Vetítik majd a Ponyvaregény (színes amerikai, magyar felirat, BD), a Becstelen Brigantyk (színes amerikai, magyar felirat, 35 mm) és a Django elszabadul (színes amerikai, magyar felirat, 35 mm) filmeket.
Tavaly júniusban Martin Scorsese rendező megkísérelte levetíteni 1993-i filmjét, az Ártatlanság korát a Queens-i Mozgókép Múzeumban, de a Sony vezető elnökhelyettese sem tudta elintézni, hogy a vetítéshez kapjon egy másolatot a film 35 mm-es kópiájából. A Los Angeles-i Technicolor ugyanis nem foglalkozik többé filmek nagyításával. „Ez azt jelenti, hogy egy filmből, amit 20 évvel ezelőtt készítettünk nem tudunk többé új kópiát szerezni, hacsak át nem visszük az anyagot a kevés működő laborok egyikébe” – nyilatkozta a rendező.
Quentin Tarantino utálja a digitális filmgyártást, és a visszavonulását fontolgatja emiatt. A celluloid kezd eltűnni a mozi világából, és ezt az sem hátráltatja, hogy Tarantino filmszalagra forgat, hisz’ többnyire digitális hordozón mutatják be az új alkotásokat. A Ponyvaregényt és a Kill Billt is jegyző rendező elmondta: számára „ezzel vége a filmezésnek.” A rendező régóta tervezte, hogy csak regények, filmek írásának él, most erre van is alibije…
Az Átrium Film-Színház az idén 50. évét betöltő mozimágus jubileumi rendezvényén egy egész estét/éjjelt szentel a jeles eseménynek. Kultikus Tarantino-filmek a vásznon (egész estés, éjjelig tartó maratoni analóg vetítésekkel) „újra éledt” szereplőkkel, a klasszikus mozi minden rekvizitumával.
A filmvetítések előtt és után zenés mulatság az előtérben, tréfás programok, igazi farsangi hangulat, sőt, lehet, hogy még maga Quentin is tiszteletét teszi a helyszínen!
Jegyárak: támogatói jegy: 3000 Ft. Sima bérlet, ami mind a 3 vetítésre érvényes: 1500 Ft. Az alkalomhoz illő jelmezben érkezők jegye/bérlete: 1200 Ft. Csoportos jegy / bérlet: 1300 Ft/fö (10 fő felett). A belépő az esemény összes programjára érvényes, beleértve a 18, a 21 és 0,30 órakor kezdődő vetítéseket, a partit, illetve a kísérő programokat.