„A zene ünnepe” olyan ingyenes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Először éppen harminc évvel ezelőtt, 1982-ben tartották meg Franciaországban, a Magyar Köztársaság 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz. Zeneiskolák, zenei múzeumok nyitják meg Európa-szerte kapuikat, komolyzenei együttesek, jazzisták, népdalénekesek, dj-k és rockzenészek váltják egymást a szabadtéri és a klubszínpadokon. Az ünnep célja, hogy egyszerre, egy időben, az egész ország területén és határain túl ezen a napon minden a zenéről szóljon. Az idén a Sofitel és a Francia Intézet saját zenei színpaddal kedveskedik a látogatóknak, ahol a következő zenei csemegéket hallgathatja meg az igényes zenére szomjazó közönség:
16,30: JAZZRAEL
17,40: MESZECSINKA
19,10: BOTOM BOTOM (F)
20,45: RIDDIM COLONY
A Sofitel Szent Iván éji programja
Milyen egy ötcsillagos luxusszálloda elnöki lakosztálya, ahol sztárok és hercegek is megfordultak már? Vannak-e titkos zugok, ahol diszkrét tárgyalások folynak? A Sofitel Budapest Szent Iván éjjelén bepillantást enged olyan helyekre is, ahova különben nincs máskor bejárás.
A legtöbb kultúrában rengeteg hagyomány és népszokás kapcsolódik a nyári napéjegyenlőséghez. Ez az év legrövidebb éjszakája, amikor világszerte tüzeket gyújtanak az emberek, segítvén a Napot, hogy minél hosszabb ideig uralkodhasson a sötétségen. Ilyenkor ünnepeljük a Napot, a tüzet, a termékenységet és a szerelmet is. Éppen ezért terjedt el ilyenkor a tűzugrás szokása is, hiszen azok a szerelmesek, akik átugranak a lángok felett, örökké szeretni fogják egymást.
Ez az éjszaka a titkok éjszakája is, hiszen rengeteg misztikus esemény és történet köthető Szent Iván napjának előestéjéhez. Ennek szellemében hirdette meg a Sofitel Budapest Chain Bridge a június 23-i programját, ahol bepillanthatunk az ötcsillagos luxusszálloda titkaiba, történeteibe. A szálloda 30 évvel ezelőtt nyílt meg Átrium Szállóként, nevét egyedülálló, 8 emelet magasan az ég felé törő belmagasságú lobbijának köszönhette. A fogadócsarnok, a mennyezetre függesztett repülőgép-makett máig vonzza a turistákat. A szálloda éjszaka igazán sejtelmes és gyönyörű, és az eltelt sok-sok év alatt rengeteg történet és titok fűződik a falaihoz.
A programban részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, hiszen olyan helyekre is elkalauzolják a látogatókat, ahova csak az igazán kiváltságosok nyerhetnek bepillantást; megnézhetőek a luxuslakosztályok, illetve az épület külső építészeti jegyeit is megismertetik a vendégekkel.
A program június 23-án, 16–22-ig tart, a vezetések óránként indulnak. Jelentkezés email-ben és telefonon: h3229-gr@sofitel.com vagy +36 30/98 52 312.