Mulatónegyed? Vagy egészségtelen, vályogtéglákból épült komfort nélküli házacskák és girbe-gurba, macskaköves utcák elegye? Egymásnak támaszkodó filléres kocsmák? Romantika, hársfák susogása? Krúdy novellái és a régi fekete-fehér magyar filmek mindkét képet alátámasztják. A Tabán – a szó állítólag török eredetű – a Vár aljának, szoknyájának szélét körbe ölelő falucska volt valaha, amelyet a múlt század harmincas éveinek elején (állítólag nagybányai vitéz Horthy Miklósné főméltóságú asszony sugallatára) bontottak le. (Nyitó képek: elegancia a Duna partján; a felújított, legendás neoncégér.)
Egy kávé a sgrafittók alatt, kilátással a Dunára.
Amikor a Halálos tavasz című filmet forgatták 1939-ben, már nem álltak a régi kis házak, kezdték felhúzni ott is a bérpalotákat, ezért a híres, akkori szemmel nézve igen merész, vetkőzős randevút Karády Katalin és Jávor Pál az óbudai Kilátás utcában bonyolította le, persze csak a filmvásznon.
A Tabán, amelyet a török idők után németek és szerbek (rácok) népesítettek be, ma szebb, mint valaha. Érdemes erre sétálni. Régi éttermek születtek újjá és friss, érdekes, vendéglátási formák léptek színre, a turisták és a helybéliek örömére.
A Várkert Bazárral szemközti hajdani Várkert Kioszk épületében kezdjük tavaszi sétánkat. A főváros egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár szomszédságában tavaly nyitotta meg kapuit az Ybl Budai Kreatív Ház. Az Ybl Miklós által tervezett Budai Vízház története a 19. századra nyúlik vissza. A Duna-part Várkert előtti területének rendezésére kiírt pályázatot Ybl Miklós nyerte meg, aki 1875-ben hozzá is fogott a győztes terv valóra váltásához. A szivattyúgépház feladata az volt, hogy vízzel lássa el a várkertet, a királyi lakot, a konyhákat és az istállókat.
A neoreneszánsz épületben Ybl tökéletesen párosított két, egymástól igen távol álló funkciót. Miközben a műszaki létesítményben működő gőzgépek a Duna vizét szivattyúzták, aközben az épület északi oldalán, a földszinten kávézó működött. A gépházat 1905-ben bezárták, a kávéház tovább üzemelt és a budai közönség egyik kedvenc helyévé vált.
A második világháborúban, 1944–45-ben az épület súlyos sérüléseket szenvedett, de úgy-ahogy rendbe hozták, és sokáig presszóként működött. Később, 1992-ben részlegesen felújították, és 15 éven át kaszinónak adott helyet. Bezárása után az egykori Vízház üresen, kihasználatlanul állt.
A néhány éve kezdett felújítás tervében kiemelt feladatként szerepelt, hogy az épület használhatóságát és funkcióit tovább gazdagítsák. Így került sor a terasz felől egy alsó bejárat megnyitására, amelyen át a látogatók közvetlenül lelépcsőzhetnek az épület alsó termeihez, ahol bemutatótér nyílt.
Amikor belépünk a Budai Kreatív Házba – sajnos, sokkal jobban illik rá, jelenlegi feladatkörétől függetlenül, a régi, Várkert Kioszk név – elámulunk a pompás, aranyozott falfestésen, a találóan kiválasztott, a régi stílushoz illő modern lámpatesteken, az elegáns bútorokon, a márvány italpulton. A belsőépítészeti munka a Somlai Design Stúdiót dicséri.
Az épület kiemelkedő értékei a loggia keresztboltíveit borító sgrafittók (freskók). A műemlékvédők kérésére a hűthető-fűthető loggiát üveggel fedték be, de az üvegfalak nyithatók.
Közösségi iroda és kávézó.
Ma még akadnak, akik nem mernek benyitni az elegáns üvegajtókon és a pompás teraszról csodálni a dunai panorámát, pedig érdemes megszeretni a helyet. A hosszú évtizedekig zárt épület lassan pezsgő, nyitott közösségi térré válik. Helyszíne kortárs kiállításoknak, a keleti kultúrát bemutató tárlatoknak, színes rendezvényeknek. Az üzemeltetők és a tulajdonosok szerint az épület neve arra utal, hogy a ház adottságai, megújult terei igazi kreatív kihívást jelentenek a kiállító művészeknek.
Vintage és dekadencia az Asztalkában.
Az üzemeltetők azt szeretnék, ha kisgyermekes családok is ideszoknának, ezért a kicsiknek is szerveznek programokat. A vendégeket a folyamatosan megújuló és változatos programkínálat mellett étterem – kínálatuk hamarosan bővül – és terasz is várja.
Hamarosan Reigl Judit „Palimpszeszt – Válogatás Makláry Kálmán gyűjteményéből” című kiállítása következik a sorban, amely május 5-ig látogatható. Azok is ingyen nézhetik meg a kortárs tárlatokat, akik nem fogyasztanak a kávézóban, csak a művekre kíváncsiak.
A Tabánba látogatók manapság nincsenek elkényeztetve megfizethető éttermekkel, ezért az errefelé lakók és dolgozók jó néven vették, hogy sokévnyi szünet után újból megnyitott az igazi, kockás abroszos Tabáni Kakas.
Arról regélnek, hogy a régi üzletvezető már nem bírta az önkormányzati bérleti díjak állandó emelkedését, ezért abbahagyta a szakmát. Aztán elkezdődött a felújítás, egyik ügyvezetés jött, a másik ment, de mára stabilizálódott a helyzet.
Tóth András üzletvezető (jobb oldali kép) egyike a ma már alig fellelhető, régi vágású vendéglátósoknak, szakács az eredeti szakmája, és ma is annak tartja magát. A bécsi Mátyás Pincétől a budapestiig számos patinás helyen dolgozott, de a szíve ide húzta vissza, a Tabánba, mivel évekig lakott a közelben.
Sok ebédvendég érkezik ide délben a közeli munkahelyekről, a fogások jókorák és kiadósak, a napi menü ára korrekt. A kínálat jellemzője nem a fine dining, hanem a klasszikus, magyaros konyha, azon belül is a csülök, a kacsa, a kakas. Az étlap érdekessége, hogy a fogások neve sokatmondó, leírásuk fantáziadús, étvágygerjesztő. Amire András panaszkodik, az a munkaerőhiány, amely ma minden vendéglátóst sújt.
Jelen sorok írója tanúsíthatja, hogy Tóth András szinte mindig itt van az üzletben, vagy éppen előtte üldögél, egy kis kockás abroszos asztalnál, mintegy becsalogatva a vendéget. Gazda szeme hizlalja a jószágot, szokták mondani, de étterem esetében sem árt, ha a főnök jelen van.
Amíg kihozzák, amit rendeltünk, érdemes böngészni a falakat, ahol retró étlapok sokaságát találjuk, mintha csak egy vendéglátó-ipari múzeumban lennénk. Amikor megkérdezzük Tóth urat, neki melyik a kedvenc étele, elábrándozva annyit mond: az édesanyám rakott krumplija…
Desszertért érdemes a Kakastól az Erzsébet híd felé gyalogolni kicsit. Az Asztalka egyike a városrész leghíresebb cukrászdáinak. Ne hagyományos magyar cukrászdára gondoljunk – olyan ez a hely, mintha a barátnőnkhöz toppantunk volna be egy kávéra vagy egy szelet tortára.
Ahogy a honlapján olvashatjuk: „az Asztalka nem más, mint egy nyitott nappali a város szívében, amit azért hoztunk létre, hogy legyen egy második otthonunk, ahol bárki találkozhat azzal, amivel épp foglalkozunk. Egy nyitott tér, ami tükrözi mindazt, ami mi vagyunk. Egy hely, ami épp úgy alakul, ahogy a hétköznapjaink telnek. Egy hely, ahol egyszer süteményt szolgálunk fel neked, máskor a felújított bútorainkat vagy ajándéktárgyainkat vásárolhatod meg, és megint máskor a te különleges alkalmaid helyszínévé változhat.”
Amint Lelkes Virágtól, a tulajdonos-üzletvezetőtől megtudtuk, a vendégek annyira otthon érzik itt magukat, hogy sokszor elhozzák ide az otthon már fölössé vált míves porcelánokat, nippeket vagy éppen könyveket. Sőt, az asztaltól elviszik a pulthoz a csészét, ha már kiürült.
Rántottszelet hagyományos, kockás abroszon.
A hatvanféle (!) – bár nem egyszerre kapható torta friss, természetes alapanyagokból készült, nincs felfújva mesterséges adalékokkal. Ha elfogyott az aznapi süteménykínálat, hát elfogyott. Majd érkezik másféle. Itt a vevők az igazi zsűritagok! A cukrászda pici, de van egy kis terasza. Nyáron a templomig állnak sorba az emberek süteményért, fagylaltért. A cukrászok alig győzik teljesíteni a tortarendeléseket.
Az enteriőr a legújabb, bájos vintage trendet követi: mindegyik bútor, porcelán és evőeszköz régi, és mind más. A lámpaégők míves kis csészékből lógnak alá, a kényelmes fotelek és a csipketerítők a dédi szalonját idézik. A polcon könyvek, az újságtartóban magazinok kelletik magukat olvasásra.
Mintha csak otthon lennénk…
Amikor megkérdezem Lelkes Virágot, hogy képzeli el az üzletmenetet öt év múlva, elmosolyodik: szeretne mindegyik európai fővárosban egy Asztalkát nyitni – a név egyébként védett. Azt is nagyon szeretné, hogy az üzlet előtt – a templom szép háttért adna ennek a tervnek – karácsonykor adventi vásár csalogassa a környéken sétáló helybélieket és a turistákat. Örül annak, hogy az idén már tagja a „kávéházak éjszakája” kezdeményezésnek. A munkaerő-hiány persze őket is sújtja, mint minden magyar vendéglátóhelyet.
Az Urban Food egy nálunk ma még szinte ismeretlen vendéglátóformát takar, ami inkább nevezhető közösségi irodának, vagy szakszerűbben co-working office-nak, ugyanakkor mégis része a vendéglátásnak, hiszen aki itt dolgozni akar a laptopján, óradíjat fizet, minek fejében korlátlan italfogyasztásban részesül. No, nem alkoholra kell gondolni, kávé, tea, ásványvíz, üdítőital vagy egy szem gyümölcs fér bele ebbe a vendéglátásba. Az enteriőr afféle ipari, loftjellegű, állomtalanítós székek, a plafonról csüngő, mozdítható helyű lámpák, hatalmas, értekezletre alkalmas asztalok is erre utalnak.
Régi óra halkan jár…
A közösségi média után tehát itt a közösségi iroda, amihez Rátz Balázs üzletvezető az ötletet külföldről vette. Számos nyugati nagyvárosban működik már hasonló létesítmény. Bár Magyarországon a legtöbb kávézóban lehet laptopon dolgozni, többnyire túl nagy a nyüzsgés, a hangzavar, itt viszont csend van. Az I. kerületben magasak az önkormányzati bérleti díjak, de mivel nem szolgálnak fel alkoholt és kora délután zárnak, kedvezőbb tarifával vehették ki a helyet.
A nyitás óta számos termékbemutatónak, megbeszéléseknek, munkaértekezleteknek adott helyet az Urbanfood. A szendvicsrendelés a sokadik láb, amin állnak: sokan rendelnek tőlük szendvicset, akár vegánt is. A jó ellátás híre szájról szájra jár, nem érdemes tehát spórolni a minőségen – vallja a tősgyökeres budai Rátz Balázs, aki lassan 30 évnyi vendéglátós tapasztalattal rendelkezik.
(Képek: Okolicsányi Zoltán.)