális folyamataikat vegyesen oldják meg szolgáltató központok és outsourcing segítségével. A válaszadók mindössze 13 százaléka szervezi ki teljesen belső pénzügyeit.
- A tranzakciós folyamatok integrálása egyre fontosabb a pénzügyi funkciók kiszervezésekor
A kutatásból kiderül, hogy egyre nagyobb potenciál kínálkozik a különféle tranzakciós megoldások – pl. bérszámfejtés, különféle költségelszámolások, követeléskezelés, valamint a likviditás- és kockázatkezelés stb. – számára. A válaszadók csaknem fele e szolgáltatásokat továbbra is házon belül oldja meg, gyakran feleslegesen sok adminisztrációt okozva a munkatársaknak.
- A hosszú távú üzleti célok megváltoztathatják a prioritásokat
A pénzügyek kiszervezése a legtöbb esetben a költségek csökkentése és a folyamatok hatékonyságának optimalizálása végett történik. Csakhogy az idő haladtával a költségek egyre inkább háttérbe, a minőség és a rugalmasság egyre inkább előtérbe kerülnek. A válaszadók 27 százaléka szerint a működési hatékonyság szerepe a jövőben a gazdaságosság fontosságát is megelőzheti.
- Az SSC-k hatékonyságának növelése az egyik legfontosabb kihívás
A kutatásban részt vevő szakemberek kétharmada értett egyet abban, hogy a szolgáltató központok működésének hatékonyságát még van hová fejleszteni. Jelenleg általános trend ugyanis, hogy a szolgáltató központok sematizált feladatokat oldanak meg, a fő üzleti célokat nem tartják szem előtt. A legtöbb válaszadó (73%) az egyik nagy kihívásnak a rugalmasság és a centralizáltság közti kényes egyensúly megtalálását jelölte meg.
- A hatékonyság mérésére még mindig nincsenek szofisztikált megoldások
A szolgáltató központok illetve az outsourcing stratégiák mérésére a legtöbb esetben még mindig a klasszikus eszközöket alkalmazzák, melyek jellemzően a költségcsökkenésre, illetve a szolgáltatási szint megállapodásokra (SLA – Service Level Agreement) szorítkoznak. A jövőben a vállalkozások vélhetően nagy súlyt fektetnek a még összetettebb mérési módszerek kifejlesztésére, különösen igaz ez a nagy árbevétellel rendelkező cégek esetében.