Szilasi László 1964-ben született Békéscsabán. A szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar nyelv és irodalom szakos tanárként, összehasonlító irodalomtudomány szakos előadóként, régi magyar irodalom és irodalomelmélet szakos kutatóként.
Megalapította a POMPEJI című, negyedévente megjelenő irodalmi, művészeti, bölcseleti lapot. A lapnak megszűnéséig, 1998 őszéig szerkesztője volt.
AJózsef AttilaKör könyvsorozatában jelent meg „Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét?” című, Bródy-díjas esszékönyve, majd a Hárs Endrével közösen írt, Lassú olvasás című tanulmánykötete.
Kanetti Norbert álnéven jelentette meg első elbeszéléseit. 1989-től a Szegedi Egyetem Régi Magyar Irodalmi Tanszékén a régi magyar próza és költészet történetével foglalkozik. Második esszé- és tanulmánykötete A Kopereczky-effektus címen jelent meg. Első önálló regénye (Szentek hárfája) elnyerte a Rotary Irodalmi Díjat.
Varga Mátyás 1963-ban született Zalaegerszegen. Húszévesen kezdte el teológiai tanulmányait Pannonhalmán, ezután az ELTE magyar–francia szakos hallgatója lett. Az 1990-es évektől kezdett publikálni esszéket, kritikákat és verseket; rendszeresen fordít francia költőket (René Char, Philippe Jaccottet, Lorand Gaspar, Edmond Jabès, Georges Perec). 1993-tól az újra indult Pannonhalmi Szemle szerkesztője. Első kötete (Barlangrajz címmel) 1995-ben jelent meg magyarul, majd három év múlva franciául. Ezt tizenegy év elteltével követte újabb verseskötet. Közben két esszégyűjteményt (Kint és bent, 2005; Nyitott rítusok, 2008) publikált. Írásai foglalkoznak a kortárs képzőművészet, színház, táncszínház kérdéseivel. 2003-tól a Pannonhalmi Bencés Főapátság kulturális igazgatója, az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál kezdeményezője, 2004-től a Bencés Kiadó ügyvezetője, a „Napjaink Teológiája” sorozat szerkesztője. Hallásgyakorlatok című kötete 2009-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, ezt követte 2011-ben ugyanott a Parsifal, parsifal, majd idén ősszel a Hajnali 3.
A Déry-díjat odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, titkára az Artisjus főigazgatója, dr. Szinger András, tagjai: Ilia Mihály, Keresztesi József és Lator László. Az első Déry-díjat 1984-ben adták át, azóta több százan részesültek az elismerésben. A korábbi díjazottak között szerepel: Bán Zsófia, Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Ottlik Géza, Spiró György.