A Telenor megkezdte Magyarország legnagyobb hálózatfejlesztését – 200 millió eurós beruházás

Koller György, a Telenor műszaki vezérigazgató-helyettese.A listaáron 200 millió euró értékű beruházás lebonyolításában mintegy 300 szakember vesz részt, aki két éven át dolgozik majd a 6000 bázisállomás (BTS) cseréjén. Ez lesz minden idők legnagyobbhálózatfejlesztése Magyarországon; az eredménye: minden eddiginél hatékonyabban üzemeltethető és gyakorlatilag kapacitási korlátok nélküli hálózat lesz. 

Koller György, a Telenor Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese ma délelőtt újságírók előtti kijelentette: „Bár előfizetőink már most is rendkívül elégedettek a jelenlegi hangalapú hálózat minőségével és elérhetőségével, egyre többen szeretnék használni a mobil szélessávot és az internetet is. Mivel célunk, hogy Magyarország kedvenc mobilszolgáltatója legyünk, úgy döntöttünk, hogy e merész lépéssel vadonatúj hálózatot építünk ki. Az új hálózattal az adatkommunikáció korában is könnyen ki fogjuk tudni elégíteni előfizetőink igényeit”. 

A Telenor mintegy 150 munkatársa dolgozik majd fő- vagy részmunkaidőben a beruházás megvalósítását, és a ZTE is ugyanennyi szakembert delegál a feladatra. (A kínai ZTE Corporation a legújabb generációs távközlési berendezések és hálózati megoldások vezető fejlesztője, gyártója és szállítója.) A gördülékeny munkavégzés céljából a ZTE szakemberei is a Telenor-házban kaptak helyet. A csaknem kétéves munka hálózatfelméréssel kezdődött, amit a rádiós hálózat (RAN), a csomagkapcsolt és a vonalkapcsolt (PS- és CS-) alaphálózat teljes cseréje, majd pedig egy új hangposta-rendszer bevezetése követ. Összesen 6000 bázisállomás cseréjére kerül majd sor. 

„Lényeges, hogy a következő generációs mobil szélessávú szolgáltatást, hosszútávú fejlődést (LTE-t) csak bizonyos szabályozói előírások teljesítése esetén lehet nyújtani. A kormánytól azt várjuk, hogy tegye lehetővé a legújabb technológiák bevezetését Magyarországon, mivel szilárd meggyőződésünk, hogy a mobilinternet a jövő útja az ország gazdasági felemelkedéséhez” – mutatott rá Koller György. 

A tervek szerint a hálózati felmérés eredményeképpen ésszerűsíteni is fogják a Telenor meglévő hálózatát, tehát változni fog például a bázisállomások száma. A jobb bel- és kültéri szolgáltatásminőségnek köszönhetően egyes bázisállomások teljesen feleslegessé válhatnak, vagy más bázisállomásokkal vonhatják össze őket.

 

A Telenor ezért meghirdette állomáspályázati beruházásának következő szakaszát, amelyben a jelentkezők potenciális üzemeltetési helyszíneket ajánlhatnak fel a Telenor bázisállomásai számára, és ezzel akár 15 éven át adómentes jövedelemre tehetnek szert.