Szeged napi 100 millió forint uniós forrást kap

Az eseményen Martonyi János külügyminiszter, Surján László, az Európai Parlament alelnöke és Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője vett részt. A meghívott előadókat és a hallgatókat az egyetem rektora, dr. Szabó Gábor köszöntötte.

Martonyi János külügyminiszter kiemelte, Magyarország számára az EU-tagság igen jelentős előnyökkel jár, mind gazdasági, mind politikai-geopolitikai, mind pedig szociális szempontból. Az uniós támogatások nélkül hazánk kevésbé tudna kilábalni az egész Európát sújtó gazdasági recesszióból. Az Unió egyik legnagyobb kihívása jelenleg a munkanélküliség, ezen belül is a fiatalok munkahelyteremtése és természetesen munkahelymegőrzése.

Szűcs Tamás hangsúlyozta, az Európai Unióban „nem lehet nélkülünk rólunk dönteni”, Magyarország egyenrangúként vesz részt az uniós döntéshozatalban. Emellett pedig soha nem látott nagyságú támogatáshoz jut az EU-tól: csak Szeged városa 2007 és 2013 között napi 100 millió forint nagyságrendű uniós forrást kap. Szűcs elmondta, az Európai Bizottság a 25 éven aluliak munkaerőpiaci beilleszkedését támogató programot javasolt. Az európai szinten 6 milliárdos keretből Magyarország közel 50 millió euró forráshoz jut.

Surján László, az Európai Parlament alelnöke a következő uniós keretköltségvetéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a rendelkezésre álló csökkentett összegből a korábbiaknál nagyobb rész jut Magyarországnak, amely komoly siker. Az Európai Parlament ugyanakkor tovább egyeztet a közös költségvetésről és többek között azt szeretné elérni, hogy lehetőség nyíljon félidőben annak felülvizsgálatára, hiszen ez  a büdzsé pénzügyi válság idején született meg,

A rövid, gondolatindító elõadásokat a közel kétszáz egyetemi és középiskolai hallgatóval folytatott aktív párbeszéd követte. A vitafórumot Bakos Piroska újságíró, egykori EU-elnökségi szóvivõ vezette.

Az én Európám című tájékoztató kampány az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, Magyarország Külügyminisztériuma és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának támogatásával valósul meg 2013. február 25. és március 25. között. A televíziós, rádiós és internetes megjelenések mellett a kampány keretében középiskolai és egyetemi elõadásokra, vitafórumokra is sor kerül.