Ennyi pénzzel a már a jóváírás előtt is legalább ötven, sok esetben hatvan–kilencven százalék kedvezményekkel nyújtott utazási, éttermi ajánlatok, színházjegyek, szépségápolási és egészségügyi szolgáltatások, autómosás mától még olcsóbbak. A 25 ezer forintos ajándék jóváírására a tsoonami weboldalán regisztrálók jogosultak, tehát a már meglévő és új tsoonamizók egyaránt.
A görög–magyar közös tulajdonban lévő tsoonami az elsők között megnyitott közösségi vásárlói oldala, amely elsősorban szolgáltatásokat nyújtó kisvállalkozásoknak kínál elektronikus értékesítési és hirdetési lehetőséget. Tevékenységét a cég tavaly május 23-án Athénban kezdte, budapesti oldalát 2010 októbere óta üzemelteti. Összesen 50 000 kupon értékesítésével több, mint ötmillió eurót takarított meg mostanáig a vásárlóinak, mellyel közel 500 vállalkozás ügyfeleinek számát több ezerrel gyarapította. Magyarországi üzleti partnerei között van a többi között a Magyar Telekom, a Magyar Nemzeti Galéria, a Vígszínház, a Merlin Színház, a Columbus étteremhajó, a Sunny étteremlánc.
Hogyan vehető igénybe a huszonötezer forintos ajándék jóváírás?
A már regisztrált tsoonami használóknak nincs semmi teendőjük: a huszonötezer forintos ajándék-jóváírás automatikusan feltöltődik fiókjukba; a weboldalra bejelentkezést követően a jobb oldalon, felül taláható Fiókom linkre kattintva, az Egyenleg fül alatt találnak meg egy érmeikonnal jelölve.
A Még nem regisztrált használók a tsoonamira bejelentkezésük után azonnal megkapják tsoonami fiókjába a huszonötezer forintos ajándék-jóváírást. Ajándék-jóváírásuk felhasználásával a tsoonamis vásárlók az eddiginél is nagyobb kedvezménnyel vehetik igénybe a tsoonami üzleti partnereinek szolgáltatásait.
A huszonötezer forintos ajándék jóváírás nincs határidőhöz kötve. Célszerű mielőbb felhasználni és minél többet spórolni, de a jóváírás korlátlan ideig felhasználható a keretösszeg erejéig.
Jó tudni, hogy a jóváírás más, mint az “egyenlegen” lévő összeg. (Az “egyenlegre” eddig vásárlási visszatérítés, nyeremény vagy más kompenzációként kerülhetett összeg.) Az egyenleget bármikor, bármilyen mennyiségben használhatják a tsoonamizók, a huszonötezer forintos ajándék-jóváírás felhasználása csak azon ajánlatok esetében lehetséges, és csak olyan mértékben, ahol ezt az akció megvásárlásakor a fenti ikonnal jelezve van.
A vállalat jelenleg két görög városban, Athénban és Tesszalonikiban, illetve Budapesten működő partner cégeinek szolgáltatásaira ad kedvezményt. Tervei között szerepel, hogy hálózatát hamarosan Bukarestben és az Egyesült Államokban, Bostonban megnyíló oldalakkal bővíti.

