
Az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) nem volt idegen az Enterprise Group tevékenysége, hiszen 20 éve használja elégedettséggel a magyar cég által szállított, a 104-es segélyhívást fogadó telefonrendszert. A versenytárgyalást megnyert konzorcium egyik tagja, az Enterprise Group a telefónia, valamint az informatikai hálózat fejlesztője. Feladatai közé tartozik a többi között a segélyhívások fogadása, a hívások munkatársak (ügyintézők) közötti elosztása, a kiszolgáló informatikai hálózat és információvédelmi rendszer fejlesztése, valamint a hanganyagok rögzítésének és archiválása. A másik, a Tigra Kft. – az Enterprise munkatársaival közösen – a mentésirányítást támogató rendszer (CAD) bevezetéséért, továbbá az adatközponti infrastruktúra szállításáért, illetve üzembe helyezéséért felel.
A mentésirányítási rendszer fejlesztésekor két fő célt tűzött ki az OMSZ: a jelenlegi, 15 percen belüli kiérkezési arány 79,8-ról 86,8 százalékra emelkedjék, valamint az eddigi 70-ről 80%-ra növekedjék annak az egységnek a riasztási aránya, mely az adott esethez szükséges minden eszközzel rendelkezik. Ehhez olyan összetett támogató rendszerre van szükség, mellyel a munkatársak munkakörülményei látványosan javulhatnak, valamint amellyel a szervezet megfelelhet az európai uniós követelményeknek.
Hazánkban ma 260 mentőállomás működik, az ott szolgálatot teljesítő mentőegységeket 20 mentésirányítási csoport és egy válságkezelő központ szakállománya vezényli. A mintegy kétszáz mentésirányítási munkaállomás az esetek elektronikus rögzítésén túl oxiológiai (sürgősségi ellátás) navigációban és grafikustérkép-megjelenítésben, valamint erőforrás tervezésben is segíti az állomány munkáját.
Mintegy 1000 mentőautót szerelnek fel intelligens fedélzeti terminállal, amelyen megjelennek a mentésirányítási rendszerrel rögzített hívások adatai: a bejelentő neve, elérhetősége, az eset adatai, a navigációhoz szükséges cím, térképi adatok, koordináták. Az intelligens fedélzeti terminálnak köszönhetően a mentő elindulhat a helyszínre a pontos adatok ismerete nélkül is, hiszen útközben, elektronikus formában megkapja a szükséges információkat az esetről, ezzel pedig csökken a kiérkezéshez szükséges idő.
A júniustól működésbe lépő új MIR nem csupán a kórházba érkezés előtti sürgősségi ellátás minőségét javítja majd alapvetően, hanem megteremti az esélyegyenlőséget is az ellátásra szorulók számára a helytől és időtől független, magas szakmai színvonalú szolgáltatások által, hiszen azokon a helyeken is garantált lesz az idejében történő kiérkezés, ahol a mentőhálózat kevésbé fejlett, vagy az útviszonyok nem megfelelőek, esetleg nagy távolságokat kell áthidalni.
Az új MIR, illetve a fedélzeti terminálok lehetőséget kínálnak arra, hogy összeköthessék a mentőautóban elhelyezett műszerekkel. Így az útközben mért értékek elektronikusan továbbíthatók a beteget ellátó intézményeknek. Ezáltal megtakarítható az adatok újbóli rögzítése, egyúttal láthatóvá válnak a kórelőzmények is (pl. gyógyszerallergia és egyéb információk), ezzel is gyorsítván a páciens kezelését, javítván a hatékony ellátását.


