A Szegedi Kortárs Balett a kortárs tánc nyelvén fogalmazza újra a zenei gondolatokat, egy friss hazai innováció, az Aximmetry látványvilága új dimenziókat nyit a zene képpé formálásában.

A Syriust Baronits Zsolt alapította 1962-ben, legendás formációja 1969-től a gitáron alapuló zenékhez képest új hangzást produkált, jazzrockot játszott, eleinte főként a Chicago, Jimi Hendrix és a Blood, Sweet And Tears repertoárjából. Az öttételes Széttört álmok szvit volt az első saját műve 1970-ben, amely lemezen nem jelenhetett meg – az indokolás szerint a szocialista embertől idegen, kilátástalanságot tükröző szövege miatt.

Syriusék 1971-ben Ausztráliábankészítették The Devil’s Masquerade című lemezüket, amely 1972-ben Az ördög álarcosbálja címen jelent meg magyarul. A Syriusnak havonta 20–25 teltházas koncertje volt Budapesten. Baronits Zsolt (altszaxofon), Orszáczky Miklós Jackie (basszusgitár, ének) , Ráduly Mihály (tenor és szoprán szaxofon, fuvola), Pataki László (orgona, zongora), Veszelinov András (dob), majd 1973-tól Tátrai Tibor (gitár) összetételben. Az együttes egykori tagjai közül nem él már az 1974-ban Ausztráliába települt, többször hazalátogató Orszáczky, valamint Baronits és Veszelinov. Az együttes történetét a 2006-ban megjelent a Széttört álmok kötet foglalja össze. (Zoltán János, Nemes Nagy Péter és Budai Ervin munkája.)

A Syrius emlékét is megidéző Magyar Frank Zappa Emlékzenekar 2000 őszén, Frank Zappa 60. születésnapja alkalmából alakult, azóta is játssza Zappa dalait. Tagjai a hazai jazz-blues-rock legfoglalkoztatottabb muzsikusai. Játszottak Jimmy Carl Black-kel (Zappa énekes-dobosával), és Orszáczky Jackie-vel. 2010 óta játsszák a Syrius szerzeményeit. Felléptek a többi között Németországban, a Szigeten, Kapolcson, a Petőfi Csarnokban, az A38 Hajón. és másutt. Tagjai: Takács Tamás és Vasicsek János (ének), Vastag Gábor (gitár, ének), Bensó Pál (dob), Szkladányi András (basszusgitár), Vincze Pál (billentyűs hangszerek), Somos András (fuvola), Abbas Murad (harsona), Csizmadia Dávid (trombita), Lukács Gábor (altszaxofon) és Vojnits Attila (szájharmonika, szaxofon). A Művészetek Palotájában május 25-én bemutatásra váró előadás zeneszerzője Pataki László és Orszáczky Jackie, szövegírója: Charlie Fischer, Miklós Tibor és Tálas Endre. A produkcióban a zenészek is a színpadon lesznek.

Syrius Magyar Frank Zappa.

A Szegedi Kortárs Balett Csajkovszkij, Sztravinszkij, Bartók, Orff, Eötvös műveire készült táncszínházi darabokkal, zenei montázsokra komponált koreográfiákkal lép fel. Művészeti vezető Juronics Tamás vezető koreográfus. Rajta kívül élvonalbeli európai koreográfusok dolgoztak az együttessel. A Szegedi Kortárs Balett 2000 óta önálló együttesként működik itthon és külföldön.

Az előadás koreográfusa Újvári Milán, aki 2004-ben a New York-i a Youth American Grand Prix döntőse volt. 2007-ben és 2008-ban a Cirque du Soleil Delirium show-jának táncosaként a társulattal turnézott Észak-Amerikában és Európában. A társulat tagjai: Fehér Laura, Zsadon Flóra, Szarvas Krisztina, Hortobágyi Brigitta, Tóth Andrea, Hajszán Kitti, Gali Vivien, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Tarnavölgyi Zoltán, Májer Gábor, Kiss Róbert, Újvári Milán mv., Poroszlay Kristóf mv. A rendező Almási-Tóth András 1997-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán. Számos prózai és zenés előadást, operát rendezett, dolgozik budapesti és vidéki színházakban illetve Németországban.