A szépség és a szörnyeteg történet szerzőjének Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve francia írónőt (kb. 1695–1755) tekintik, mivel tőle származik 1740-ből ennek a tündérmesének a legrégibb ismert változata. Az ő terjedelmes szövegét aztán egy másik írónő, Jeanne-Marie Leprince de Beaumont (1711–80) átírta és rövidítette, ő is adta ki, megalkotva azt az érzéki árnyalatú szövegváltozatot, amelyet általában napjainkig újra meg újra felidéznek. A klasszikus mesét nálunk a legtöbben Jean Cocteau 1946-i klasszikus, poétikus filmváltozatából ismerték meg, ahol Jean Marais játszotta a szörnyeteg herceg szerepét, vagy a Walt Disney 1991-i rajzfilmváltozatból. A számtalan filmes feldolgozáson túl musical (Alan Menken, Howard Ashman, Tim Rice, Linda Woolverton) sőt filmopera (Philip Glass) is készült belőle.
A 2014-i La Belle et la Bête premier előtti vetítését a Berlini Filmfesztiválon tartották, ahol Christophe Gans rendező elmondta: filmje egyben tisztelgés Jean Cocteau előtt. „Eszünk ágában sem volt felülmúlni Cocteau klasszikus mesterművét – mondta –, csak annyit akartunk, hogy megmutassuk a mese egy másik oldalát is, azt, amelyet Cocteau nem érintett, egyrészt annak a kornak a szellemisége, másrészt Cocteau művészi érzékenysége miatt. Ezért helyeztem épp erre a kiaknázatlan értelmezési lehetőségre a hangsúlyt.”
Ez a film azzal kezdődik, hogy egy anya egy nagy könyvből mesél a két gyermekének. A történet egy özvegy kereskedőről (André Dussollier) szól, akinek a 19. század elején három hajóját is elsüllyeszti a vihar, mindenüket lefoglalják a hitelezők, így a családnak a fényűző városi palotából egy vidéki kis majorba kell költöznie. A hat felnőtt gyermekét eltartó apa mindent megpróbál megtenni sorsuk jobbra fordítása érdekében, de hiába. Egy téli este az erdőben hazafelé véletlenül egy rejtélyes kastélyba téved, ahol étel, ital és a gyermekei által kért holmik várják, de mikor a kertben egy szál rózsát letép a legkisebb lánya, számára, ezzel magára haragítja a kert és a romos kastély titokzatos urát.
Az oroszlánember küllemű Szörnyeteg (Vincent Cassel) a letépett rózsáért cserébe az apa életét követeli, de még hazaengedi elbúcsúzni a családjától. Belle (Léa Seydoux), aki a rózsát kérte, önmagát hibáztatva magára vállalja az ítéletet, és otthonról megszökve maga megy a Szörnyeteg kastélyába. Csakhogy a halál helyett egész más vár rá: minden este csodaszép ruhákban, dúsan terített asztalnál vacsorázik a kastélyban, miközben a ház ura lényegében rejtőzködve megpróbál neki udvarolni. De a lány elutasítja, iszonyodik tőle. Belle álmaiban sorra felsejlenek a Szörnyeteg múltjának darabkái, s lassan összeáll ezekből az egykor jóképű herceg igaz története, akit az erdő urának átka tett ilyenné, ami alól csak egy lány igaz szerelme oldhatja majd fel. A napok múlásával, ahogy egyre jobban megismeri Belle a Szörnyeteget, annál inkább bizalom alakul ki közöttük, így egy napra ő is hazalátogathat a családjához.
Eközben azt is megtudjuk, hogy a lány egyik fivére rossz társaságba és adósságokba keveredett, és a rossz barátok, élükön Perducas (Eduardo Noriega) és Astrid, a jósnő szeretője (Myriam Charleins) már a családot fenyegetik. Hogy mentsék magukat, a fivérek a Szörnyeteg kincsivel akarják kifizetni Perducast és embereit, ezért Belle ellopott lovával megindulnak annak kastélyát kifosztani. A Szépségre hárul tehát a feladat, hogy bátorságával felülemelkedjék a veszélyen, és immár feltámadt szerelmével kimentse a herceget a gonosz varázslat hatása alól.
Christophe Gans rendező (Silent Hill – A halott város, Farkasok szövetsége, Könnyező harcos stb.) igen tudatosan építette fel azt a kettős világot, amelyben egyfelől ember embernek a farkasa, másfelől a Szépség a Szörnyetegnek a megmentője, közben pedig olyan fantasy-lényeket is teremtett, mint az átváltozott kopófalka vagy a világukat védő, földből kikelő erdőóriások. Az emberben megszületik a felismerés, hogy miközben egy romantikus mesét lát a vásznon, a mindent lefoglaló hitelezők, vagy a másét gátlástalanul megrabló rossz emberek akár a mai világ parabolái is lehetnek, miközben a becsületesség, a tisztesség, a szerelem még ezt is képes legyőzni. Forgatókönyvíróként (Sandra Vo-Anh társaságában) a rendező tükröket rejt el a történetben mind a szereplők, mind a nézők számára, hogy meglássák: nem csupán a torzult másság lehet taszító, sőt az legyőzhető, megfordítható, de az emberi léleknek tanulnia kell a hibáiból, különben lelki torzultságai viszik a bűnbe, majd a pusztulásba.
Vincent Cassel (Fekete hattyú, Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik stb.) egy olyan herceget játszik el, aki valaha gazdag, erős macsóként azt tette, amit akart, sőt hercegnőjének (Yvonne Catterfeld) tett ígéretét is megszegte, nem tudván annak bizonyos titkait. Ezért bűnhődik a Szörnyeteg alakjában lényegében örökös magánnyal. Csakhogy kedvese véréből egy rózsa nő ki, a szerelem és megbocsátás ígéretével. Az arany nyíl kétszer is pusztít, de a szerelem életet is teremt. A nyers húst zabáló fenevad bizonyos értelemben rokonszenvesebb, mert az emberi vonásai szenvedésből születnek meg és a Szörnyeteg-herceg már többször nem kockáztathat, tehát megbocsátó, reménykedő. Halála tehát megtisztuló újjászületés is egyben. A színészválasztás kitűnő, mert a Casselre ráégő virtuális oroszlánmaszk és az eredeti arc nemcsak külsőségekben idomulnak egymáshoz, de kifejezőek is a játék által, tehát végre nem a maszkmester a lényeg, hanem az ember, a színész!
Léa Seydoux (Becstelen brigantyk, Robin Hood, Francia szépség, Adéle élete 1-2., Grand Budapest Hotel stb.) is jó lehetőséget kapott arra, hogy szépségén túl más erényeit is megmutassa. Belle ellentétei a nénjei (Audrey Lamy és Sara Giraudeau), akik irigyek és önzők, míg ez a lány szelíd, dolgos és önfeláldozó. A színésznő valódi, összetett karaktert teremt szerepéből, amely nem kényszeríti passzivitásra, hanem aktív hősnőként kínál neki játéklehetőségeket.
André Dussollier (Három férfi, egy mózeskosár, Éjszaka külsőben, Vidoq Stb.) finom eszközökkel játssza el a tönkrement kereskedő apa gyermekeit féltő, de tehetetlen figuráját. Eduardo Noriega azt a fajta rosszembert alakítja, akiben a kegyetlenség és mohóság egyfajta úriember megtévesztő magatartásával keveredik, amely álarc rendszerint lehullik róla, mert még a sajátjait is csak kihasználja. Az őt ellensúlyozó Myriam Charleins – Astridként – csak az iránta érzett szerelemből és az ő megvédésének szándékával áll a rossz oldalon, amit a szép színésznő jól is érzékeltet színészi eszközeivel.
A rendező ezúttal nagyon erős segítőtársat kapott Christophe Beaucarne operatőr személyében, akivel a festett műtermi világ régies romantikájától a modern digitális technika adottságainak trükkös kihasználásáig igazi impozáns látványvilágot vittek vászonra, amelyben megnyílnak az erdők, földből teremnek az óriások, és kígyózó gyökerek akarnak ártani, ahol meleg atmoszférája van a külsőknek és belsőknek, de amikor félelmet kell kelteni, a hidegség és félelem is csontig hatol. A kamera látószögei és elhelyezései a képek bevilágításai és kompozíciói is tudatos, átgondolt igényességről tanúskodnak, a digitális és egyéb trükkök is impozánsak. Pierre Adenot áradó muzsikája igen erős érzelmi tényező az élmény befogadásánál, az a fajta zene ez, amit koncertteremben is élvezni lehetne.
Mindent egybevetve ez a 112 perc jól élvezhető annak, aki gyermeki lélekkel, de akár felnőtt ismeretekkel nézi végig az ismert mese korszerű feldolgozását, így a szülők sem fognak unatkozni, ha 12 éven felüli gyermekeikkel együtt mennek a moziba. A filmet az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) forgalmazza 2D és 3D változatban.
