A 20. század a soha nem látott forradalmi változások színtere volt az élet minden területén, a többi között a tudományokban, az iparban, a technikában, a közlekedésben, a hírközlésben. Hatására változtak a társadalmi szokások, divatok, zenék, táncok és sportok. Megjelent a tömegtermelés, nyomában pedig a reklám. Neves festők, grafikusok tervezték a plakátokat, a katalógusokat, és alakítgatták a női ideál képét. Az öltözködés, persze, mindig is a divat központjában állott. Fotók, divatlapok, később filmek adták a mintát a kor szépségideáljához.
A 19–20. századfordulón a szabásokban a mellrész és a hátsó hangsúlyozottan hattyú alakú, a szoknya földig ért, amit menet közben felemeltek, hogy kacéran elővillanjon a boka és a harisnya. A ruhákat gazdagon díszítették csipkével, gyöngyökkel, paszományokkal, anyagaik azonban az addigiaknál könnyebbé, a kevesebb anyagfelhasználás miatt olcsóbbá, puhává, lágy esésűvé váltak. Empire szabású tunikák, kosztümök jelentek meg. A laza kontyokat a japán gésák viseletére fésülték, és óriási kalapokat hordtak toll- vagy virágdíszekkel.
Az 1910-es évek végére egyszerűsödött a fehérnemű, a ruhák rövidültek, de a kalapok tovább nőttek. 1910 után megszűnt a fűző, a viselet kényelmesebbé, az esti ruhák még színesebbé váltak. A rövidülő szoknya miatt nagyobb hangsúlyt kaptak a világos harisnyák, a pántos cipők, este a szaténból készült, díszes lábbelik.
Az I. világháború alatt és után a nőknek több helyen kellett helytállniuk, tehát a ruhákat sok zsebbel látták el, még kényelmesebb öltözéket vagy egyszerű overallt viseltek. „A háború hosszú, de a szoknyák rövidek” – így tartották akkoriban. A selyem helyett tért hódított a műselyem. Váll-lapos zubbonyokat, kabátokat varrtak, a kicsi kalapokat behúzták a szembe.
Az 1920-as években, a trianoni gyász után tért hódított a magyaroskodás: a férfiak és a nők egyaránt magyaros(nak vélt) ruhákba, különleges alkalomra díszmagyarba bújtak. A modern nők dolgoztak, cigarettáztak, autót vezettek. Rövidebb lett a frizura és a szoknya. Az érett nőiesség kiment a divatból. A francia Gabriel „Coco” Chanel modelljeivel a szabadságot és az egyszerűséget alkotta meg a világ számára. Mellőzték a mídert (fűzőt), a hölgyek trikókombinét és pizsamát kezdtek hordani. Megjelent a nejlonszál, az egyrészes ruha, a kardigán és a pulóver. A cipő még mindig hegyes orrú, félmagas sarkú. A nők festhették az arcukat, szemüket, szájukat, a szemöldököt vékonyra szedték, és divatba jöttek a bizsuk.
Az 1930-as években, a mozi megjelenésével minden nő igyekezett a filmsztárokat (Greta Garbo, Marlene Dietrich) utánozni. Marlene vezette be az elegáns nadrágot. A ruha már nem zsák alakú, hanem alakra simuló, övekkel ellátott. A ruha csak a lábszár közepéig ért, a vállakat kitömték, hogy a derék karcsúbbnak lássék. A frizura hosszú és hullámos, gyakran szőkére festett. Az évtized végére megjelent a „vamp” stílusú nő: vörös körmökkel és hatalmas műszempillákkal. A német filmek ellensúlyozására 1934-ben létrejött a Magyar Öltözködési Mozgalom Országos Egyesület, amely 1938-ig pályázatokat hirdetett a nemzeti viseletekre.
Az 1940-es években nálunk a mozi legnagyobb hatású sztárja, Karády Katalin jelképezte a nők számára a „végzet asszonyát”. A szoknya rövidebb, a haj hosszabb és dauer által hullámosabb, a smink hangsúlyosabb lett. Fellendült a szépségápolási piac a velejáró reklámokkal (például: az Elida szappan széppé tesz). A szépségápolási piac óriásira duzzadt, divattá vált a lebarnult bőrszín, s vele a napolaj. A divatlapok a nők számára férfias zakókat, széles öveket írtak elő, ám az estélyi ruháknak földig kellett érniük. A cipők viszont már nem hegyes orrúak, a sarok maradt magas és vastag. Az anyaghiány miatt parafa talpú vászoncipők jelentek meg. Divat lett a díszmagyar és a népies motívum.
Az egykori híres modell, Sütő Enikő, aki jogi végzettsége mellett 1979-ben az Ez a divat újság szavazatával az év modellje lett – ma is szerfölött csinos! – a kiállítás megnyitóján modellstúdiójának ifjú növendékeivel mutatta be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textiltervezőinek (Grábits Ágota, Merényi Zita és Nógrádi Nelli) új ruháit. A sudár növésű, „légiesen vékony” modellek gyönyörű alapanyagokból készült mai ruhacsodákat vonultattak fel, amelyeket nem igazán nevezhetnénk „a dolgozó nő mindennapi viseletének”, viszont igazán kellemes élményt nyújtottak a látogatóknak.
