A Sziget-fesztivál mai, budapesti sajtótájékoztatóján az eseménysorozat augusztus 6-i, nulladik napi programja, az éppen 40 éves Muzsikás együttes és a Quimby koncertje volt a téma. (Miként szokássá vált, lesz mínusz 1. nap is, ám erről most nem esett szó.)
Gerendai Károly arra kért mindenkit, akinek fontos az Óbudai-sziget, próbálja megakadályozni, hogy katasztrófa sújtottaövezetté váljék, és segítsen. A hétvégére tervezett Gyerekszigetet más helyszínen fogják megtartani.
A Quimby különleges koncerttel készül, a Quimby Csodaországban című programja a Nagyszínpadon a cirkusz, a tánc, a színház, az irodalom elemeit és sok más látványosságot ötvözi.Kiss Tibor, az együttes frontembere kijelentette: nem kívánnak minden részletet a nyilvánosság elé tárni, hiszen sok meglepetés várható. A produkció a K-hídtól a Nagyszínpadig tartó területre koncentrálódik. A varázslat köré épülő össz-művészeti rendezvény inspiráló volt a zenekar számára. A koncert programját a zenekar közösségi oldalán szavaztatják meg rajongóikkal – tette hozzá az énekes. Varga Livius, az együttes ütőhangszerese, vokalistája fúvósokat és vendég zenekarokat ígért. Mint mondta, a Quimby zenészei a koncerten a legváratlanabb helyszíneken jelennek meg. A Quimby Csodaországa augusztus 6-án délután öt órakor nyitja meg kapuit, s kapható lesz a Quimby Csodaországban címmel ezen a napon megjelenő regényes riportkönyv a zenekar 22 éves történetéről, s amelyből kiderül, hogyan lett a dunaújvárosi iskolai együttesből Magyarország egyik legfontosabb zenekarává.
Már a Szigetre érkezve, egy alternatív, bizarr, különös és eklektikus valóságba, karneváli hangulatba csöppen a látogató. A főprogram este fél kilenckor kezdődik.
A világhírű Muzsikás Együttes mindig magas színvonalon, a zenei gyökerekhez kötődve, más zenei műfajokra nyitottan tolmácsolja a magyar népzene elementáris erejét és szeretetét itthon és a világ számos táján – jelentette ki Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója. A Muzsikás Jandó Jenő zongoraművésszel, Alexander Balanescu hegedűvirtuózzal, a Woven Hand együttessel, az Amadinda ütős együttessel és más vendégekkel 20 órakor lép fel a Világzenei Színpadon
Sipos Mihály, az 1973-ban alakult Muzsikás együttes egyik alapítója hangsúlyozta: a magyar népzene megkönnyíti a fiatalok egymásra találását. A szintén alapító tag Hamar Dániel 21 évesen, egy erdélyi lakodalomban találkozott először a népzenével, s ez – mondta – megváltoztatta az életét. „Aki Bartókot eddig nem ismerte, jöjjön el a Szigetre és meg fogja szeretni” – hangsúlyozta.
A Muzsikás együttes a világ nagy fesztiváljainak és híres koncerttermeinek visszatérő vendége, a legkeresettebb magyar népzenei együttes. Meghívott vendégei közt egyszerű falusi zenészek és énekesek éppúgy megtalálhatók, mint Jandó Jenő kiváló zongoraművész, a világhírű
Amadinda ütősegyüttes. Az évtizedek során fellépett a legrangosabb fesztiválokon és legpatinásabb koncerttermekben Amerikától Japánig, Stockholmtól Madridig, Malajziától Ausztráliáig. Elsöprő sikerrel szerepelt a londoni Queen Elisabeth Hallban, a Royal Festival Hallban, az amszterdami Concertgebouwban, a párizsi Théâtre de la Ville-ben, a római Santa Cecilia nagytermében, a New York-i Carnegie Hallban.
A hagyományos magyar népzenét elfogadtatta világszerte, elfogadta a zenekart a komolyzene hallgatósága is. Koncertezett Jandó Jenő és Schiff András zongoraművészekkel, a Bartók és a Takács vonósnégyessel, a BBC Skót Szimfonikusokkal.
A Muzsikás koncertjének gerince a Szigeten is a hagyományosan megszólaló magyar népzene, a többi között Bartók egyik zongoraműve, az Amadinda fergeteges ütős darabja, Balanescu hegedű-improvizációja, valamint a Woven Hand Muzsikás-dallamra épített rockzenéje.
A Muzsikást 1973 nyarán alapította Sipos Mihály, ifj. Csoóri Sándor és Hamar Dániel. Éri Péter és Sebestyén Márta csatlakozásával 1980-ra jött létre az a legendás együttes, amelyik a legnépszerűbb albumokat készítette. Ifj. Csoóri Sándort 1997-ben Porteleki László váltotta, vele készült a pályafutásuk szakmai csúcspontját adó Bartók-album. Sebestyén Mártával 2008-ig dolgoztak együtt; 2005-től gyakori vendégük Petrás Mária moldvai keramikus-iparművész, énekes. A Muzsikást 1995-ben Liszt Ferenc-, 1999-ben Kossuth-, 2008-ban Prima Primissima-díjjal tüntették ki, 2008-ban az európai zenekarok közül elsőnek kapta meg a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a WOMEX-díjat.
A Szigeten egyebek között a Nick Cave and the Bad Seeds, a Franz Ferdinand, a Blur, David Guetta, a Bad Religion lép fel.
Még nem tudható, lehet-e dohánytermékhez jutni a Szigeten. A törvény szerint nem, de megoldást próbálnak találni az illetékesekkel. Ha csak kívülről lehet bevinni dohányterméket, fennáll a fekete árusítás veszélye – hangzott el a tájékoztatón.
Az OTP Simple és Junior számlák tulajdonosai fél áron kapnak napijegyet. A tavalyi együttműködési megállapodás értelmében az OTP Bank az idén is kiemelt támogatója a Sziget Kft. nyári fesztiváljainak. PayPass kártyával egyszerű a fizetés, külön fesztiválkártyát sem kell váltani. A nulladik napi koncertekre a jegyek elővételben hétezer, a kapuban 7900 forintért kaphatók. Az elővételes időszakban 5000 vásárló, aki a www.sziget.hu oldalon veszi meg jegyet, a Bookline.hu jóvoltából a belépő mellé Quimby-könyvet is kap a jeggyel együtt.