A slágergyáros gyulai Magna Cum Laude zenekart nem kell bemutatni. Szívhez szóló dalai, emberközeli stílusa és lüktető koncertjei révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé vált alig több mint egy évtized alatt. A szakmai díjak és a közönség elismeréseként teltházas koncertek, aranylemezek és a többi közt olyan dalok, mint az Átkozott nők, Lehet, hogy eltört, Vidéki sanzon, a Színezd újra, a Főnököm, vagy a Pálinka dal jelzik a csapat sikeres menetelését.
A Mező Misi, Kara Misa, Szabó Tibi, Kilián Imi alkotta együttes mozgalmas évet zárt. Tavaly novemberben jelent meg a zenekar ötödik, Belső Égés című nagylemeze, amely rögtön aranylemez lett. Egyre több sikert arat határon innen és túl. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tavasszal egy erdélyi zenei fesztiválon az év legjobb élő koncertje kategóriában díjat vehetett át.
Egy kiváló billentyűs is csatlakozott a zenekarhoz Lesták Marci személyében, aki a csapat „oszlopos segítője” lett. Játékával az együttes dalai még különlegesebbé váltak. A hagyományos, évzáró, nagy koncerten egy nem mindennapi produkcióra készül a zenekar.
– Olyan lesz ez az este, mint egy változatos utazás, akár az élet. Minden évben igyekszünk kicsit többet és valami újat adni az év közbeni koncerteknél. Eddig sikerült újra és újra felülmúlni az előző évi nagy koncertjeinket, most is ezt szeretnénk. Az idén egy színházi díszlettervezővel dolgozunk együtt. Valami igazán extrát, újat szeretnénk mutatni látványban, hangulatban, na, meg sok meglepetéssel! – újságolta a december 30-i fellépésről Mező Misi. A zenekar frontemberét egyébként ezekben a hetekben a tv2 The Voice című tehetségkutató műsorának mestereként is láthatják a tv-nézők.
Az év utolsó előtti napján a Syma Csarnokban elhangzanak a Magna Cum Laude régi, nagy slágerei, a közönség kedvencei, és olyan dalokat is hallhatnak, amiket ritkán játszanak nagy közönség előtt. A délutáni kapunyitáskor helyben készülő disznótoros és természetesen Magna Pálinka várja a rajongókat a koncert előtt. A koncert végeztével DJ Radnai lemezjátszójával pörgeti a hangulatot.
Sokéves hagyomány az év utolsó napján az Amadinda ütősegyüttes Presser Gáborral közös koncertje. A Művészetek Palotájában késő este kezdődő koncert közreműködője a Szent Efrém Férfikar. A közönség a koncerten találkozik majd az új esztendővel. Az Amadinda együttes és Presser Gábor zenéje révén újra útjára indul a „zenevonat”, vidáman zakatolva hegyen-völgyön át, bebarangolva a zenetörténet kimeríthetetlenül gazdag és változatos korszakait. Reneszánsz madrigálok, Maurice Ravel zseniális kompozíciói, egzotikus ritmusok és dallamok, gospel és az elmaradhatatlan Presser-dalok követik egymást.
A koncert egyik fő vonzerejét azok a produkciók adják, amelyek ritkán, vagy soha addig nem voltak hallhatóak, köztük olyanok is, amelyek nagy valószínűséggel kizárólag egyszer, ezen a koncerten hangzanak csak el. A közönség több mint egy évtizede tartó érdeklődésére jellemző, hogy a koncertek évről-évre telt házak előtt zajlanak, sokan már hetekkel-hónapokkal az újabb koncert előtt megváltják jegyüket.
Az első rész az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel, amely az est vendége, a nemzetközi hírű Szent Efrém Bizánci Férfikar produkciójával egészül ki. Az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje, az utolsó óévi pillanatokat, az Amadinda gongjainak zúgása tölti ki.
A koncert első felét percre pontosan meg kell tervezni – hiszen elképzelhetetlen lemaradni az éjféli pillanatról – a második rész jóval kötetlenebb, időtartama függ a közönségtől is. Az új év első produkciója hagyományosan egy Strauss-polka, majd színpadra lép az est másik házigazdája, Presser Gábor. A „zenevonat” örökzöld Presser-dalokkal és az erre az alkalomra újra hangszerelt LGT-számokkal ér a végállomásra.