Születésnap: 125 éves a Scania

A Scania-sztori:

1891: A nyitott áru- és normál utasszállító vasúti kocsikat gyártó vállalatot, a Vabist megalapították Södertäljeban. Nagyjából 20 évvel később jött létre a Scania–Vabis a Vabis, valamint a malmöi gépgyártó vállalat, a Scania egyesülésével.

1923: August Nilsson, a Scania–Vabis tervezőmérnöke, kifejlesztett egy négyhengeres felül szelepelt motort. Mind a tehergépkocsik, mind a buszok profitálhattak erejéből és megbízhatóságából.

1936: A Scania-Vabis kifejlesztette az első dízelmotorját, és lenyűgözte a szakújságírókat: „Meglepetésemre alig hallottam a motor hangját. De a hatását annál jobban éreztem: a busz úgy gyorsult, mint a kilőtt nyílvessző” –  írta egyikük a tesztút után.

1961: A Scania–Vabis Brazíliában, São Paulo közelében, São Bernardo do Campóban megnyitotta első, Svédországon  kívüli gyártóegységét.

1969: Egy legenda születése. A Scania bemutatta a 350 lóerős 14 literes V8 turbófeltöltős motorját. Abban az időben Európa legerősebb tehergépkocsi-motorjának számított, és egyúttal megtestesítette a Scania alacsony fordulatszám melletti nagy nyomaték filozófiáját.

1980: A Scania bevezette a 2-es szériát, az első, modulárisan megtervezett járműcsaládot.

1988: A 3-as széria megjelenése; egy évvel később megnyerte az év tehergépkocsija nemzetközi díjat. Az új termékcsaláddal a Scania képessé vált az ügyfelek igényeire szabott tehergépkocsikat gyártani. Tavaly ezt a típust választották „Minden idők legjobb teherautójának” a brit Commercial Motor magazinnál.

1995: A 3-as után a 4-es szériát is bevezették, ami egy évvel később megint csak megkapta a az év tehergépkocsija nemzetközi díjat.

2000: A Scania egymilliomodik járműve elhagyta a  gyártószalagot.

2003: Első ízben megrendezték a Scania Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezetők (YETD) versenyét. Számos győztest   koronáztak meg azóta.

2009: A Scania forgalomba bocsátotta a Scania Touring távolsági buszt. Történelmi lépésnek könyvelhető el, hogy a Scania a kínai felépítménygyártóval, a Higerrel közösen gyártja Kínában a buszokat a világpiacra.

2010: 730 lóerővel a Scania új V8 motorja a világ legerősebb tehergépkocsi-motorja lett, kimagasló üzemanyag-hatékonysággal.

2011: A Scania a törvényi előírások hatályba lépése előtt két évvel mutatta be Európa első Euro 6-os tehergépkocsiját.

2013: Bemutatták a hosszú távú fuvar-feladatokra  tervezett Streamline termékcsaládot.

2015: A Scania átadta a hálózatba kapcsolt 150 000. járművét.

A Scania világsikeréhez Magyarország is hozzájárul, mely a 2005-ben megalakult Scania CER (Közép-Kelet európai Régió) régióban Csehország és Szlovákia részvételével erősíti a piacot. A Scania Hungária Kft. 1995-ben alakult meg. Az első saját tulajdonú biatorbágyi szerviz 1998-i létrejöttét további hat másik követte, a nyugati országrészben Nagykanizsán, Lébényben, Kaposvárott, valamint keleten a Budapest-keleti, a tiszaújvárosi és a szegedi telephely megalakulása. A Scania Hungária Kft. 2008 augusztusában megkapta a Business Superbrands díjat; az elismerést azon márkák legjobbjai kapják, amelyek nem a fogyasztókat célozzák meg, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki termékeikkel.

A Scania több mint 44 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik, az alkatrészek és komplett járművek gyártásának világméretű megosztásának lehetősége mellett. Tavaly a vállalat értékesítési árbevétele meghaladta a 94,8 milliárd svéd koronát, üzemi eredménye 9,6 milliárd  svéd  koronára rúgott.