A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 161 ezerrel csökkent: az állomány 2011. június végén 11,7 millió volt, ami az utóbbi 3 év legalacsonyabb értéke. A havidíjas előfizetések száma ugyanis ismét emelkedett, de nem ellensúlyozta a feltöltőkártyás szegmens 567 ezres, éves szintű visszaesését. Az ellentétes változás hátterében az áll, hogy a szolgáltatók egyre inkább arra ösztönzik az ügyfeleket, váltsanak havidíjas előfizetésre, onnantól pedig már nem szükséges a készülékcserék alkalmával új sim-kártyát venniük, mint szokásos – feltöltőkártyás vevőként. Utóbbi folyamatnak szerepe volt régebben az állományi adat emelkedésében. 100 lakosra 117 mobil-előfizetés jutott.

A mobilhálózatokban a tárgyidőszak folyamán 2010 II. negyedévéhez képest 2%-kal több hívást kezdeményeztek és 3%-kal nőtt a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 389 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. Az okostelefonok és a mobilinternet terjedését jelzi, hogy egy év alatt ötödével bővült a teljes adatforgalom, mialatt az sms-ek és mms-ek száma csak 1, illetve 3%-kal növekedett.

Bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb sikerrel kínálnak vezetékes telefont és hívásszolgáltatást, 2011 június végén – előzetes adatok szerint – az egy évvel ezelőttinél 87 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 27%-a VoIP-hangcsatorna (kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás), 15%-a ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 29 volt.

A vezetékes állomásokról kezdeményezett hívások száma és időtartama 1, illetve 2%-kal nőtt 2010 második negyedévéhez képest. A beszélgetések összesített idejének ötöde VoIP-alapúa). A hívások átlagosan 3,2 percig tartottak. Az árak mérséklődése, a gyakran tetemes ingyenes idősávot és hálózaton belüli díjmentes beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról, mint mobiltelefonról. A telefonbeszélgetésre fordított összes időnek majdnem négyötödét mobilkészülékekről indított hívások tették ki.

Az internetpiac bővülése folytatódott, 2011 II. negyedévének végén az internetszolgáltatók száma 410 volt, 7-tel több, mint esztendővel azelőtt. A piac tovább koncentrálódik, 12 cégé az előfizetések 90%-a. Az internet-előfizetések száma 2011. június végén már túllépte a 3,6 milliót, mely több mint ötödével meghaladja a 2010 azonos időpontjában mért szintet.

A dinamikus fejlődés a szolgáltatók közötti éles technológiai és árversenynek is köszönhető.

A vezeték nélkülib) szegmens egy év alatt 46%-kal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternetc), amely a másfélszeresére növekedett. Az összes internet-előfizetés 43%-a a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 8 százalékponttal lett nagyobb.

A vezetékes internet két fő típusa közül éves szinten a kábelhálózatos előfizetések

12%-kal gyarapodtak, az xDSL-előfizetések csoportja kisebb mértékben csökkent. A széles sávú (kábeltévés és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 5%-kal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de ez idő alatt 26%-kal bővült az egyéb – például a LAN- (optikai) internetet is magába foglaló – kategória előfizetéseinek mennyisége.

Az összes előfizetésen belül a kábeltévés és az xDSL-szegmens részaránya 2, illetve 5 százalékponttal csökkent 2010. II. negyedévének végéhez képest, eközben a vezeték nélkülié7 százalékponttal lett magasabb. Eltűnőben van a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt) csoport.

Az előfizetéses internet-szolgáltatásból származó nettó árbevétel 2011. II. negyedévében meghaladta a 34,5 milliárd forintot, ami folyó áron 3%-kal volt több az egy évvel azelőttinél. Az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, köszönhetően az akcióknak (például ingyenes hónapok, 3 terméket egy csomagban, azaz internetet, televízióval, telefonnal együtt, olcsóbban kínálva) és a díjak mérséklődésének.

A tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerében (TEÁOR) az internet-szolgáltatás mint önálló tevékenység nem szerepel, de bejelentésköteles. Ezért az adatszolgáltatói listánk alapját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján közzétett hírközlési szolgáltatók jegyzéke képezi. A tárgyév adatszolgáltatóinak kijelölését a jegyzék előző év szeptemberi állapota szerint végezzük el.

 

a) Részben vagy teljesen VoIP-technológián alapú helyhez kötött hívás.

b) Az itt megjelenő mobilinternet-előfizetések között nem vesszük számba a különböző – előfizetői szerződést, havi díjat nem igénylő – kuponos, napijegyes internetezőket. 2009 I. negyedévében a mobilinternet definíciója (a mobilszolgáltatók megegyezése alapján) változott a korábbi időszakokhoz képest.

c) Pl. a GPRS EDGE, 3G/HSDPA alapú internet-szolgáltatás. 2009 I. negyedévében – a mobilszolgáltatók megegyezése alapján – megváltozott a mobilinternet-előfizetés definíciója. Előfizetések közé azon SIM-kártyák száma kerül, amelyekre az adott naptári negyedév utolsó napján legalább 10 Mbyte adatmennyiséget tartalmazó, nulla forintnál nagyobb havidíjú internetszolgáltatás aktív volt (prepaid és postpaid). Ha a sim-kártyán több díjcsomag is aktív volt, akkor is egy sim-ként kell kimutatni.