A befektetők úgy vélik, hogy a laza felügyeleti szabályok folytán a kormány nem védte meg a pénzüket. Képviselőjük, Kálmán-Pikó András úgy nyilatkozott, hogy ezek az emberek jelenleg az idegösszeomlás szélén tartanak, és sürgette Orbán Viktort, hogy gyorsítsa fel a kompenzáció folyamatát – tudósít a New York Times/Washington Post/Fox News/AP. Több tiltakozó rávilágított, hogy bizonyos politikusok személyes kapcsolatokat ápoltak Tarsoly Csabával. Kálmán-Pikó erről azt mondja, hogy a Quæstor szimbiózisban élt az állammal, és a most hatalmon lévőkkel. A holding vezére részese volt több kormányzati programnak, ideértve a moszkvai kereskedőházat.
Az első számú német köztévé, az ARD Tagesschau híradója (6. perc 38. másodperctől) fő műsoridőben számolt be arról, hogy demonstráció volt Budapesten az Orbán-kormány ellen, amely egyre nagyobb nyomás alá kerül a Quæstor-ügy miatt, mivel szoros kapcsolatban állt a betiltott vállalkozással. A kár eléri a fél milliárd eurót. A tüntetők azzal vádolják a hatalmat, hogy az belekeveredett az országot hetek óta lázban tartó botrányba. Az egyik felvonuló azt hangoztatta, hogy közös gyékényen árulnak a csalók és a kabinet emberei. Tény az – mutat rá a tudósítás -, hogy a cégnek hivatalos részről kifogástalan volt a megítélése. A Quæstor több mint 6,5 %-os hozamot ígért, ehhez megkapta a pénzügyi felügyelet, valamint az MNB jóváhagyását is. A begyűjtött tőkét azonban nem fektette be, hanem a korábbi adósságok törlesztésére fordította a gigantikus pilótajátékban. De itt nem csupán az ellenőrzés mondott csődöt: Tarsoly Csaba magán- és üzletemberként egyaránt a legmagasabb körökben forgolódott. Pl. diplomata-útlevele volt. Szijjártó Péter azonnal elhatárolódott tőle, de a kormány kénytelen volt beismerni, hogyOrbán Viktor személyes utasítására nem sokkal a botrány kirobbanása előtt közpénzeket vont ki a vállalkozástól.
Az ARD honlapja (lásd videó, 6. perc 38. másodperctől) külön is foglalkozik Quæstorral, kiemelve, hogy a gyanútlan ügyfelek lépre mentek egy csaló cégnek és most azt vetik az Orbán-kabinet szemére, hogy az tudott az üzelmekről. A rászedett emberek attól tartanak, hogy minden megtakarításuk odaveszett. A vállalkozás 6,5 %-ot ígért, amikor a bankok csak 1%-ot adtak. Az egyik tüntető elmondta: mivel önkormányzatok is a Quæstornál parkoltatták a felesleges tőkéjüket, őt ez megnyugtatta. Ám a brókercég elspekulálta magát, az új befektetésekből csupán a meglévő tartozásait törlesztette, vagyis mindent elnyelt egy nagy buborék…
A Reuters jelenti: a jövő évtől több mint kétszeresére nő a bankok és a befektetési alapok által fizetendő betétbiztosítási díj, hogy előteremtsék pénzt a csődbe jutott brókercégek ügyfeleinek megmentéséhez – közölte a jegybank ügyvezető igazgatója. Nagy Márton szerint ez az állapot 6–8 évig fennmaradhat. Ebben a közteherben azonban még nincs benne annak az ára, hogy egy új javaslat szerint 20 ezer helyett 100 ezer euróig kártalanítanák a Quæstor betéteseit. Nagy szerint a különbséget a bankszektornak kell állnia…
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!

