Az Orbánok, Kaczynskik, Zemanok az egyesült Európa lerombolásán mesterkednek

Timothy Garton Ash: a liberális demokráciát jelenleg a nyugati rendszeren belül hatalmon lévő politikusok fenyegetik leginkább, az orbánizmus már jelen van a legtöbb európai országban. A 2. világháború utáni időszak példátlan vívmányai kerülnek veszélybe az Orbánok, Trumpok és Putyinok miatt. Az elutasítás kultúrája falakat épít a fejekben.

Timothy Garton Ash szerint a világban jelenleg antiliberális ellenforradalom megy végbe, méghozzá minden irányból egyszerre, Putyin, a kínai elnök, Erdogan, Trump és Orbán oldaláról – olvasható a Der Spiegel hírmagazinban. Az Oxfordi Egyetem történelemprofesszora, napjaink egyik legkiválóbb politikai elemzője hozzáteszi, hogy a legveszélyesebbek azok a politikusok, akik a nyugati rendszeren belül vannak, de geopolitikailag a legfontosabb Kína példátlan megerősödése. Ily módon ugyanis globálisan jelenik meg egy komoly ideológiai vetélytárs a liberális demokráciával szemben. És Hszi Csin-ping most már exportálni akarja a modellt, ami persze jó is, mert remélhetőleg élénkíti a versenyt.  

A szakértő arra figyelmeztet, hogy senki se higgye azt: ami a magyaroknál és a lengyeleknél történik, az erre a két államra korlátozódik, mondván, hogy egyik ország sem tartozott teljes egészében a Felvilágosodás Európájához. Magyarország jelen van Nagy-Britanniában és Franciaországban is, hiszen mindenütt ugyanazok a jelenségek kerülnek felszínre. Így a hollandoknál, az osztrákoknál és csak most igazán a bajoroknál is. Ebben szerepet játszanak a Nyugat hibái is, hiszen elhanyagolta az emberek igényét a közösségre és az identitásra. A liberális elit megfeledkezett a szolidaritásról és az egyenlőségről, amibe az esélyek is beletartoznak. Nem szabad az olyan fogalmakat átengedni a populistáknak és a szélsőjobbnak, mint haza, hazaszeretet, hazafiság. Létezik liberális patriotizmus is.

Németország egymaga nem tudja megőrizni az európai egységet, hiányoznak hozzá a szövetségesek pl. magyar, lengyel, olasz részről. Csak éppen Ash úgy érzékeli, hogy a németek nem fogták fel a helyzet súlyosságát, legyen szó Nagy-Britanniáról, Olaszországról vagy éppen Lengyelországról, ahol tényleg lebontják a jogállamot. Az Európa-barát, nyitott, liberális politika jelenleg mindenütt gyenge és béna. Az talán segíthetne, ha rájövünk, hogy a világ könnyen visszaeshet a káoszba és barbárságba. Ehhez megfelelő módon kell megmagyarázni a történelmet a fiataloknak, amihez egy kicsit olyannak kell lenni, mint Lenin volt, aki kijelentette, hogy holnapra meg kell nyerni a csatát.

Trump a rossz oldalon áll korunk legfontosabb harcában, a liberalizmus illetve a szélsőségesség és a tekintélyelvűség viszályában, mégpedig olyanokkal együtt, mint Orbán, Salvini, Kurz, Le Pen, Wilders, Kaczynski, Zeman, Erdogan és Putyin. A The Washington Post szerkesztőségi kommentárja szerint egyiket sem lehet konzervatívnak nevezni, valamennyien jobboldaliak. Szinte mindegyikük kapós a sajtó számára, és ez rossz hír országuknak, mert azzal keltenek figyelmet és jutnak hatalomra sokszor, hogy bűnbaknak tesznek meg kisebbségeket, becsmérlik a sajtót és az ellenzéket, egyszerűsítő és működésképtelen politikát propagálnak, személyi kultuszt teremtenek és aláássák a demokratikus intézményeket. A két világháború között ugyanezt csinálta Mussolini, Franco, Salazar, Horthy, Pilsudski, és természetesen Hitler, illetve Sztálin. Nem arról van szó, hogy győzne a nácizmus. A hétköznapi tekintélyelvűség kerekedik felül Lengyelországban és Magyarországon, illetve már győzött is a törököknél és az oroszoknál.

Ezek a radikálisan jobboldali erők a magányos baloldallal csatáznak és idáig csakis May-nek, Macronnak, Trudeau-nak és Merkelnek köszönhetően nem történt tragédia, mert ők megpróbálják megtámogatni az eltűnőben lévő politikai középet. Trump viszont őket támadja, és megbízottai, mint a berlini amerikai nagykövet, illetve Steve Bannon az európai szélsőjobb mellett korteskednek. Azaz a washingtoni kormányzat a rossz oldalon van a mérsékeltség és a szélsőség, a demokrácia és az autokrácia harcában. Az USA napjainkra sötét, destabilizáló erő lett, amely azzal fenyeget, hogy megsemmisíti az 1945 utáni időszak páratlan békéjét és jólétét.   

Európában terjed az elutasítás kultúrája – állapítja meg a Der Standard. Erre figyelmeztet az osztrák író, Martin Pollack. Felidézi, hogy az idegenekkel szemben háromféle stratégiát lehet alkalmazni: 1. nyílt viszályba keveredünk velük, de ez általában katasztrófával végződik az összes érintett számára; 2. bezárkózunk, magas kerítésekkel és szigorúan őrzött határokkal tartjuk őket távol; 3. egyenlő félként fogadjuk őket, ha kell, segítséget nyújtunk nekik. Ez utóbbihoz azonban az is szükséges, hogy ne a másság megtestesülését, a fenyegetést lássuk bennük. Sokáig úgy látszott, hogy Európában ez a 3. felfogás érvényesül, mégpedig alapvetően a nemzeti szocializmus és a sztálinizmus bűnei láttán. 1989 után új és újabb országokat hódított meg a demokrácia, de azóta egyes államokban győzedelmesen veszik tudomásul az EU bajait. Orbán Magyarországa és Kaczynski Lengyelországa rá a dicstelen példa.

Sokfelé tapasztalni a világban radikális jobbra tolódást, amit a látszólag feltartóztathatatlan populizmus vezérel, utóbbi hívei csak nagyon nem szívesen határolják el magukat a velük együtt érkező idegengyűlölő, gyakran nyíltan fasiszta erőktől. A jelenség járványként söpör végig Európán, még nem találták meg az ellenszerét. A magyaroknál és a lengyeleknél már évekkel ezelőtt kormányra jutott. Megerősítette pozícióit és hozzálátott, hogy lebontsa a liberális demokráciát, autoriter rezsimet honosítson meg. Olyan múlthoz nyúl vissza, amely minden volt, csak nem demokratikus. Legfőbb érvük a menekültkérdés, rajta keresztül újabb és újabb választói rétegeket érnek el.

A mantrával, mármint hogy egyre nagyobb a veszély, a jobboldali populisták elérték, hogy jelenleg mindenütt ismét határokról és kerítésekről gondolkodnak és beszélnek. Európát szerintük erőddé kellene változtatni, ahogyan azt Orbán Viktor képzeli. A magyar vezető pár éve még a margóra szorult radikális nézeteivel, manapság ő a megmondó ember ez ügyben. Ausztriát és Olaszországot szövetségesnek tartja, ha a menedékpolitika szigorításáról van szó. A jelszó, hogy le kell zárni a határokat. Mindehhez hozzájön még, hogy ellenállásra szólítanak fel Brüsszel állítólagos diktátumával szemben. Ez a propaganda nagy erővel harsog Budapesten és Varsóban. A következmény az, hogy széttöredezik az európai szolidaritás, de pont ez a cél. A menekültek kérdése csak ürügy, az Orbánok, Kaczynskik, Zemanok az egyesült Európa lerombolásán dolgoznak. Brüsszel ugyanakkor túl bátortalanul próbálja megvédeni a liberális demokráciát ezekben az országokban, illetve azután egész Európában.

A Kínai Nagy Fal sem csupán a külső veszély elleni védelmet szolgálta, azt is lehetővé tette, hogy a hatalom ellenőrizze, ami a birodalmon belül történt. A segítségével követni lehet, ki jön be, ki megy ki. Vagyis egyszerre pajzs és csapda, védvonal és ketrec. De a legrosszabb az benne, hogy előhozza a gondolkodásmódot, amely szerint a falak mindenütt jelen vannak és általában véve is elválasztják kint lévő gonoszokat és alacsonyrendűeket a bent található jóktól és magasabbrendűektől.

A Die Welt kommentárírója úgy látja, hogy az erkölcsi újragyarmatosítás bűnébe esnek azok, akik a migrációs válság megoldására fejlesztési segélyeket adnak Afrikának. De azt is tévedésnek tartja az újság, hogy a földrészen a bevándorlást szabályozni lehet olyan törvényekkel, amelyeket a hideg háború idején a cseh, vagy éppen szovjet ellenzékieknek fundáltak ki. Ily módon tény, hogy határvédelem nélkül Európa milliós tömegek célpontja és ezen a jelenségen nem lehet az elavult menedékjoggal segíteni. És ez így is marad mindaddig, amíg érvényben van az az álláspont, hogy aki eljut a kontinensre és kiejti a száján a „menedék” szót, az meg is kapja, a hozzátartozó ellátással együtt.

Ezek után a kérdés az, hány országnak kell még ellenőriznie a schengeni belső határokat az osztrákok, csehek, dánok, lengyelek, magyarok és olaszok után, mielőtt a kollektív menedék hazugsága ad acta kerül? Divatos az a válasz, hogy az áradat okait Afrikában kell felszámolni, csak éppen az ötlet keresztülvihetetlen. Ahhoz nincs elég eszköze az EU-nak. Meg egyébként is a pénzek igen sokszor azoknál kötnek ki, akik az éhínséget vagy a polgárháborúkat okozzák. Minél működésképtelenebb egy állam, annál inkább. És ne feledjük: Afrikában hetente majdnem egymillió ember születik! Vagyis rá kell venni ezeket az országokat, hogy tegyenek valamit a saját jövőjükért. Európa nem mondhatja azt, amit a misszionáriusok és a katonák 150 éve, vagyis, hogy csakis az öreg kontinens mentheti meg a fekete földrészt. Itt az idő szakítani ezzel az erkölcsi neokolonializmussal.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.