A három szakbizottságból a plenárisra került állásfoglalásokban a képviselők komoly viták után keményen bírálták a megszorításokra fókuszáló bizottsági jelentést.
Hiába lett volna egyes országok esetében hatékonyabb a fokozatosabb kiadáscsökkentés, a piacra jutás és a befektetők visszacsábítása érdekében ezek is kénytelenek voltak masszív megszorító intézkedéseket bevezetni, állapította meg a Gazdasági és Monetáris Bizottságban készült állásfoglalás.
Szerzője, Elisa Ferreira (szocialista, portugál) a szavazás után eltávolíttatta nevét a jelentéstől arra hivatkozva, hogy a plenáris ülésen elfogadott, módosított szöveg nem tükrözi eléggé a megszorítások munkahelyekre és növekedésre gyakorolt rendkívül káros hatását.
A megszorítások káros hatásait is figyelembe kell venni
A Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottságának képviselője, Veronica Lope Fontagné (néppárti, spanyol) állásfoglalásában felszólítja a Bizottságot, hogy a tagállamok növekedési és munkahelyteremtési lehetőségeinek felmérésekor vegye figyelembe a kiadáscsökkentés többszörösen negatív hatását, amelyet nemrég a Nemzetközi Valutaalap is elismert.
Nagyobb mozgástér
A Európai Parlament szerint a gazdasági együttműködést szorosabbra fűző hatos jogszabálycsomag valóban biztosít némi mozgásteret a nehéz időszakokban, de a gazdasági visszaeséssel küzdő vagy gyér növekedést felmutató tagállamok esetében gyakrabban kellene rugalmasságot tanúsítani.
Az egységes piac irányítása
A gazdasági egyeztetési folyamat során az egységes piac alakulásáról is véleményt kellene mondania a Bizottságnak, vélte a belső piac és fogyasztóvédelmi bizottság szakértője, Andreas Schwab (néppárti, német), aki szerint a Bizottság országonkénti ajánlásokban fogalmazhatná meg a teendőket.
Az európai szemeszter
Az éves növekedési jelentés közzététele a féléves gazdaságpolitikai egyeztetési folyamat, ún. „európai szemeszter” nyitánya. Az egyeztetés célja, hogy összhangba hozza a nemzeti gazdasági és költségvetési terveket a költségvetési fegyelmet előíró Stabilitási és Növekedési Paktummal és a fenntartható növekedést szorgalmazó Európa 2020 Stratégiával. A jelentés az EU egészére vonatkozik, az országokra lebontott ajánlások tavasszal jelennek meg.
A Néppárt a tagállamokkal szembeni további megszorításokra szavazott
Strasbourg, 2013. február 7., 14,19 (LigetPress) – Az EP csütörtöki szavazásán egyértelművé vált, hogy az Európai Néppárt a tagállamokkal szembeni további pénzügyi szigor mellett áll, míg a szocialisták nemmel szavaztak a megszorításpárti módosításokra a gazdaságpolitikai koordinációról szóló jelentés vitáját követően.
Csütörtökön szavazott az EP a portugál szocialista képviselő, Elisa Ferreira a gazdaságpolitikai koordináció európai szemeszteréről szóló jelentéséről. Herczog Edit szerint a Néppárt által támogatott módosító javaslatok további megszorításokra sarkallják a tagállamokat, így nem teljesül a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővítését középpontba állító jelentés eredeti célja.
Herczog arra hívja fel a figyelmet, hogy a bizottsági vita során a Néppárti, köztük Fideszes képviselők éppen azokat a javaslatokat vetették ki az indítványból, amelyek a gazdasági integráció mélyítéséről szóló, úgynevezett „hatos csomag” szigorát enyhítve a tagállamok teljesítőképességéhez igazítva rugalmasabb elbírálást tettek volna lehetővé a nemzeti büdzsék készítése során.
A képviselő szerint a Fidesz kétarcúságát mutatja, hogy míg Orbán Viktor az EU példátlan szigoráról beszél a hazai választóknak, addig a párt alelnökeként, Pelczné Gáll Ildikó, a Néppárt alelnökeként Szájer József és Deutsch Tamás a téma szakbizottsági jelentéstevőjeként a példátlan szigorítások mellett szavaz. Herczog szerint a Fidesz nemcsak itthon, de az európai politikai porondon is feláldozta a növekedésbarát, a beruházásokat és a munkahelyteremtést támogató politikát a költségvetési megszorítások érdekében, holott a romló gazdasági teljesítmény miatt a vállalkozások és a családok a tűrőképességük határához érkeztek.
Az Európai Beruházási Bank a mi bankunk
Strasbourg, 2013. február 7., 14,09 (LigetPress) – „Az Európai Beruházási Bank (EIB) kiemelkedően fontos szerepet játszik a válságból való kilábalásban, hiszen hitelnyújtása révén különösen az európai infrastruktúra korszerűsítése területén, valamint a kis- és középvállalati szektorban olyan fontos beruházások valósulhatnak meg, amelyek serkentik a növekedést, elősegítik az új munkahelyek teremtését, növelik az Európai Unió gazdaságainak a versenyképességét” – érvelt Herczog Edit a bank tevékenységéről készült jelentés vitájában.
Herczog Edit utalva Orbán Viktor az IMF-fel kapcsolatos korábbi kijelentésére úgy fogalmazott, hogy „az EIB valóban a mi bankunk”, hiszen a strukturális hitelekkel támogatott beruházások finanszírozására a jövőben az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítva hozzájárulhat a projektek eredményes megvalósításához, továbbá a jövőbeni szűkös költségvetési lehetőségek közepette tágíthatja a mozgásteret. „Ezt a fajta támogatást a fellendüléshez és növekedéshez szükséges beruházások megvalósítása érdekében elsősorban azokban a tagállamokban indokolt bővíteni, amelyeket a gazdasági válság a legerőteljesebben sújtott” – fogalmazott a képviselő.
Herczog többek között arra hívta fel a figyelmet a vitában, hogy a Banknak a regionális programok megvalósításában, különösen a Balti-tenger térségének és a Duna-régiónak a fejlesztésében való részvétele további bátorítást érdemel. Az e programokban való részvételt követendő gyakorlatnak lehet tekinteni az EU más térségekben megvalósuló regionális fejlesztési programjainak kiszélesítésében.