Az európai válságok közös nevezője a nemzeti önzés megerősödése. Lengyelország azonban mégsem Magyarország. A Jog és Igazságosságnak nincs kétharmada, és ez nagyon igaz a társadalmon belüli támogatottságára is. Azon kívül a lengyelek – a magyarokkal ellentétben, tisztában vannak országuk európai jelentőségével és nem szeretnének az utolsó sorban helyet kapni. A lengyelek ugyanúgy szenvednek a Hitler-Sztálin-paktumtól, mint hogy a magyarok Trinanontól, csak ők büszkék, mert saját erejükből keveredtek ki a történelem mocsarából. A mai ellenzék azonban tudja, hogy hosszú menetelésre kell felkészülnie. De azt mindkét oldal tudja, hogy lesz még utána is, és így ellen-ellenforradalomra kell felkészülni a konzervatív táborban, mert bármennyire is harsognak az illiberális demokráciáról, nem szeretnék az EU ajtaja előtt találni magukat. Ezért fontos az unió által indított vizsgálat mind az európai, mind a hazai közvélemény számára. Közép-Európában a nemzeti-konzervatívok  ellenforradalmával szemben leginkább a párbeszéd útján lehet eredményt elérni. Az európai egyesülés nem magától értetődő, sikeréhez továbbra is kemény agymunka szükséges.

A Der Spiegel írja: ha szétesik az EU, akkor azonnal látványosan csökkenne a polgárok jóléte; a következmények három alapvető területen éreztetnék hatásukat:

1. Megszakadnának a beszállítói kapcsolatok, megnőnének a szállítási idők és költségek, ami visszavetné a versenyképességet;

2. hacsökken a verseny, újra megugranak az árak, és magasabb lenne az infláció is;

3. alegsúlyosabb csapásokat azok az országok szenvednék el, amelyek amúgy is gyenge lábakon állnak. Leállna a tőkebeáramlás és a magas kamatok miatt az erősen eladósodott gazdaságok a csőd szélére jutnának.

Minél kisebb egy ország, és minél kiszolgáltatottabb a gazdasága, annál inkább megérezné az unió összeomlását. Ráadásul az anyagi veszteségek mellett felbukkannának a politikai károk is. Még nehezebb lenne megoldani a szomszéd államok közti viszályokat. A populista irányzatok megerősödése folytán még nagyobb lenne a polarizálódás. Európa tehát önmegsemmisítő spirálba sodródott. Ha feladja Schengent és visszatér a nemzetállamokhoz, akkor a pusztító hatással lenne az EU minden tagjára.

A Focus német hetilap nem kertel: a terror-szükséghelyzet soha nem látott hatalomhoz segítheti Orbán Viktort. Ha elfogadják az alkotmány módosítását, akkor a miniszterelnök lezárathatja a határokat, kijárási tilalmat rendelhet el, embereket telepíttethet át, lekapcsoltathatja a telefont és az internetet. Amikor tavaly nyáron az uniós állam- és kormányfők kezdték felfogni, milyen léptékű a menekültválság, egyben azt is megtanulták, hogy a magyar kormányfőnek teljesen mindegy, mit akarnak a többiek. Azóta szidja Merkelt, a bevándorlók ellen uszít, a migránsok befogadásában baloldali összeesküvést szimatol és igyekszik összemosni a terroristákat a menekültekkel. A többi tagállam vezetői nem tettek semmit azért, hogy megfékezzék. Szinte úgy tűnik, hogy az EU már leírta Magyarországot. Orbán ezt arra használja fel, hogy még nagyobb hatalomhoz jusson és feltüzelje az idegenellenes hangulatot. A készülő törvénymódosítás a jelek szerint szabad kezet adna kormánynak. A jobboldali-nemzeti Fidesz a kereszténységet ideológiai alapként használja, hogy egyre nyíltabban nacionalistaként lépjen fel. A kvótajavaslat visszautasítása viszályhoz vezet a szomszédokkal is.

Egy lengyel elemző azt kérdezi, vajon a Nyugat ugyanolyan bravúrosan a falnak rohan-e Varsó kapcsán, mint ahogyan azt Magyarország esetében tette? – kezdi cikkét a  Die Zeit. Slawomir Sierakowski, aki a varsói Magasabb Tanulmányok Intézetét vezeti, vendégkommentárjában rámutat, hogy úgy tűnik: Lengyelország körben jár. Most éppen a kommunista módszerek térnek vissza, Kaczynski tábora az egyik intézményt kaparintja meg a másik után. Nagyon fontos, hogy a rendszerváltás óta a politikus szabja meg, miből legyen nagy társadalmi konfliktus. Orbánhoz képest az a különbség, hogy a PiS vezére megszállott, míg a magyar miniszterelnök cinikus. A két ország helyzetében az is eltérő, hogy a lengyeleknek más a viszonyuk a határokhoz, Oroszországhoz, alig van náluk kisebbség. Ugyanakkor erősebb az ellenállás hagyománya, a civil társadalom, ugyanakkor a korábbi kormányok sokkal kevésbé kompromittálódtak. Ehhez jön még hozzá a katolikus egyház szerepe. A saját média, üzleti szféra és üzleti kör a Jog és Igazságosság számára nem olyan fontos, mint a Fidesznek. Ugyanakkor Kaczynski nagy érdeme a demokrácia szempontjából, hogy sikerrel nyomta le a még szélsőségesebb jobboldalt.

További probléma, hogy az uniós fejlesztési pénzeket javarészt olyan látványberuházásokra költötték, mint stadionok és repülőterek, miközben az utóbbi 20 évben a helyi vasúti közlekedés egynegyede megszűnt. Ami együtt járt azzal, hogy egyre több a vesztes. Hogy mi történt, azt jól illusztrálja a radomi repülőtér példája: 100 millió euróba került, 130 állást hozott, ugyanakkor hetente mindössze három gép indul onnan. A legutóbbi járat utasok nélkül ment Prágába. Lehet persze, hogy Kaczynski árnyékában tényleg csak ennyit lehetett elérni. Az ütemet és a témákat ő diktálta az elmúlt évtizedekben, a többiek csak reagáltak, és mindent eluralt a kulturkampf. A politikus pénzözönt ígért, ám most villámháborúba kezdett és ellenőrzése alá vont egy sor intézményt. Leginkább a médiában és az utcán lehet fellépni ellene. De hogy végképp le lehessen győzni, ahhoz ki kell vezetni az országot a modern és antimodern konfliktusából. Akinek ez sikerül, az megvédi a liberális demokráciát Lengyelországban.