A több mint 1000 személy megkérdezésével készült kutatás eredményei szerint a válaszadók több mint felével előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra. Ez az arány az egészségügyben dolgozóknál a legmagasabb: 55 százalékukkal fordult már elő, hogy a nyaralásra kivett napok alatt is dolgozniuk kellett. A fizikai munkát végzők esetében az előfordulás gyakorisága 53,8, az államigazgatásban pedig 47,1 százalék. Szembetűnő, hogy szabadságok tekintetében a férfiak jóval derűlátóbbak a nőknél, 53 százalékuk szerint könnyen ki tudják venni szabadságot, a nőknek viszont csak 45 százaléka vélekedik ekképpen.

Majdnem minden második munkavállalóval az is előfordult már, hogy nem engedték el szabadságra az előre tervezett időpontban. Ez szintén a fizikai munkáknál, valamint az egészségügyben fordul elő a legtöbbször, ellenben az oktatásban és nem nyereségérdekelt szervezeteknél nem jellemző.

A legkevesebb nyári szabadságot (9–10 nap) a saját cégükben a tulajdonrész felénél kevesebbet birtokló munkavállalók veszik ki, az ennél nagyobb arányú tulajdonrésszel rendelkezők másfélszer annyit pihennek nyaranta. A nyári oktatási szünet miatt nem meglepő, hogy a legtöbb szabadságot (20-21 nap) az oktatásban dolgozók veszik ki a nyári hónapok során.

Az életkor növekedése és a jobb anyagi körülmények szintén kedvező hatással vannak a nyaralásra szánt időre. A harminc évesnél fiatalabbak, illetve a szegény sorsúak csak 9-10 napot töltenek szabadságon, míg a negyven év felettiek és a jobb körülmények között élők 12 nap felett terveznek. A jobb anyagi körülmények között élők háromnegyede ráadásul úgy véli, hogy könnyen ki is tudja venni a szabadságát.

Országos átlagban csak a kétharmad érzi úgy, hogy könnyen megkapja a kívánt szabadságot és 37 százalék szerint a helyettesítése sincs rendesen megoldva. A másik oldalról is egyetértenek a dolgozók: a megkérdezettek 43 százaléka szerint nagy megterhelés, ha közvetlen kollégái szabadságra mennek.

A megkérdezettek 73 százaléka szerint a kollégái tiszteletben tartják, ha szabadságon vannak, és 63 százalékuk esetében a felettesük sem zargatja őket a nyári pihenés alatt. Azonban itt is eltérés figyelhető meg a két nem között: a férfiak háromnegyede gondolja úgy, hogy a kollégái megoldják nélküle is a kihívásokat, ellentétben a nők 70 százalékával.

A válaszadók felére egyáltalán nem jellemző, hogy egy hétnél hosszabb szabadságra menne, 39 százalék pedig általában csak egy-két napot vesz ki alkalmanként. A legtöbben mégis egyetértenek abban, hogy a minimum kéthetes, egybefüggő szabadság számít pihentetőnek.