Évszázadok óta rendszerek jöttek, rendszerek mentek, de egyben eddig valamennyi egyezett: mind rettegett a szellemi szabadságtól, egyik sem kedvelte, ha az emberek bármit elolvashattak, amit akartak. Volt, amit az uralkodó cenzorai, más kiadványokat az egyházi hatalom próbált több-kevesebb sikerrel megrövidíteni, eltüntetni, vagy legalább is megjelenését meggátolni, szerzőjét ellehetetleníteni. Így volt ez a 20. században is: a múlt kurzusai jobb esetben indexre tettek, olykor meg is semmisítettek bizonyos köteteket, amelyeket az éppen aktuális ideológia szempontjából kártékonynak ítéltek. Ez a rettegés hozta létre 20. században a Zárolt Kiadványok Tárát, amelynek a Horthy-korszaktól a rendszerváltásig terjedő időszak anyagából válogatott a kiállítás-rendező.

Az indexlistákat külön kiadványként ésa Magyar Közlönyben is kiadták, a lakosság figyelmét pedig a napi sajtóban hívták fel „hazafias” kötelességükre. Az OSZK Remóta-osztály gyűjteménye 1945 előtt tárolta az 1919–45 között betiltott könyveket, folyóiratokat, hírlapokat, kommunista írásokat, a fehérterror eseményeiről szóló beszámolókat. 1945 után a szélsőjobboldali eszméket vették zár alá; 1956 után az emigrációban kiadott lapok, melyek között irodalmi és politikai folyóiratok is voltak, valamint számtalan, magyarországi eseményekkel, és ahelyi magyarkolóniák életével foglalkozó időszaki kiadványok is, mint például a Kanadai Magyarok Vasárnapja nyilváníttattak nemkívánatossá.

Nem hiányozhat a mostani kiállításról a szamizdat irodalom sem, amelynek első időszakát a tudományos és szabadgondolkodó kiadványok jellemezték, később az illegális művek a politikai tiltakozás eszközévé, az államszocializmus írásos kritikájává váltak. Így a vitrinekben láthatók betiltott erotikus versek és prózai művek épp úgy, mint a fasiszta, szovjetellenes irodalom dokumentumai, 1956-tal kapcsolatos tiltott olvasmányok… Sok olyasmi, amit manapság akár nem is értünk: mi volt ebben káros.

A tárlat megnyitóján Elbe István megbízott információszolgáltatási igazgató elmondta: ez nem csupán rendhagyó kiállítás, de egyben olyan is, ami mindenkit érdekelhet, hiszen ki ne volna kíváncsi arra, mikor, melyik korban milyen kiadványokat ítéltek „láthatatlanságra”. Ma már hihetetlen, hogy mások között Kosztolányit is indexre tették az 1950-es években. A jó könyvtárosok azonban mindig tudták, hogy kivétel nélkül minden könyvet meg kell őrizni, függetlenül attól, hogy éppen tiltották. 

A kiállítás „főszereplőjéről”, a Zárolt Kiadványok Táráról az egykori munkatárs, Bárdi Nándor történész adott izgalmas, kronologikus és némiképpen személyes áttekintést. Megemlékezett a rendszerváltás előtti azokról az időkről, amikor a hatalom tudtával a tár munkatársa pénzért vásárolta az egyébként tiltott szamizdat-kiadványokat.

Jó, hogy miközben mára szinte korlátlanul megjelenhet bármi, megnyílnak a tiltott gyűjtemények, és feltárják tartalmukata szélesnyilvánosság előtt, az emberekre bízva, hogy ők mit, milyen „károsnak”, vagy éppen ártalmatlannak ítélnek az emberi szellem termékeiből. A kamarakiállítás január 28-ig tekinthető meg az Országos Széchenyi Könyvtár VII. emeleti katalógusterében.