
„Nem támogatásra, hanem együttműködésre van szükségünk” – jelentette ki Angelus Iván arra az akcióra vonatkoztatva, amelynek keretében előre meghirdetett és spontán indíttatású, váratlan, rövid utcai tánc produkciók és performanszok fognak feltűnni a következő időszakban a főváros közterületein és alternatív játszóhelyein, összesen vagy 30 helyen. Közöttük van a Lehel piac, Óbudán, a Fő tér, a Mátyás templom, a Deák téri evangélikus templom, a Dohány utcai zsinagóga előtti terek, az Oktogon, a Liszt Ferenc tér és ennek Andrássy úti átkelője, a Bakáts tér, a Ráday utca és a város egyéb közterei, továbbá a MU Színház és a Trafó.
Az eseménysorozat olyan értelemben túlnőhet Budapest határain, hogy országszerte vagy világszerte bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez azzal, ha saját utcai produkciójáról legföljebb háromperces videofelvételt készít és elküldi a kemhatas.film@gmail.com címre, mert az is bekerülhet a készülő filmbe.
A kortárstánc legkorszerűbb művészeti eszköztára jelenik meg a – főként a Budapest Tánciskola régi és mai diákjaiból kikerülő – táncosok akcióiban. Az utcatáncosok virtuozitása egyesül a hagyományos tánctechnikák értékeivel. Szabad játék ez a kompozícióval: néhol rögzített mozgásanyagok jelennek meg szabad struktúrákban, másutt improvizált mozgásanyagok kötött struktúrákban. A lényeg a táncosok hiteles, energikus kapcsolata egymással és a közönséggel, akiktől visszajelzéseket is várnak, mert a szokatlanság természetes és meghökkentő elemként hat. A lényeg a kreativitás és az interaktivitás!
A váratlan akciók és reakciók mozgóképi rögzítése is része az akciósorozatnak, amelynek végén a Kémhatás című, 55 percre tervezett tévéfilm, illetve ennek 90 perces, helyi tánccal, performansszal, közönségtalálkozóval kiegészített filmszínházi előadása összegzi, illetve örökíti meg majd a látottakat. A Kémhatás cím dupla fenekű: egyszerre utal arra, hogy mi történik, ha két kémiai elem hatni kezd egymásra, de arra is, hogy a film „kém-eszközökkel” készül. Hogy a produkciók és a nézők kapcsolatát ne zavarja meg a forgatás, a jelenlévők nem fognak kamerákat, lámpákat, stábot látni, mert a felvételek a legkorszerűbb full HD minőséget biztosító képrögzítő eszközökkel, úgymint. mobiltelefonokkal, GoPro- és modellhelikopteres kamerákkal, valamint fényképezőgépekkel készülnek. A reklámfilmrendező szerepébenRudolf Péterszínművész is részt vesz a produkcióban, amely a Goliwood-Film és a Katapult-Film közös produkciójában jelenik majd meg, a tervek szerint nyár végére. Angelus Iván rendező osztott képernyős felvételein egyszerre kívánja megmutatni a táncost, a közönség reakcióit és a környezetet.
A Katapult Film közel 10 éve Simó Sándor „elárvult” tanítványaiból, – mára már neves rendezőkből és filmesekből – alakult, hogy gyártó bázist hozzon létre, és alkotói számára egyfajta otthont és műhelyt teremtsen. Angelusz Iván társ-producer kiemelte, hogy a végeredmény három társművészet: a zene, a tánc és a film találkozásának közös gyümölcse lesz.
A cikk elején említett együttműködés „műfaji határok nélküliségére” jellemző, hogy a rendezvénysorozat produkcióiban jelen lesz énekével az Ördöglakat elnevezésű, halandzsa nyelven daloló, szájdobbal kísért izgalmas vokál együttes épp úgy, mint a Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért elnevezésű szervezet is, amely a táncnak a szenvedélybetegekre gyakorolt jótékony hatását hivatott bizonyítani. De tulajdonképpen még mások is csatlakozhatnak a tánchoz kapcsolható ötleteikkel. Az alkotók célja, hogy a rendezvény és a film apropóján fókuszálják mindazon emberek energiáit, akik nem akarnak unalmas és buta világban élni, és ezért tenni is képesek. További részletek: www.tanc.org.hu.

