Részletesen szól a zsidó kultúra és életmód értékeiről. Bemutatja a nők tiszteletét a zsidó közösségekben, a zsidó vallásjog demokratikus szerkezetét, a zsidó vallás racionális probléma-megközelítését, emberközpontú moralitását, a kultúra iránti nyitottságot, a zsidó nevelést, valamint a zsidó humort, amely még a legnehezebb helyzetekben is meg tudja nevettetni az embereket.

A judaizmus majdnem négyezer éves: ez az egyik legrégibb, ma is gyakorolt vallás a Földön. Minden nagy világvallásnak több ágazata alakult ki az évszázadok során. A judaizmus ma két ágra tagolódik: a karaita és a rabbinikus judaizmusra. A karaiták valamikor népesebb, de ma már kis létszámú, pár ezer főből álló csoportjának szokás- és jogrendje több ponton különbözik a többségi ágat alkotó rabbinikus judaizmustól. A karaita név az „olvasni” jelentésű igéből származik, mert ők csak az írott tant fogadják el (a Tórát), az úgynevezett szóbeli tant rögzítő Talmudot pedig nem.

A haredi (szigorúan ortodox) zsidók magukat a Tórához tartják, amely a Héber Biblia (Taanach) része. A Tórát (ami a keresztény Bibliában Mózes öt könyve címen olvasható) a hagyomány szerint mintegy négyezer évvel ezelőtt a Sínai-hegyen Mózes magától az Örökkévalótól vette át. A Tóra a zsidó etika és jog alapvető forrása. Az ortodox zsidók követik a Héber Bibliára épülő szent könyvnek, a Talmudnak az előírásait is. A szigorúan betartott szokások és a megkülönböztető ruházat jól felismerhetővé teszi a haredi zsidókat. Az úgynevezett modern ortodox zsidók is megtartják a szombatot és a vallási előírásokat, a Héber Biblia és a Talmud számukra is szent könyv, de a ruházatuk nem a hagyományt, hanem a modern divatot követi. Ők integrálódtak a szekularizált kultúrába és társadalomba, ezért nem jelennek meg olyan elkülönülő csoportként, mint a harediek, annak ellenére, hogy a férfiak közül sokan hordanak a fejükön egy kis sapkát, amit kipának vagy jarmulkénak hívnak (nálunk inkább a kapedli a használatos kifejezés). A reform- és liberális zsidók is tisztelik a Héber Bibliát és a Talmudot, de ellentétben az ortodoxokkal a modern világ gondolkodásmódjához igazítják a szent iratok és a hagyományok értelmezését is.

A neológia sajátosan magyar képződmény, a 19. század végén jött létre, amikor a hazafias magyar zsidók a nemzethez való tartozás kifejezésére sok szempontból megreformálták a vallás megjelenési formáit. Szakítottak a hagyományos öltözködéssel, a neológ férfiak nem viselnek két oldalt lelógó hajfonatot (pajeszt), a férjezett nők nem vágatják rövidre a hajukat. A zsinagógákat a korábbi hagyománytól eltérően keresztény templomok mintáját követve építették meg. A magyar neológ zsinagógák (például a szegedi, a budapesti, a pécsi, a szabadkai) a 19. századi magyar építészet legszebb műemlékei közé tartoznak. A zsidóság egy része, amely sem a neológ, sem az ortodox irányzathoz nem akart csatlakozni, „status quo ante” néven hozott létre önálló csoportosulást.

Az ortodox irányzat híveinek zöme a holokauszt előtt Magyarország szegényebb keleti vidékein élt, és miután keletről nyugat felé haladt a deportálás, a magyarországi ortodoxok többségét megölték Auschwitz és a többi haláltábor krematóriumaiban. A háború után a sztálinista vezetés közös ernyőszervezetbe kényszerítette a különböző irányzatokat (Mazsihisz). A rendszerváltás után a kisszámú megmaradt magyarországi ortodox vallású közösség újraéledt, megerősödött, és már saját rabbit is avatott.

A zsidóság nemcsak vallási alapon oszlik több részre, hanem nyelvi-kulturális alapon is. A két legnagyobb csoportot szefárdnak és askenázinak hívják. A szefárd szó az Ibériai-félsziget ősi nevét őrzi, a szefárd zsidók eredetileg a Spanyolországból és Portugáliából kiűzöttek leszármazottai voltak, ma már azonban nagyon sokan a szefárd rítust követik az afrikai és ázsiai zsidók közül is. (A hispániai zsidók saját hagyományuk szerint magukat a Babilonba elhurcoltak leszármazottainak tekintették.) A szefárdok a héberen kívül használtak egy saját külön nyelvet is, amely eredetileg egy héber szavakkal kevert neolatin nyelv, a ladino volt. A szefárd hagyomány és liturgia több – egyébként a zsidóság lényegét nem érintő – kérdésben eltér az askenáziak által követett szabályoktól.

Az askenázi zsidóság a német földről a keresztes lovagok vérengzései és a firenzei pestis nyomán kirobbant antiszemita erőszakhullám elől a középkori Lengyel Királyság keleti területére menekültek leszármazottaiból áll. (Az elnevezés a bibliai Askenáz atyára utal, valójában a Sachsen, tehát „szászországi”, azaz „német” jelentésű kifejezés található az askenáz szó mögött.) Az askenázi zsidók nyelve egy héber szavakkal kevert középkori német nyelvjárás, a jiddis. A jelenleg Izraelben használt héber nyelv, az ivrit is két ejtésmódban létezik, feltűnően különbözik a szefárd és askenázi ejtésmód. Izraelben a ma használatos ivrit nyelv a szefárd ejtéshez igazodik.

A zsidóságról és kultúrájáról, mindennapi életéről szóló, a Noran Libro által nemrég megjelentetett szép kivitelű, gazdag függelékkel és ajánlott internetes, valamint nyomtatott olvasmányjegyzékkel ellátott könyv címe, a Jákób csillaga egy bibliai idézetre utal, amelyet zsidók és keresztények egyaránt a remény jeleként értelmeznek – írja bevezetőjében a szerző, Szunyogh Szabolcs. – Ez a csillag azonban talán nem csak a keresztényeknek és zsidóknak, nem csak a vallásosaknak mutathat utat, hanem minden jó szándékú embernek. Különböző utak vannak a világban, különböző utakon járunk, de már eljutottunk oda, hogy tudatosan választhassunk közöttük. A választásban kíván segíteni ez a könyv. (Noran Libro, Budapest 2015)

Forrás: BBC History, 2015. július.