Szilveszteri forgatag Bécsben – másnaposreggeli a városháza előtt

Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez – valahogy így fordíthatta meg Bécs a 
közmondást, amikor megszületett a szilveszteri ösvény ötlete és egész belvárosát egyetlen óriási bulihelyszínné 
alakította.

A 2011. év köszöntésére Bécs történelmi belvárosa Európa egyik legvonzóbb helyszínévé válik, ahol  a musicalek szerelmesei éppúgy megtalálják a nekik való programot, mint a szenvedélyes bálozók, a slágerőrültek, a 
néptáncolók és a rockerek. A szilveszteri ösvény a Városháza előtti térről indul és végig kanyarog a belváros szűk kis utcáin, ahol punccsal, forraltborral és kulináris különlegességekkel várják az ünneplőket.

Színpadok sokasága kínál  változatos zenei aláfestést a szilveszteri hangulathoz. Minden korosztály megtalálja a neki szánt programot: az idősebbek körében különösen népszerű például a klasszikus csapás a Grabennél vagy a városháza, a Hofburg és a Stephansdom környéke, ahol valcertempóban érik egymást a bálozók. Aki pedig a keringő fővárosában még nem tanult meg háromnegyedes ütemben járni, azt a bécsi tánciskolák villámkurzusokon tanítják meg keringőzni. 

A Rathausplatzon a sziveszteri forgatag már kora délután megkezdődik: két órától várja ott a bulizókat a legendás 
Radio Wien Band, amit jobbnál jobb DJ-k, Saturday D.I.S.C.O. Fever Line, Madonna Cower Show követ. Végül a Divas of Pop és a Blues Brothers zenéje teremt majd fergeteges hangulatot. A Löwelstraßén funky, dzseszz, soul, 
diszkó és house lesz a szilveszteri kedvcsináló, a Freuyungon örökzöld slágerek és népzene adja meg a talpalávalót, az Am Hofnál pedig Ausztria idei legnagyobb slágerei mellett videóklipekkel, lélegzet-elállító táncbemutatókkal és tűzshow-val próbálják marasztalni a odalátogatókat.

A Hoher Markt DJ-arénává avanzsál, ahol soul-, funky- és diszkózene köszönti az új esztendőt. Az óriási táncmulatságból természetesen a latin-amerikai ritmusok sem maradhatnak ki: a Lugecknél italo-pop és latin-diszkó várja a szenvedélyes salsa-rajongókat. A Stephansdom környéke bálteremmé válik, ahol mindenki keringőt táncol, a Graben Bécs legnagyobb szabadtéri báli forgatagának ad helyet. A Prater pedig szokás szerint ámulatba ejtő tüzijátékával köszönti majd az új évet. 

És ezzel koránt sincs vége a szilveszteri halgulatnak: 2011 első napját a Rathausplatzon köszönthetik az ünneplők a hagyományos, másnaposság elleni reggelivel, melyhez a Bécsi Filharmonikusok adják a zenei aláfestést.

Részletes programok itt.