Társadalmi mozgósítás a kőbányai 11 tagú család kilakoltatásának megakadályozására

Nem maradt más eszközünk, mint a határozott fellépés a családért, magunkért, saját lelkiismeretünkért, hiszen a kőbányai önkormányzat vezetése még csak annyi megértésben sem részesítette Faragóékat, hogy legalább addig maradhassanak önkormányzati bérlakásukban, ameddig a gyerekek be nem fejezik az idei tanévet. Nincs hová menniük. El akarják venni tőlük a gyerekeket, őket pedig az utcára akarják tenni. Tömeges fellépéssel és szolidaritással meg lehet akadályozni a kilakoltatást, és el lehet érni, hogy a család otthonában maradhasson, kiskorú gyermekeiket pedig ne vegyék el tőlük – áll az MSZF mozgósító felhívásában.

A 11 fős család Budapesten, a X. kerületben lakik a Kápolna utca 13. szám alatt. Az MSZF a ház előtt szervez a rendőrségen szabályszerűen bejelentett tüntetést.

Az Otthonvédő Tanács, a Koppány csoport és a Magyar Szociális Fórum arra kér minden jóérzésű embert, hogy a jelzett címen reggel fél 8-tól szegüljön szembe a népes család kilakoltatásával, és futtassa zátonyra a kilakoltatási politikát, mely Faragóékon kívül csupán Kőbányán – Wéber Tibor alpolgármester levele szerint – még 800 (nyolcszáz) család otthonába kerülhet. Társadalmi összefogással véget kell vetni annak a gyalázatnak, hogy Magyarországon, a 21. században önhibájukon kívül fizetésképtelenné vált családokat lakoltassanak ki tömegesen, anélkül, hogy más lakhatást biztosítanának nekik, miközben csupán Kőbányán tömegével állnak üresen önkormányzati lakások. Ki kell kényszeríteni a kormánytól a kilakoltatások azonnali beszüntetését mindaddig, amíg fel nem számolják a megélhetési válságot, és kellő jövedelemhez nem juttatják az embereket, beleértve a lakásfenntartási költséget is. „A társadalomnak nem szabad tovább tűrnie az életellenes politikát, meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk megvédeni magunkat és egymást az embertelenséggel szemben, és érvényt tudunk szerezni legalapvetőbb emberi jogunknak, az élethez való jognak” – áll az MSZF vasárnap kiadott mozgósító felhívásában.

Az ügy előzményei:

Az Otthonvédők kiállnak a kilakoltatásra ítélt 11 fős kőbányai családért

Az Otthonvédőkhöz fordult segítségért a kilakoltatásra ítélt kőbányai nagy család

Az MSZF azt akarja, hogy otthonában maradhasson a 11 fős kőbányai család