Mikszáth Kálmán 1895-ben írta meg világszerte népszerűvé lett kisregényét, amelyben olyan romantikus eszközelemek, mint a titkok, kincskeresés, homályos származás, legendák és babonák, fenyegetett idill stb. igen harmonikusan keverednek azokkal a kritikai realista tapasztalatokkal, amelyeket a nagy palóc a felvidéki falu és kisváros életmódjáról saját tapasztalataival felhalmozott. Mindez jó történetbe ágyazva, élvezetes nyelvezettel, szórakoztató és szép emberi történetként méltán teszi sikerkönyvvé a Szent Péter esernyőjét, amely kilépve a könyv lapjairól, filmes és színpadi feldolgozások formájában is segíti Mikszáth népszerűségének fennmaradását.
Egy regényt sokféle szempontból vehet kézbe az átíró. Hogy milyen vonalat emel ki a történetből, mit hangsúlyoz és mit hagy el, milyen szerepeket von össze, azt befolyásolja a kor, a társadalom épp úgy, mint a dramaturgiai és rendezői szándék, vagy a színház adottságai. Szakonyi Károly pl. másként dolgozta színpadra a művet a Nemzeti Színház 1996-i előadásához, mint Deres Péter most, akit Karinthy Márton kért fel a dramaturgiai munkára. Karinthynak olyasmikre is kellett gondolnia, mint színházának színpadi méretei, és közönségének összetétele, amelyben sok diák is megfordul. A mai világban nehéz a közönséget megnyerni a klasszikus irodalomnak, ezért a Deres–Karinthy-átdolgozás a regény alapján azokat a motívumokat erősíti fel, amelyek egyrészt mulatságosak, másrészt valamilyen áthallással ma is aktuálisak a néző számára. Az „európaizálódó” falu, magyarok és tótok (szlovákok) kapcsolata, a zsidók, cigányok helye a közösségben, a falu „intelligenciáját” jelentő önjelölt testület és hasonló érintőleges motívumok a regényben is megvannak, de itt egy-egy jól elhelyezett mondattal a mának különös aktualitással bíró több pont is felerősödik és külön derültséget kiváltó elemként szolgál. A dramaturgia talán azt egy picit jobban hangsúlyozhatta volna, hogy Glogova gyarapodása nem annyira isteni csodából, hanem a csodaernyő néző „turizmusból” fakad.
A cselekmény két szálból építkezik. Az egyik történetben Bélyi János (Pusztaszeri Kornél) személyében új pap érkezik a felvidéki Glogovára, akit a falu „krémje”: Majzik tanító (Lázár Balázs), Szlávik egyházfi (Lippai László) és Gongoly a hentes paraszt (Tóth Zoltán) fogadnak, no meg a mindig fontoskodó Adameczné (Egri Kati) Lonka nevű lányával (Balázs Andrea). Billeghi (Kiss Gábor) rövidesen egy kosárban meghozza Bélyi tiszteletes árván maradt kishúgát, Veronikát (Kiss Ramóna), akit pap bátyjának kell felnevelnie. Csakhogy mikor egy hirtelen jött viharban ott felejtik a kosarat a gyerekkel a szabadban, „csoda” történik: egy arra vándorló öreg zsidó fölébe helyez egy piros esernyőt. Mikor a faluban elkezdik keresni az ismeretlen jótevő vándort, de nem találják, a vallásos-babonás nép egyre inkább azt kezdi el terjeszteni, hogy maga Szent Péter jött el – ezt többen eskü alatt állítván, látni is vélték –, így oltalmazva meg a csöpp gyermeket. „Szent Péter esernyője” pedig ekképp templomi kegytárgy lett, amelynek látására egyre többen zarándokoltak el Glogovára, ezzel indítva be a szegény kis falu hírét és gyarapodását.
A történet másik szála szerint Besztercebányán Gregorics Pál, hogy kisemmizze kapzsi rokonait, vagyonát a szolgálójától (Vándor Éva) való törvénytelen fiára, Wibra Gyurira hagyja, de hogy azt hova is rejtette, már nincs ideje felfedni. Az időközben jó nevű ügyvéddé cseperedett Wibra Gyuri (Klem Viktor) gyámapjával, Sztolarik közjegyzővel (Németh Gábor) indul elveszett öröksége keresésére, így talál rá Bélyi Veronikára, attól fogva a történet két szála és a két fiatal élete egybe fonódik.
Gondolva azokra, akik még nem ismerik ezt a szép történetet, amint látható, a sztori felvázolásakor nem árultam el a történet titkos, „krimi” vonalának a megoldását, amelyre Wibra Gyuri is csak lépésről lépésre jut el. Mindenesetre itt, a színpadon, hangsúlyos szerepet kap még Münz Jónásné (Pogány Judit) zsidó kereskedő, aki Glogova kereskedelmi életét is fellendíti, és aki kisebbségi kultúrájából fakadó jellegzetességeivel, valamint a Bélyi Veronika mellé szerződtetett francia társalkodónő, Mme Kriszbay (Fésűs Nelly), aki „európaiságából” jött idegen voltával külön humorforrást jelent a játékon belül.
Bizony nem könnyű ennyi szereplőt akár csak tapsrendre is felállítani a falatnyi színpadra, ám Karinthy Mártonnak – kihasználva Daróczi Sándor ötletesen kihasználható forgószínpadi díszletét – ez is sikerül. Húros Annamária jelmezei szépek, stílusosak, jól illenek a karakterekhez. Az előadás a kiváló színészvezetésnek köszönhetően ragyogó karakterekkel, teljesen egységes, élvezetesen pergő játékkal tudja mindvégig fenntartani a néző figyelmét, sőt, megkockáztatom: ez az előadás kedvet teremt a regény elolvasására is, ami figyelembe véve a Karinthy Színház drámapedagógiai vállalásait is, ugyancsak jó cél.
Az előadás elején kissé zavarban voltam – már ami a szereplők beszédét illeti. Ma már nincsenek színpadon annak a régi generációnak a tagjai, akik, ha kellett anyanyelvi szinten ismerték a vidéki tájnyelvet, ezért meglepett, hogy Egri Kati valamiféle palócos hangulatú kiejtéssel szólal meg, Lippai László, vagy Tóth Zoltán másként parasztos, és így tovább, amitől elbizonytalanodtam. Később derült ki számomra, hogy Egri Kati a szerep tót anyanyelvű másságát igyekszik kifejezni nyelvjárási hangokkal, de a többiek csak a falusi, vagy városi megkülönböztetés miatt beszélnek némi tájnyelvi ízekkel, holott a maga idejében a városi értelmiség is tájszólásban beszélt. Szóval színészileg ez a legkevésbé kidolgozott eleme az előadásnak, de mára már eltűnőben is van a nyelvjárások füllel felismerhető mássága, ezt tehát keveseknek szúrhat szemet.
Más tekintetben viszont nagyon szép karakterszínészi megoldásokat láttunk. Pogány Judit anélkül, hogy bántaná, a zsidóság jellegzetes szavaival, mozdulataival, hangjaival teszi plasztikus komikussá Münzné szerepét. Egri Kati a tót asszonynak nem csupán a fontoskodó buzgóságával, de szerethető segítőkészségével és öntudatával is színezte Adameczné jellemét. Balázs Andrea ismét bebizonyította, hogy egy jó epizodista alakítás sorsokat teremt: Lonka szerepében egy szeretetre és szerelemre egyaránt sóvárgó, de mindig háttérbe kényszerült leány jelenik meg. Vándor Éva a szerető féltés és gondoskodás csöndes hangulatait hozza el Wibra Annaként. Fésűs Nelly komikai vénáját a francia társalkodónő szerepében szavakban és mozgásban egyaránt kamatoztatja. Meglepetés volt számomra a szappanopera után Kiss Ramóna színházi jelenléte, aki Veronika fiatal, tiszta báját árnyalt játékkal és hanggal, érett színészi eszközökkel tudta hozni, visszaidézve a fiatal Törőcsik Mari filmbeli üdeségét.
A férfiakat sorra véve: Pusztaszeri Kornél hitelesen formálta meg Bélyi plébánost, aki nehéz körülmények közepette egyszerre szolgál égnek és földnek, bár a történetben eltelt 17 évet kissé érzékeltethette volna játékával. A falusi „intelligencia” triumvirátusából a legkarakteresebb játékot számomra Lippai László nyújtotta, szerethetően ábrázolva Szlávik egyházfi az alkoholista, mégis mindenkinek tejet kínáló falusi tahó harsány jellemét. Gongoly gazda jelmezében Tóth Zoltán leginkább a magáról többet képzelő, valójában nehézfejű bumburnyák ellentmondásosságának komikumát képviseli, míg Majzik tanítóból Lázár Balázs főleg a rezonőri vonásokat hozta ki. Kiss Gábornak egyszerre jutott Billeghi és Szent Péter szerepe, mindkettőt kedves derűvel alakítja. Külső és belső tartásával Németh Gábor hitelesen jó Sztolarik szerepére, aki egyfelől büszke és józan közjegyző-gyámapa, másfelől akinek még a nők sem közömbösek, bár már csak amolyan úriember gavallér módjára. Klem Viktor azért is jó választás Wibra Gyuri szerepére, mert szakmai hírnevével együtt sem kialakult férfi még, akinek ifjú romantikus vonásai is hitelesek, mégis van benne annyi férfiasság, amire felépítheti jövőjét. Mindent egybevetve jó ez a szereposztás.
A közönség hálás nevetésekkel, beletapsolásokkal fejezte ki, hogy tetszenek a látottak, hallottak, és hogy jól érzi magát, az előadás végén pedig hatalmas vastapssal jutalmazta a játszókat és igazgató-rendezőjüket. A Karinthy Színház a 100. bemutatójával is azt bizonyította, hogy jó úton jár, amikor a közönségigényt értékekkel és nem bóvlival szolgálja, ezért a társadalmi környezet minden nehézségével együtt is támogatásra méltó, életképes, fontos kulturális színfoltja a főváros színházi kínálatának. Ezért az ide váltott jegyek és bérletek akár a karácsonyfa alatt is értékes ajándéknak adhatók. A darab további előadásai a közeljövőben december 25-én délután, január 7-én délután és este, valamint 15-én este láthatók. És remélhetőleg még sokáig lesz műsoron.
