Az Abel-díj Bizottság hivatalos indoklása szerint a magyar tudóst a diszkrét matematika és az elméleti számítógép-tudomány területén végzett megalapozó kutatásai elismeréseként tüntették ki. Szemerédi professzor nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű kombinatorikai, számelméleti és algoritmuselméleti kutatásokat folytatott, legnagyobb eredménye Erdős Pál és Turán Pál sejtésének bizonyítása, valamint az ehhez kapcsolódó, regularitási lemma megalkotása, a nevezetes Szemerédi-tétel megfogalmazása és bizonyítása.
Szemerédi Endre, akinek tehetségét Erdős Pál világhírű matematikus fedezte fel, jelenleg az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének professzora és az amerikai New Jersey állambeli Rutgers Egyetem számítógép-tudományi tanszékének egyetemi tanára. Rendes tagja nemcsak a Magyar Tudományos Akadémiának, hanem az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiának is. Elnyerte a többi között a Leroy P. Steele-díjat és a Rolf Schock-díjat. Munkásságát az idén Széchenyi-díjjal ismerték el.
A kitüntetést itthon hivatalosan a Magyar Tudományos Akadémia székházában hirdették ki. Köszöntőt mondott Siri Ellen Sletner norvég nagykövet asszony és Szász Domokos, az Akadémia alelnöke, s jelen volt a kitüntetett, Szemerédi Endre is. Az ünnepélyes díjátadót május 22-én rendezik Oslóban; a kitüntetést Őfelsége V. Harald norvég király adja át. Ezt követően a kutatóprofesszor előadást tart az Oslói Egyetemen és Norvégia más tudományos központjaiban is. A díjjal járó anyagi elismerés 6 millió norvég korona.
A Nobel-díj mintájára 2001-ben, Niels Henrik Abel norvég matematikus születésének kétszázadik évfordulójára alapított elismerést 2003 óta adják át azoknak a tudósoknak, akik kiváló tudományos munkát végeznek a matematika területén. A díjat odaítélő bizottság tagja volt már LovászLászló magyarmatematikus is. A kitüntetésben eddig olyan kiválóságok részesültek, mint Lennart Carleson svéd és John Torrence Tate amerikai matematikus, 2005-ben megkapta LaxPéter magyarszármazású amerikai matematikus is.

