Az adományt 1,7 millió forinttal az „Adni jó!” sütiakció révén a Telekom dolgozói és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai gyűjtötték még tavaly decemberben. A „lila óriás” 15 telephelyén 222-en sütöttek olyan finomságokat, amelyeket adomány fejében vásárolt meg, fogyasztott el a cég 8000 dolgozója. A kezdeményezést támogatták a Fenntarthatósági Média Klub tagjai, lapok, rádiók, tévék munkatársai, továbbá a Pronto kávézó és az Eurest étteremlánc dolgozói is részt vettek az akcióban.

A Telekom nemrég megnyitotta az „Örök karácsonyi emlékek padlását”, ahol száz-száz forintot érő kedves emlékeket, történeteket lehetett elhelyezni a padlás polcaira, ezzel is növelvén az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítványnak szánt adomány összegét.