Tizedik alkalommal rendezik meg az idén a Szent Márton napi vigasságot Hollókőn. A falu védőszentjének és vendégségének ünnepe szombaton, azaz 11. hó 11. napjának 11. órájakor kezdődik, amikor Szent Márton legendájából mutatnak be életképeket. A látogatók a hollókőiek vendégei lesznek: finom, meleg teára, forralt borra és zsíros kenyérre.
Hollókő piacán libából készült finomságok, házi sütemények, lekvárok és kézimunkák vására lesz, közben megjelenik Ludas Matyi és Döbrögi urasággal is. Középkori és libás játékok gondoskodnak a felhőtlen jókedvről, és ez alkalommal versenybe szállhatnak a belevaló legények a „Hollókő Főgúnárja” címért.
A rendezvény részeként megnyitják a régi Oskola épületét a templom szomszédságában, ahol a gyerekek régi népmeséket nézhetnek és hallgathatnak meg a modern technika segítségével, betekinthetnek a megőrzött történelembe, a hollókői régi iskolába.
A helyi borok kóstolójára a sokak kedvencében, a Borpatikában (Guzsalyas Ház pincéjében) és a Petőfi úti vásári forgatagban is lesz lehetőség. Természetesen az elmúlt időszak kedvencei, mint a Kalácsos, a Gazduram Sajtboltja, a Palóc Játszóház, a hollókői vár, a Holló Jankó mesejátszótér is várja a látogatókat.
A Jó Palócok Egyesülete kézműves foglalkozást tart gyerekek számára a falumúzeumban. Az egyesületi tagok segítségével lehet készíteni kukoricabábokat, a gyerekek mákos kukoricát kóstolhatnak és meleg teával frissülhetnek.