Százhuszonöt esztendős a Magyar Közgazdasági Társaság – Pulai Miklós életműdíjas

Megalapításának 125. évfordulóját ünnepelte mai éves küldöttgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A rendezvényen az MKT legmagasabb kitüntetését, a Közgazdász Életműdíjat vehette át Pulai Miklós (94), a Magyar Bankszövetség egykori főtitkára.

A képen: Pulai Miklós. (Népszava-fotó)

Az 1894. május 27-én megalakult, manapság több mint háromezer tagot számláló, 23 szakosztállyal és 15 megyei szervezettel tevékenykedő Magyar Közgazdasági Társaság 125 éves történetéről emlékezett meg előadásában Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT elnökségi tagja, volt főtitkára, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy az alapítók között megtaláljuk a „boldog békeidők” azon miniszterelnökeit is, akiknek emlékét máig megőrizte az utókor. Széll Kálmán, Tisza István és Wekerle Sándor mind fontosnak tartották, hogy részt vegyenek e szakmai egyesület munkájában. Emellett az alapítók között ott volt Acsády Ignác, Falk Miksa, Hollán Ernő, Lipthay Sándor – ma budapesti utcák őrzik a nevüket.

Halm Tamás emlékeztetett rá, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság működését kezdetektől sokkal inkább jellemezte a gyakorlati közgazdasági kérdések vizsgálata, semmint az elméleti vagy kutatási eredmények bemutatása. Az 1900-as évek első felében előadás-sorozatot rendezett az MKT a kivándorlásról, később a háborúval összefüggő közgazdasági kérdésekről, az inflációról, a birtokpolitikáról, a főváros pénzügyi helyzetéről – és így tovább. A korabeli sajtó híradásai szerint ezeken az eseményeken aktív és ex-miniszterek (esetenként miniszterelnökök), államtitkárok, professzorok, gazdasági vezetők is részt vettek. A társaság ankétjai, tanácskozásai fontos műhelyei voltak az 1920-i Nagyatádi Szabó-féle földreformmal vagy éppen a '60-as évek közepének, második felének gazdasági reformjaival kapcsolatos szakmai vitáknak is.

Az éves küldöttgyűlés zárásaként, a Magyar Közgazdasági Társaság megalapításának 125. évfordulója alkalmából Pleschinger Gyula elnök és Hegedüs Éva főtitkár kitüntetéseket adott át. A társaság elnökségének döntése értelmében az MKT legmagasabb kitüntetését, a Közgazdász Életműdíjat vehette át Pulai Miklós, a Magyar Bankszövetség volt főtitkára. Az MKT egykori elnökéről elnevezett Kautz Gyula-díjat kapott Munkácsy Ferenc, a Munkaügyi Szemle főszerkesztője, a társaság munkaügyi szakosztályának ex-elnöke, valamint Szegedi Zoltán, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, az MKT Logisztikai Szakosztályának alapítója, jelenlegi társelnöke. Az MKT első elnökéről elnevezett Láng Lajos-díjat Kámán János, a zalaegerszegi Pylon-94 Kft. ügyvezető igazgatója, az MKT Zala Megyei Szervezetének elnökségi tagja kapta.

Közgazdász Nagydíjat kapott Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke; Csanádi Ágnes, a BGE Zalaegerszegi Gazdálkodási Karának tanszékvezető főiskolai docense, az MKT Zala Megyei Szervezetének alelnöke; Halmai Péter akadémikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, az MKT Veszprém Megyei Szervezetének alapítója és első elnöke; valamint Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke.

Az ülésen Közgazdász Díjat vehetett át Bársony Károly, az MKT Heves Megyei Szervezetének elnökségi tagja; Galambos Tamás, a BKIK nemzetközi igazgatója, az MKT Ifjúsági Bizottságának korábbi elnöke, a társaság korábbi főtitkár-helyettese; Lakatos Tibor, a nyíregyházi VELA-cégcsoport tulajdonosa, az MKT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének alelnöke; Láng Zoltán, az MKT Fejér Megyei Szervezetének elnökségi tagja, korábbi elnöke; Lóránt Károly egyetemi tanár, az MKT Fejlődésgazdasági Szakosztályának alapítója; Soós Gabriella, az egri Eszterházy Károly Egyetem tanársegédje, az MKT Heves Megyei Szervezetének elnökségi tagja, titkára; Szakács Kornél, az MKT Csongrád Megyei Szervezetének titkára, a társaság szegedi ifjúsági bizottságának korábbi elnöke; Szitárcsik Anna, a Diósgyőri Papírgyár nyugalmazott vezérigazgatója, az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke; Troján Tamás, az MKT Csongrád Megyei Szervezetének elnöke; valamint Zöldréti Attila, az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának elnöke.

A rendezvényen a többi között bejelentették, hogy a fenntarthatóság és a klímaváltozás okozta gazdasági, nemzetgazdasági és társadalmi kihívások adják a központi témáját az 57. közgazdász-vándorgyűlésnek, amelyre az idén is 800–900 szakembert vár a Kárpát-medencéből és a visegrádi országokból a Magyar Közgazdasági Társaság szeptember 5–7. között a Nyíregyházi Egyetemre.