Melyek ennek a fiaskónak az okai?
Bevallom, én nem olvastam Fehér Bélának 2012-ben, a Magvetőnél megjelent regényét, de a látottak alapján még ingerenciám sem támadt arra, hogy kézbe vegyem. Ellentétben Rudolf Péterrel, én már az alapanyagot is gyengének találom azzal együtt, hogy sokan lelkesedtek az író parodisztikus látásmódján, nyelvi leleményein, elszabadult fantáziáján stb.
Kezdem azon, hogy a bejglit (és nem beuglit) soha, sehol, senki sem nevezte Kossuthkiflinek. Az ugyancsak dióval, mákkal készülő pozsonyi kiflit talán igen, nem tudom, de a bejglit (mákos, diós tekercs, patkó), amelynek sem a mérete, sem az alakja, de még a készítési módja sem hasonlít a kifliéhez, nem hívták így. Fehér Béla emellett kitalál egy magyar, német, francia, latin, szlovák és még ki tudja milyen szavakból és toldalékokból összezagyvált, sosem használt magyar nyelvet, amit megtűzdelt barokkos fordulatokkal, szóvirágokkal, és ezt adja a szereplői szájába. Tehát ez sem igaz. Nehogy már valaki elhiggye, hogy Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Kossuth, Deák ilyen nyelvet hagyott volna ránk!
Aki könyvben olvassa, talán van ideje, türelme csócsálni ezeket, talán még szórakoztatónak is találja, de akinek közepes hangminőségben a tévén keresztül kellene felfognia, mit is hall, az egy részét talán idővel meg is érti, de inkább egyre ingerültebbé válik tőle. (A szerk. megj.: a címválasztásról meg annyit, hogy ellentmond a helyesírásnak; mert vagy Kossuth-kifli, vagy kossuthkifli, de semmiképpen sem Kossuthkifli…)
Az írót tehát eleve nem szabad komolyan venni. Vannak, akik szerint olyan, mint az angol Gyalog galopp magyar módra. Nem olyan. Ott eleve egy elképzelt, legendás mesevilágban, Arthur király és Merlin varázsló világában történik minden az abszurd angol humor legjobb elemeinek felhasználásával. Itt viszont egy valós történelmi helyzetet, az 1848/49-i magyar szabadságharc eseményeit kellene feje tetejére állítva látnunk valamiféle görbe tükrön keresztül, megtűzdelve a kísértethistóriák, varázslatok, horror-paródiák, vadromantikus szerelmi idillek és egyéb ide nem illő elemek kevercseként.
Lássuk a történetet, amely Napóleon győri csatájának idején kezdődik! Egy Elepi Kőszál nevű katona megmenti Vödric Demeter nevű ismeretlen bajtársa életét, majd egy vendégfogadóban teherbe ejtenek egy Pironka nevű bővérű csárdacselédet, aki, miután megszült, kiugrik az ablakon és galambbá változik.
Évtizedekkel később, 1849 májusában Vödric Demeter pozsonyi cukrászmester (Haumann Péter) levelet kap Debrecenből egykori katonatársától, aki 15 rúd diós- és 15 rúd mákosbejglit rendel tőle. Mielőtt a szállítmány, amelybe a cukrász egy fehér galambtollat is tesz, (hogy minek, azt csak ő tudja) útnak indulna, Vödric papa tetten éri a lányát, Estillát (Trokán Nóra) Schwappach Amadéval (Lengyel Tamás) a magyar honvédség Kossuth-párti őrnagyával, aki gálánsan felajánlja, hogy elveszi a szégyenbe hozott lányt, de a dühös apa inkább kitagadja lányát és utcára dobja mindkettőjüket. A fiatalokat a szomszédos Thalvizer Karola (Nagy-Kálózy Eszter) fogadja be. Hanem a mindenkiben kémet szimatoló katona a bejglirendelésben is kémjelentést vél látni, ezért úgy intézi, hogy a bejgliket majd ő szállítja Debrecenbe. Csakhogy az útra vele tart menyasszonya, Estilla és Thalvizer grófnő is. Mielőtt útnak indulnának a félnótás Batykó kocsis (Kálloy Molnár Péter) hajtotta postakocsin, Amadé elveszi haldoklónak hitt apja, Schwappach Ferdinánd (Reviczky Gábor) minden pénzét, majd elhajtanak. Csakhogy az öreg Schwappach, aki csak színleg haldoklik, és akiről fia sem tudja, hogy a császár egyik leghívebb kémje és besúgója, másnap dühösen a fia nyomába ered – jobb híján egy halottaskocsival –, vele tart kémtársa, Dalfalvi Matyiő (Kőszegi Ákos), és a lánya kitagadását már bánó cukrászmester is. Ettől kezdve hol vidámabb, hol unalmasabb pikareszk úti kalandok sora következik mindkét társaság számára, követhetetlen útvonalakon, egészen a végső találkozásig és az összecsapott befejezésig.
Lássuk a jellemeket! Hogy főhősünk, Schwappach Amadé miért nincs a csapatánál, miért nem harcol, ahelyett, hogy állandóan ócska közhelyeket szajkózna Kossuthot éltetve, mit keres Pozsonyban és egyáltalán mi a dolga? – azt senki sem tudja. Persze rendes úti passzusa sincs. Mindenkit terrorizál, ugyanakkor olyan főbenjáró bűnt követ el, aminél kevesebbért is hadbíróság jár, mint bajtársának, Koronka századosnak lelövése pusztán azért, mert annak is tetszik Estella. A lány elvileg hű hozzá, amúgy eléggé „se hús, se hal” nő, ám az első adandó alkalommal mégis megszökik Badagány limlomásszal (ez legalább jó szóalkotás!), aki időről időre felbukkan szerelmet vallani, és akitől korábban azt a szelencét szerezték, amelyikben az ősmagyar Füzegy „lakik”, akit időről-időre elővarázsolnak.Lengyel Tamás és Trokán Nóra színészileg semmi különöset sem produkál.
Annál színesebb figura a két atya. Schwappach Ferdinánd besúgói gyakorlatból eredően kaméleon természetű, érdekei szerint váltogatja politikai hitvallását, tud félelmetes és mulatságos is lenni, aktív fél, és Reviczky Gábor meg is mutatja általa színészi képességei legjavát. Vödric Demeter a passzívabb, akit a sors inkább csak vonszol. Neki az apai és a cukrász szakmai érzelmei irányítják az életét. Nyilván humor akar lenni, hogy miért kell neki az út nagy részét papucsban, időnként koporsóban megtenni, de Haumann Péter jól megoldja ezeket a feladatokat is.
Az egyéb főszerepek közül kiemelkedik Nagy-Kálózy Eszter grófnéja. Karolával már régen nem történt semmi érdekes, pedig ő színes, társasági és érdeklődő ember, ezért is kap az alkalmon, hogy részt vehessen az utazásban. A kiálló fogsorával is rokonszenves matróna igyekszik segíteni jó tanácsaival, élettapasztalatával és kapcsolataival. A kísértetkastélyban kiderül, hogy férje pedofil volt, ami nem lehetett nagy élmény az asszony számára. Ha valakikért érdemes megnézni ezt a filmsorozatot, a két apán túl az ő játéka is élményt adó.
Batykó postakocsis az egyik legzavarosabb figura a Kossuthkifliben. Első mondataitól kezdve idegesítő az a műnyelv, amelyen beszéltetik. Mint valami rabszolga, tűri, hogy a nyakába vetett kötéllel rángassák minden ok nélkül, eszébe sincs lázadni, holott anyácskája (Pironka) szellemén keresztül folyamatos varázslatokra képes (pl. terített asztalt teremteni a semmiből). A kürtjéből sem csak postajelek jönnek, de mint az a csárdajelenetben is kiderül, akár rádióként is funkcionál, amelyből a végén Nagy Imre (!) ismert beszéde idéződik fel. A végén ismét testet öltött anyjával együtt fehér galamb képében repülnek el. Totális és zavaros káosz, amivel az amúgy tehetséges Kálloy Molnár Péter sem tud sokat kezdeni.
Végül ott van a másik spion, Dalfalvi Matyiő, aki hol németnek, hol műparasztnak öltözve utazik a halottaskocsin, közben gyilkol, mert összejött áldozatának fehérmájú cselédjével (Kéri Kitty). Kőszegi Ákos eljátssza, amit rábíztak, ezzel együtt az nem sok.
Hőseink körül ott kéne kavarognia a szabadságharcnak a maga sokszínűségében. Ebből leginkább azt kapjuk, hogy voltak Kossuth-hívek, császárpártiak, közömbösek, akik nyugodtan szeretnének élni és dolgozni, meg néhány fantaszta is. A szabadságharc vezetői legfeljebb parodisztikus villanásra jelennek meg. Vannak viszont teljesen fölösleges szellemek, kísértetek, még egy „ősmagyarul” hablatyoló „dobozi ember” is, és sok, jobb sorsra érdemes nagy színész (Törőcsik Mari, Szacsvay László, Scherer Péter, Derzsi János, Szarvas József, Szabó Győző, Básti Juli stb.) kisebb epizódszerepekben. Találkozunk Kukoria Jancsival, aki épp most indul világgá, időnként bevillannak anakronisztikus irodalmi idézetek. Ez benne a „humor”. Néha hallomásból tudomást szerzünk arról, hogy vannak Buda alatt harcok, hogy az orosz cár a császár megsegítésére készül, de a mi „hős” őrnagyunk akkor sem megy csatába, inkább bejglit fuvaroz, mert árulásra gyanakszik.
A film technikai megoldásai eléggé szegényesek, ami nem elsősorban abban jelentkezik, hogy nem látunk tablókat, tömegjeleneteket. De még tájak is alig vannak, inkább csak erdőrészletek, meg az álló kocsi melletti ágálások. Kapitány Iván fényképezése időnként élményt adó, máskor teljességgel élvezhetetlen, mert minden részben rengeteg a teljes sötétben felvett jelenet, amikor még árnyalakok sem látszanak, csak hangokból kell tájékozódnunk. Hogy ezeket miért engedték így át, számomra rejtély.
A film dramaturgiai vágása is beteg. Egy rész elmegy az előkészületekkel, aztán négy részben összevissza utakon eljutnak jó, ha félútig, majd az utolsó részben Fóttól Debrecenig megtesszük az utolsó etapot.Rudolf Péterszámára lehet, hogy nagy kihívás volt ez a megfilmesítés, de minden igyekezete ellenére sem sikerült.
Mindent egybevetve nem csodálom, hogy nem találkoztam olyanokkal, akik szerették volna a Kossuthkiflit, annál több olyannal, aki lemorzsolódva más műsort választott. Lehet mondani, hogy a Várkonyi Zoltán-féle Jókai filmeken szocializálódott nézői többség mást kapott, mint amit várt, mert nem biztos, hogy a felkészületlen és felkészítetlen illúziórombolás célravezető. Nagy várakozás volt egy jó történelmi játékfilmre, de ezt nem kaptuk meg. Lehet, hogy szokni kéneFehér Bélalátásmódját – kérdés, van-e hozzá kedvünk? De itt, most, ez a Kossuthkifli hamis, rossz ízű volt, sajnálom: nem ízlett!
