Jean-Philippe Rameau-t (1683–1764) az operairodalom egyik legnagyobb alakjának nevezi a zenetörténet, de műveit méltatlanul ritkán játsszák. A zeneszerző már 12 évesen eltökélte, hogy operát fog írni, erre azonban csak 38 évvel később, ötvenesztendősen kerített sort. A korabeli Franciaország neves írójának, Racine-nak az ismert drámája, a Phaedra ihlette meg.
A Hippolütosz és Aricia rendezője, Káel Csaba a mai sajtóbeszélgetésen azzal indokolta a komponista és a drámaíró szerencsés találkozását, hogy Rameau fogékony volt a Racine által feldolgozott mítoszvilágra. A zeneszerző ugyanakkor nem egyszerűen átvette tőle a görög–római párhuzamokat, hanem továbbgondolta a hagyományt. „Rameau és szövegírója nem csupán Phaedra történetét meséli el. Hippolütosz és Aricia, a címszereplők, vagyis e két boldog ember a szerelem nézőpontjából tekintenek a mítoszra. Így tehát Racine művével szemben nemcsak a tragikus szerelemről szól az opera, hanem a szerelem napfényes oldalát is megmutatja. A szerelem ugyanis mindent átható erőként van jelen az operában, ami erőteljesen a görög világszemlélethez kapcsolja a művet” – fejtegette a rendező.
Kérdés persze, mennyire aktuális a régi görögök, vagy a 18. századi szerzők mondanivalója a ma emberének? Hiszen a görögök világa az Olümposz csúcsánál véget ért, a 21. századi ember számára az űrkutatás kitágította, végtelenné tette a makrokozmoszt. Az ember és a nagyvilág – a makrokozmosz – kapcsolódása ugyanakkor nem csupán technikai kérdés, amelyre napjainkban a tudományos fantasztikus regények vagy filmek kínálnak választ. Tudniillik a probléma spirituális metszete, a megoldás kulcsa évezredek óta változatlan. S ez Rameau-nál, Racine-nál egyaránt megfogalmazódik: vagyis szerelem/szeretet nélkül nincs ember, és ember nélkül nincs makrokozmosz.
Ókovács Szilveszter főigazgató szerint ideje leporolni a hangversenytermekbe visszaszorult barokk zeneműveket. Az Andrássy úti zenepalota egyelőre kísérleti jelleggel, vendég együttessel vág neki a Rameau-opera színre vitelének, a folytatás a fogadtatástól függ. Várhatóan évente egy-egy barokk mű csendül föl majd az Operaház színpadán a következő esztendőkben.
Mitől „barokk” Rameau muzsikája? A zeneszerző egyik kritikusa sütötte rá ezt a „szégyenbélyeget”. Az 1734-ben közölt cikk szerint a komponista operájából hiányzik a dallamosság, zsúfolva van disszonanciával, gyakran változik benne a hangnem és az ütem stb. Aztán következik a lesújtó ítélet: a mű csupa hangzavar, s ami benne különleges benne, az csupán „barokk”.
Kétségtelen, hogy Rameau zenéje különleges világ, s megszólaltatása alapos felkészülést követel. Vashegyi György dirigens szerint nem az a feladat, hogy a zenekar „lekísérje” az énekest: annyira aprólékosan „meg van írva a zene, hogy az énekesek, a zenekar és a kórus tökéletes összhangja nélkül az előadás meghal”.
A Hippolütosz és Aricie premierjét 1733-ban tartották, utána Rameau életében még kétszer vitték színre, s a zeneköltő mindkét felújítás alkalmával több változtatást is eszközölt művén. A Magyar Állami Operaház színre vitele mindhárom verziót figyelembe veszi. A rendezés nagy súlyt helyez a látványra, a díszletre és jelmezekre is: Szendrényi Éva díszleteinek és Haamer Andrea jelmezeinek kivitelezését hosszas egyeztetés előzte meg.
A jelmezekhez nagy mennyiségű bőrt használtak fel, a díszítésekhez alternatív anyagokat: ezek vegyítésével érik el a figurák földöntúli megjelenését. A díszletek különleges elemeit, a többi között egy tíz méter átmérőjű, befüggeszthető gömböt harminchatan készítették el. A színpadi látvány elemei között három, kilenc méter átmérőjű felfújható félgömb is szerepel, amely a színpad fölé lógatva vetítőfelületként funkcionál majd. A vizuális hátteret Bordos László Zsolt animációi teszik erőteljessé.
Rameau-operájának színre vitelében két világhírű szólista: Jeffrey Thompson és Vizin Viktória is színpadra lép a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar kíséretével.
JEAN-PHILIPPE RAMEAU: HIPPOLÜTOSZ ÉS ARICIA
Zenés tragédia öt felvonásban (egy szünettel)
Francia nyelvű előadás
Ősbemutató: 1733. október 1. (Párizs)
Bemutató: Magyar Állami Operaház, 2013. június 26.
Szövegkönyv: Simon-Joseph Pellegrin
Magyar szöveg: Fazekas Gergely és Vashegyi György
Rendező: Káel Csaba
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Haamer Andrea
Animáció: Bordos László Zsolt
Koreográfus: Kerényi Miklós Dávid
Karmester: Vashegyi György
Közreműködik a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken)
Koncertmester: Simon Standage
Continuo: Regős Júlia (viola da gamba); Scholz Anna (cselló); Janzsó György (nagybőgő); Fábri Flóra, Gyöngyösi Levente (csembaló)
Hippolyte (Hippolütosz, Thészeusz fia): Jeffrey Thompson
Aricie (Aricia, Hippolütosz szerelme): Szutrély Katalin
Phèdre (Phaedra, Thészeusz hitvese, Hippolütosz mostohaanyja): Vizin Viktória
Thésée (Thészeusz, Athén királya): Kovács István
Pluton (Plútó, az alvilág istene), Neptune (Neptunusz, a tenger istene): Till Fechner
Diane (Diana, a szüzesség istene): Schöck Atala
Oenone (Oinone, Phaedra bizalmasa): Nagy Bernadett
Arcas (Arcas, Thészeusz barátja), Mercure (Merkúr, az istenek követe): Megyesi Zoltán
Tisiphone (Tisziphoné, fúria): Csizmár Dávid
Papnő, matróz, vadász: Ballabás Aliz
Papnő, vadász: Stefanik Márta
A három párka:Mészáros Péter, Kálmán László, Blazsó Domonkos
További előadások: június 29., 30.