Százból nyolcvan honfitársunknak nincs balesetbiztosítása

Egyes nyugat-európai országok polgárainak jó négyötöde rendelkezik balesetbiztosítással, itthon az arány éppen fordított, vagy még annál is kisebb. Tavaly 617 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki kisebb-nagyobb fedezetekkel az egyéb biztosítások (lakás-, gépjármű) kiegészítő balesetbiztosítási elemei.

A többség számára az otthon a biztonság szigete, miközben a balesetbiztosítási statisztikák szerint a balesetek zöme a háztartásokban következik be. Az egyik biztosító a balesetbiztosítási térítéseinek nagy többségét is ilyen esetekre fizette ki tavaly, amikor a KSH adatai alapján közlekedési balesetben 625-en vesztették életüket, a háztartási balesetek viszont csaknem háromszor annyi, több mint 1700 ember életét követelték Magyarországon. Az otthon előforduló balesetek több mint fele esésből, zuhanásból adódik, és gyakran fordul elő égési, vagy éles, szúrós tárgy miatti sérülés is.

A balesetbiztosítási védettség korántsem korlátozódik a lakóhelyre: ezek a konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek, bár korántsem helyettesítik az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, viszont a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó további kiadásokra.

Balesetbiztosítás igen eltérő nagyságú biztosítási összegekre köthető. Megfelelő védelemről akkor beszélhetünk, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Egy ilyen mértékű védelem egyénileg már akár havi kétezer forint díjért is elérhető.

A különféle biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő balesetbiztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintot, ezért mindenképpen célszerű önálló balesetbiztosításban is gondolkodni.

Hasznos tudnivaló, hogy balesetkor a károsult önálló, illetve a kiegészítő balesetbiztosításai együttesen is felhasználhatók, szolgáltatásaik összeadódnak.

Tudósítónk az Union Biztosító szakembereitől kapta az információit.