Szabadság téri szoboravatás: tárgyalás helyett lemondás

„Mindezzel Iejáratták a Magyarországi Református Egyházat az egész ország előtt. Indítványomban a fegyelmi eljárás alatt is azt kértem, hogy a Bíróság Elnöksége a vizsgálat idejére Hegedűs Loránt Ielkipásztori tevékenységét függessze fel. Írásbeli kérésemre december 20-án Esperes Úr szóban tájékoztatott arról, hogy a Bíróság tagjai elfogultságot jelentettek be. Miután ez már a harmadik, hasonló okokból tett palástvesztési indítványom ifj. Hegedűs Loránttal szemben és az előző két esetben ugyancsak elfogultság miatt nem volt hajlandó eljárni a Bíróság, előzetes jelzésemmel összhangban ezennel Iemondok közel huszonhárom éve, hat választás során megerősített tisztségemről” – áll abban a levélben, amelyet dr. Horváth György jogtanácsos juttatott el a Budapest-Északi Református Egyházmegye espereséhez, Simonfi Sándorhoz, és amelyben lemondott választott egyházi tisztségéről. A lemondó levelet a jogtanácsos kérésére ismertetjük és a cikkhez csatolva teljes hosszában elolvasható.

A tudósítás itt folytatódik, tessék kattintani!