(Iván Gizella / ujnepszabadsag.com) Elég friss hír, hogy a miniszterelnökünk 570 millió forintot adott a szlovéniai NK Nafta1903 focicsapatának. Nos mit szóltok hozzá? Semmit? Mindjárt gondoltam, akkor meg jól van ez így, nincs itt semmi baj. Még egyszer azért megkérdem: tényleg jól van?

Ne kelljen már nógatni senkit a helyeslésért! Nem is értem ezt az ódzkodást. Hiszen ötszázhetven milla, az már valami, aminek lehet örülni. Akkor örüljetek, rajta! Nem is értem én ezt a fanyalgást, tudjátok, hogy háborús vészhelyzet van, forr a világ, a szomszédban sincs béke, itthon is csak a békemenet törli fel az aszfaltot időnként. Mióta urunk és parancsolónk szinte rendeletekkel kormányoz, itt bizony rend van.

Az van, amit ő akar.
És még véletlenül se sajnáljátok a szlovénektől azt a kis pénzt, úgy kellett az nekik, mint egy falat kenyér. Mert az utánpótlás nevelése – a legfontosabb. Mármint a fociban. Inkább értékeljétek, hogy milyen jószívű a mi drága (az ám, mindannyiunknak drága, mert nagyon sokba kerül!) miniszterelnökünk. És milyen kedves, hogy gondol a határon túliakra. No, meg az unióban betöltött helyzetére, mert ezzel a kis
támogatással, lehet, a melléállás is megjön majd. Vagy nem.
Ne, ne mondjátok, hogy csak a határon túliakra gondol, mert ez így, ebben a formában nem igaz. Hiszen a NER lovagok és a lovaginák ugye, hogy nem a határon kívül élnek? Akkor egy szót se halljak!
De térjünk csak vissza a zsozsóra! Ti nem is tudjátok, mennyi pénz ez. Így biztos nem is értékelitek ezt a nemes gesztust.
Számoljunk csak! Ha, mondjuk, egy hónap alatt kerestek nettó 1, azaz egymillió forintot – persze erről szó sincs –, akkor egész évben 12 milliót vágtok zsebre, tíz év alatt 120 milliót. Na akkor két hónap híján ötven év kell hozzá, hogy ti ennyi pénzt keressetek.

Csakhogy de nem kerestek ennyit, s ha a nyugdíjakat nézzük, akkor nem száz, hanem talán kétszáz év is kéne, hogy összeszedjetek ennyi pénzt. Na, de egye fene, ezt is benyelitek, egy szavatok sincs! (?) Néma birkának a miniszterelnök sem érti a szavát.
Közben, míg számoltam, addig azon is járt az eszem, hogy miért éri ez meg nekem/nekünk, hogy a szlovéniai másodosztályt támogatom/támogatjuk? Én, igen én, meg te, kedves barátom, meg Mari néni és Jani bácsi. Mert nehogy azt higgyétek, kedveseim, hogy a drága urunk ezt a saját zsebből fizeti. De nem ám! Ez a mi adónkból van. És adót meg fizetünk eleget, még annál is többet, vagyis a ma nyugdíjasok csak fizettek, sokat, egy emberöltőn át.
Mégis: kit támogatnék? Nem is tudom, oly’ sokan állnak sorba lelki szemeim előtt. Szívem szerint az itthoni éhezőket támogatnám a jó magyar forintokkal, mert, vannak elegen, sőt, többen is. Mondjuk az Iványi Gábor iskoláit, hajléktalanszállóját, azokat a szerencsétleneket, akiket felkarolt. Vagy azokat az iskolásokat, akik ma konténerekben kénytelenek tanulni. Meglepődtetek? Konténerekben igen, s örüljünk
neki, hogy még nem sátrakban, de ahogy haladunk Kelet felé, lehet, mi is jurtákat építünk majd. Nem kell ezen nevetni, kéremszépen. Ha nekik jó, akkor nekünk miért nem az?

Itt ugyanis minden megtörténhet. Meg annak az ellenkezője is.